Azt hiszem, nem nevezünk a legaktívabb blogszerzői kontesztben továbbra sem, de hát az élet rohan, én csak futok utána ...
Vége a tanévnek (már egy hónapja, ugyi), az ovi is zárva, úgyhogy nyaralgatunk meg ilyesmi, de megpróbálok felzárkózni az elmúlt hetek eseményeivel.
Áron csoportja elballagott az oviból, ő is félig meddig, mert a következő évben új csoportba kerül, egy szintén maradó kislánnyal együtt. Ez ismét nem lesz könnyű, remélem, az új csoportban is sikerül megtalálnia a helyét. Áronom már túl van néhány hét nyaraláson, volt egy bő hetet Balatonszárszón, majd Kaposváron lovagolgatott, és sikerült még Bélatelepen is marasztalni egy kicsit, persze ekkor már csak úgy, hogy én is maradtam vele.
Kaposváron, ahogy említettem, lovagolt, azaz gyógylovagolt, ami nagyon jól sikerült végül, bár a kezdés szokás szerint nem volt könnyű, első nap még felszállni is alig akart, de aztán rájött, hogy jó mulatság, így aztán egy hétig minden nap lovagolt egy kicsit Bourbon hátán, a gyógypedagógus is elégedett volt a fejleményekkel. Reményeim szerint még lesz folytatása a lovas kalandnak.
Fenyvesen ismét együtt játszhatott a harmadunokatestvér haverral, Gusztival, akivel igazán olyanok, mint a zsák,meg az ő foltja, egészen izgalmas volt figyelni, ahogy ez a két nehéz természetű gyerek egymással teljes egyetértésben mulat. Persze nem mindig volt idilli az együttlét, de széjjelválaszthatatlanok voltak.
Ábelnek közel sem volt ilyen vidám ez a balatoni hét. Hogy az oltás miatt, amit pár nappal az elutazás előtt kapott, a két, időközben kibújt szemfogának köszönhető-e, de érkezésünk utáni nap belázasodott kiskomám, majd tíz napon keresztül folyamatosan lázas volt, három doboz lázcsillapítő kúpot kapott, a pelenkázás szegényemnek egyet jelentett a tortúrával, már akkor is sírt, ha csak valóban a pelenkacsere volt a cél ...
A fenyvesi doki nem kapott a szívéhez a második megjelenésünkkor sem, aztán futottunk egy kört még itthon is, a második antibiotikum kúra után most már rendeződni látszik a dolog ... Azzal együtt is elég nyomasztó volt, hogy a lázon és némi köhögésen kívül semmi tünete nem volt, ha épp nem volt 39+ fokos láza, még a kedélye is elég jó volt Ábelünknek. Az alvás persze emiatt és a nem otthoni környezet miatt katasztrófális volt, az utazóágyba nem volt hajlandó befeküdni, a mi ágyunkban, közöttünk pedig nem tudott aludni (korábban sosem vágyott velünk aludni), és emiatt persze mi sem. Éjjelente, ha felment a láza, csavarni lehetett a vizet a ruhájából, alig evett, inni szerencsére ivott, és újra reneszánszát élte az anyatej.
Az időjárás sem szeret mostanában, ettől én eléggé deprimált vagyok, hétfő óta ülünk a lakásban a nap nagy részében, mert vagy láz vagy az eső miatt nem tudunk mozdulni, ami úgy, hogy Áron is itthon van, Ábel pedig a betegségtől zizi, eléggé próbára teszi az idegrendszeremet.
Ákos közben letolt két hét vizipólós tábort Benjamin haverjával, most pedig kisvasutas táborban van, nagyon jól érzi magát, elképedve vette tudomásul, hogy a képernyők világán túl micsoda fantasztikus perspektívák vannak, úgyis mint pl. pingpong, biliárd, csocsó és léghoki. Megmondom őszintén, a vasutastábor, ahogy maga a kisvasutasság igazi régivágású dolog, amit én nagyon kedvelek, Tegnap családi hajókázásra invitáltak bennünket, így módom volt megnézni Ákost a vasutastársak körében, és igen tetszett, amit láttam. A hajózáson a kb. száz gyerek közül egy sem nyomkorászott semmilyen kütyüt, ami szerintem ritka látvány manapság, ellenben volt gitár, több is, úgyhogy volt ének, beszélgetés és ilyen régivágású mulatságok. Szombaton kívánságszoli lesz, azaz eldönthetik, hogy milyen pozícióban szolgálnak, ugyanis általában úgy osztják be őket. Ákos rendelkezőségre asprirál, remélem nem lesz nagy tolongás ezen a poszton.
A tábor végeztével több, mint egy hónapig nincs másik, majd augusztus végén megy hoki edzőtáborba. Addig pedig még lesz némi Balaton és családi nyaralás is terveink szerint.
