2016.09.22. 14:11 | Lucilla |

Az a jó abban, ha az ember végképp lemondott a rendszeres publikálásról, hogy már senki sem kéri számon, nem számít új bejegyzésre és ezzel együtt valószínűleg senki sem olvassa. Így hát csak úgy magamnak írogatok mostantól ...

Szóval az elmúlt másfél évben annyi minden történt, hogy lehetetlen akárcsak megközelítőleg felvázolni az eseményeket.

akos.jpg

Ákos nyolcadikas lett, a hetedik év elég kemény volt, az utolsó pár hónap még nekem is sok volt, és - ugye - kiemelkedően fontos az év végi bizonyítvány, erre a suli nem volt igazán tekintettel. Nem arra gondolok, hogy osztályozzák őket felfelé a felvételik miatt, hanem, hogy gondolják már végig: az utolsó hónapban miért kell minden (!) tárgyból hetente nagydolgozatot iratni, napi több számonkérés is volt rendszeresen, volt tárgy, ahol a félévben nem is kaptak jegyet vagy csak egyet, aztán az utolsó hetekben meg jópárat. Javítási lehetőség persze ilyen körülmények között, ha adódott is, nem sok reményt adott. Kémiából az osztály jó része - köztük Ákos is - a bukás közelébe került, annyira nem értették az anyagot, de minden héten írni kellett belőle. Mi az első pofáraesés után masszív tanulásba kezdtünk, szerintem tudta az anyagot, mégis sorra hozta az egyeseket ... Persze berohangáltam a tanárhoz, az osztályfőnökhöz, hogy mi a franc van. Keserves küzdelem volt legalább négyesre feljavítani a jegyét. De a többi tárgyból sem volt fáklyás menet. Mindegy, túl vagyunk rajta. Amúgy Ákos nagy terveket szövöget a gimnáziumi jelentkezéseket érintően, hát meglátjuk, de örülök, hogy magasra teszi a lécet.

Felkészítőre már jár, eddig úgy gondoltam, hogy más nem nagyon fér bele, de Ákos gondoskodott arról, hogy kellő mennyiségű tanulásra fordítható szabadideje felszabaduljon és eltörte a kulcscsontját, azaz persze nem ő törte el, hanem az ellenfél hátvédje, de mindenesetre jégre nem nagyon fog lépni az idén. A sérülést amúgy férfihoz méltóan viseli, egy-két nap heverészés után ismét teljesen önálló, még öltözködésnél sem kell segíteni neki, mindent megold.

Ja, úgy volt, hogy az idén már nem csellózik tovább, én be is szereztem némi búcsúajándékot Gábor bácsinak, hogy megköszönjük a sok-sok munkát, amit Ákos csellótudásába fektetett, de aztán a búcsú helyett Ákos a találkozóról úgy jött haza, hogy ő mégis inkább folytatja tovább. Ami azért meglepetés, mert tavaly még kényszeríteni kellett, hogy folytassa. Ezzel együtt a cselló is parlagon most a kulcscsonttörés miatt ...

aron.jpg

Áron iskolás, most már másodikos, és meg kell mondjam, hogy nagyon nagy megkönnyebbülés a tavaly nyári pánikrohamok után, hogy jól állunk a sulival. Pedig a suli nekem inkább csalódás, kicsit több rugalmasságot vártam tőlük, de összességében nagyon jól mennek a dolgok. Áron szeret járni, a reggeli kelések, a suliba rohanás megy, mint a karikacsapás, pedig az ovi idején minden reggel egy kínszenvedés volt. Persze nagyon-nagyon szigorúan veszem az esti rutint is, minden este f9-kor lámpaoltás, előtte le kell zavarni a bepakolás-vacsi-fürdés-mese köröket, mert tényleg szüksége van az alvásra. Így viszont még a hét második felében sem látom fáradtnak. A tanítónénik szerint Áron beilleszkedett az osztályba, bár néha elszáll a figyelme, de azért nagyon ügyesen csinálja a dolgokat. Mondjuk ide-oda ültetgetik, általában nem miatta van ültetés, de azért az ő szempontjait sem lehet figyelmen kívül hagyni, most például azt tartják a legjobbnak, ha egyedül ül, mert úgy jobban tud figyelni. Az osztályban vannak amúgy komoly viselkedésproblémás gyerekek, akik lekötik a tanerő fegyelmezési faktorait, én a magam részéről boldog vagyok, hogy Áron nincs köztük, ebben igen sok munkánk van, de beérett a sok-sok fejlesztés és pszichoterápia, Áron sokkal-sokkal nyugodtabb és együttműködőbb, mint korábban volt. Az elsős bizonyítványa is igen szép lett, pedig az én megítélésem szerint nagyon szigorú az osztályzás ebben az osztályban, beleértve a készségtárgyakat is.

Az iskolaotthonos osztályról időközben kiderült, hogy kevésbé iskolaotthonos, ellenben az öt tesiórát úgy oldják meg, hogy a gyerekek heti háromszor hokizni járnak. Ez váratlan fordulat volt tavaly, mert nem akartam még Áront sportra hordani, de végül nagyon jól alakult, mivel így a bátyja nyomába lépve ő is igazolt KMH játékos lett, és ehhez hét közben nem kell esténként edzésre járni, illetve persze lehetne, de én ezzel már nem akartam megterhelni sem őt, sem a feszített családi napirendet. Viszont péntek, szombat és vasárnap járunk edzésre, meccsekre, ami viszont kimondottam jót tesz a családi hétvégi menetrendnek. Még edzőtáborban is volt, pedig nem volt épp sétagalopp a napi 2 jeges, plusz száraz edzéssel.

abel.jpg

Ábel pedig időközben ovis lett, nagyfiú. A szobatisztaság stabilizálása nála igen hosszú ideig tartott, de ezen a nyáron végre sikerült minden igényt kielégítően megoldani a dolgot, szerintem az ágytisztaság is közel van. Ábelt amúgy az oviban is imádják, ahogy a bölcsiben is nagyon kedvelték, ezen persze semmi csodálkozni való nincs, elképesztő együttműködő, nagyon jól kommunikáló gyerek. És nemsokára ő is megy hokizni, mert nagyon szeretne, amióta Áron jár és ő is ott volt párszor, azóta otthon folyton "okizik", azaz a parkettán csúszkál, esik, kel. Sőt lett neki egy minihokiütője a bölcsis Emese néni révén ...

akosaronabel.jpg

A nyár egészen jól sikerült, voltak táborok, Balaton, de a fiúk a legjobban a családi soproni-osztrák nyaralást kedvelték. Voltunk arra már párszor, például négy éve, meg nyolc éve , így nem merülök bele a részletekbe, ugyanis a program nagyjából ugyanaz volt: nagycenki kisvasút, sonnentherme, familypark és hajtányozás. A fürdőzést most is megismételtük. Tulajdonképpen nem nagyon voltunk még így ötösben nyaralni, a balatoni, nagyszülős nyaralásokat nem számolom most ide, a nagy korkülönbség miatt most is stresszeltünk, hogy mindenki jól fog-e mulatni, de aggodalmunk teljesen feleslegesnek bizonyult. Bebizonyosodott, hogy korkülönbség ide, vagy oda, mindenkinek bejön, ha orrvérzésig program van, kifárasztós, lezsibbasztós, bírják akármeddig. Pedig minden nap egész napos, kifejezetten élménydús programot csináltunk, nem volt semmi lazítós nap közöttük, Ábel esetében ez azt jelentette, hogy egyáltalán nem aludt délután (a kocsiban volt, hogy bealudt egy fél órára). A fürdős napokon legalább nyolc órán keresztül fürödtek, csúszdáztak, szaladgáltak, ami még nézve is eléggé fárasztó volt. Este sem túl korán feküdtek le, reggel pedig keltünk, de ez sem okozott gondot. Viszont mindenki nagyon jól mulatott, nem volt vinnyogás vagy balhé. Áron minap amúgy kijelentette, hogy a nyár legjobb programja ez az út volt, még jobb is volt, mind a Minecraft tábor, pedig onnan is sírva hoztam el pénteken, annyira jól érezte magát.

(A nyaralás egyik fénypontja az volt, amikor egy erősen kígyónak látszó sikló tekergett a szálloda lépcsőjén, amikor visszaérkeztünk, így én konkrétan hülyét csináltam magamból, amint visítva követeltem a recepción, hogy csináljanak valamit ... Ők persze halál nyugodtan mondták, hogy ne aggódjak, az sikló, és gondolom, azóta is erről anekdotáznak maguk között.)

2015.05.13. 11:58 | Lucilla |

Úgy látszik, sikerült átállni negyedévenkénti bejegyzésre, amit talán hosszabb távon is képes leszek tartani ... Pedig hát az élet zajlik, és akkor egészen finoman fogalmaztam, nagyjából folyton úgy érzem, hogy egy orkán közepén állok és csak próbálok kapaszkodni, több-kevesebb sikerrel ...

Szóval, volt nekünk két születésnapunk áprilisban, elsőként egy tizenharmadik ...

dsc_0019_1.JPG

Maga a születésnap erősen zárkörűre sikerült, apa épp külföldön volt, de a fiúkkal hármasban sikerült azért némi ünnepélyességet csempészni az estébe. Némi meglepetést is, mert Ákos kifejezetten meglepődött, hogy kap szülinapi ajándékot, ugyanis úgy gondolta, hogy az előző pénteki mozi volt az ajándék ... Nem mondhatnám, hogy telhetetlen gyerek. Amúgy a korosodás elsősorban a modorán látszik, egyre szemtelenebb, de nagy szerencséje, hogy jó a humora, mert előbb kezdek el általában röhögni a beszólásain, mint hogy megsértődnék. Amúgy szerinte az élete csupa elfoglaltság, teher, nem elég az iskola, de hokiznia, csellóznia, svédeznie is kell, így hát nem tud kellő mennyiségű időt tölteni a szerelmetes telefonjával ... (Amúgy az iskolai szünetekben is ezzel töltik az idejüket, az összes fiú, egymás mellett ülnek egy padon és nyomkodják az izéiket ...) Ja, és a kamaszkorosodás egy velejárójaként nemsokára fix fogszabályzója is lesz ...

p5090095.JPG

Aztán, volt nekünk egy hetedik is ...

dsc_0049.JPG

Áronunk is elhagyta a kisgyermekkort, ami egyre jobban látszik is rajta, most már egyre könnyebb elhinni, hogy szeptembertől iskolás lesz. Mert felvételt nyert kiskomám Ákos iskolájába, az iskolaotthonos (mellesleg később informatika tagozatos) oszályba. Kicsit aggódtunk, mert igen nagy volt a túljelentkezés ebben az iskolában minden osztályba, de végül némi hátszéllel (Ákos révén, mint odajáró tesó) sikerült bejutni. Amúgy ég és föld a mostani helyzet a tavalyihoz képest, kifejezetten sokat változott Áron. Nem mondom, hogy kikerült a sajtkukac a hátsójából, de ha olyanja van, épp akár nagyon hosszú időt is eltölt egy-egy tevékenységgel, egy csomó dolgot alkot, a maga igen kreatív módján, a legkevésbé sem úgy, ahogy a többi gyerek teszi. Imád társasozni és nagyon ügyes is, bár a vesztés elfogadását még tanulnia kell, de ebben is jelentős előrelépés történt. Érdeklődik a betűk iránt, és kifejezetten várja, hogy megtanuljon olvasni. Azért persze még mindig a legjobban harcolni szeret, most Amerika kapitány az egyik példaképp, meg a Vasember is persze.

p5090083.JPG

Ági néni szerint már nincs szüksége pszichológusra, de még ebben a hónapban járni fogunk, a többi fejlesztés még tart, a szenzoros tornát még nyáron is szeretném folytatni, amíg lehet. Illetve megyünk még a Vadaskertbe egy napközis jellegű fészek programra, ami remélhetőleg segít még inkább egyensúlyba hozni a dolgokat. Amúgy az indulatkezelési vonalon is határozott előremozdulás látszik, a kötelező, de nem szeretem dolgok elfogadásában is javul a helyzet.

Aztán van nekünk egy nem mostanában születésnapozó két és fél évesünk is ...

p5090073.JPG

Ábelünk továbbra is egy tündér, akiért mindenki csak rajong, ami nem is csoda. Ki látott már olyan két és félévest, aki gyakorlatilag nem hisztizik ... Néha napok-hetek is eltelnek sírás-rívás nélkül. Ha valamiben nem értünk egyet, simán meggyőzhető, nagyon kevés dologhoz ragaszkodik igazán (pl. egyedül száll fel a villamosra, még a kezemet sem fogja), azt általában igyekszünk tiszteletben tartani, a többi dologban pedig igen rugalmasnak bizonyul általában. Még a gyűlölt szemcseppezést is meg lehet vele beszélni, hogy hogyan is csináljuk, és akkor nem sír. (Sajnos a szeme sűrűn gyullad, folyton beleken valamit, továbbá a kedvenc kajónk is a földön húzódik mindenfelé a városban, ez sem segít az ügyben...)

Gyönyörűen beszél, tisztulnak a nehezebben képzett hangok, hosszú összetett mondatokat is alkot, sőt komplett történeket is elmesél időnként kalandjairól. Ezek általában tömegközlekedési tárgyúak, jelenleg ez a kedvenc témája, egész nap folyamatosan képes beszélni a villamosokról, metrókról, és meg is teszi ... Imád biciklizni a futóbiciklijével, télen is sokat ment vele, így mostanra már tökéletesen egyensúlyoz, és eszméletlen tempóra képes ... Ja, a gondozónők úgy döntöttek, hogy leszedik róla a pelust, na most én még korainak tartom, de szorgalmasan hordom be az összepisilhető holmikat, majd az összepisilteket meg haza. Kiskomám borzasztó büszke amúgy, akármi is történik, mindig meséli, hogy épp hol sikerült bepisilnie. Néha a wc-be is jut persze pisi szerencsére.

Egyre többet játszanak együtt Áronnal, aki mostmár komoly partnerként is kezeli időnként, persze az idill nem feltétlenül tart sokáig, de ez akkor is nagy dolog. Ákossal pedig különösen jóban vannak, szerdánként pl. Ákos szokta felöltöztetni, mert ezen a napon mi is igen korán kelünk, Ábel pedig annyira boldog, hogy a bátyjuskával van, hogy el is felejti, hogy nem szeret korán kelni ...

Előttünk a nyár, amiről még majdnem semmit sem tudok, pedig most már ideje lenne tervezni, de hát itt van pl. a házunk felújításának újabb szakasza, apa úgy gondolta, hogy nem elégszik meg némi festéssel, padlólerakással az előszobában, hanem jól ki is bővítjük azt, így most ismét fényévekre került az a pillanat, amikor végre legalább a házon belül rend lehet ...

2015.01.01. 23:59 | Lucilla |

Telik-múlik az idő, már ismét túl vagyunk egy decemberen, karácsonyostól, szilveszterestől, egyebektől ... Megmondom őszintén, ahogy öregszem, egyre kevésbé látom varázslatosnak ezt az időszakot, egyre inkább a melót látom, ami ezzel jár, aminek egy része persze kifejezetten örömteli, de attól még meló, ráadásul rutin feletti. Namármost nálunk a rutin is rendesen kitölti az időnket, úgyhogy bármit bepréselni eléggé nagy művészet, bár leginkább kemény döntések sorozata, azaz leginkább valami helyett lehet beiktatni vásárolgatást, ajándékkészítést, stb.

A helyzet cifrázásaként sikerült úgy szervezni, hogy december 18-a óta dolgozom is, úgyhogy ebben az évben már több munkanap is a hátam mögött van, bár ez a rész inkább kisimító jellegű volt, tekintettel arra, hogy az államigazgatás malmai lassan őrölnek, így semmi infrastruktúra nem állt rendelkezésemre, így némi értekezleteken kívül érdemi munakmennyiség elvégzésére nemigen volt módom. El is kellene valahogy tenni ezeket a tétlen pillanatokat valahogy későbbre, mert unatkozni nem lesz többé lehetőségem, ha egyszer beindul a verkli úgy igazán.

Mondjuk annak idején úgy terveztem, hogy mire elérkezik a munkába állás pillanata, minden kész lesz, rend és tisztaság, ajándékok beszerezve, kaják előkészítve, és így tovább, ebből persze szinte semmit nem sikerült készre intézni. Mindenféle akadálypályán haladt a novemberünk, decemberünk, voltak betegségek, Áronnak kivizsgálások, nyílt napok és fogadóórák, karácsonyi ovis, bölcsis és iskolás rendezvények, iskolakeresés, szóval, ami a csövön kifér.

Áron allergiavizsgálata (bőrvizsgálatos pollenteszt) masszívan pozitív lett, gyakorlatilag csak a penészre nem allergiás, amúgy mindenre, a porra különösen. Ehhez jött még egy ételallergiavizsgálat is, vérből, na ott szerintem a személyzet aznapra szabadságot kért, miután végre sikerült Áronból kifacsarni a szükséges mennyiséget. Négyen fogtuk le! Kintről nyilván úgy hangozhatott, mintha életlen késsel nyúznának odabenn hatéveseket, bentről sem volt kevésbé meghatározó élmény. Utána nekem is kellett vagy két óra, mire le tudtam nyugodni. Őszintén remélem, hogy az elkövetkezendő 5 évben nem lesz szükség semmilyen komolyabb vizsgálatra, mert a bőrteszt és ez kellően elriasztotta kiskomámat a kivizsgálásoktól.

Viszont lesz másfajta kivizsgálás is, megyünk a Vadaskertbe, ami szintén elég izgalmas történet, és ez olyan izgalom, amiről a magam részéről simán lemondanék. A nevtan vetette fel amúgy, pedig eddig én forszíroztam volna, hogy menjünk és zárjunk ki mindent, amit ki lehet, de eléggé meggyőzően állította a pszichológus, hogy semmi szükség, már magam is elhittem, erre tessék. Végül azért kell menni, mert egyértelmű, hogy kell még fejlesztés Áronnak, de csak akkor tudunk támogatott verzióban részt venni, ha van róla hivatalos papír. Volt amúgy egy intelligenciavizsgálat és egy képességfelmérés, amiből kiderült, amit eddig is tudtunk, hogy egyrészt okos, mint a nap, másrészt ha valamit nem óhajt csinálni, azt nem csinálja, így az iq teszten is alulteljesített az uncsi figyelmet igénylő feladatokban. Mivel a vadaskertbe csak januárban tudunk menni, és ki tudja, mikorra mondanak valamit, na meg mikor lesz belőle fejleszés, így aztán elmentünk az újbudai Fejlesztőházba is, ahol szintén felmérték kiskomámat, megerősítették az idegrendszeri érettlenséget, úgyhogy most szenzoros integrációs tornára is járunk.

Nos, nem volt hát unalmas a karácsony és egyebek nélkül sem ez az időszak. Ezzel együtt viszonylagosan kevés stresszel sikerült abszolválni a beszerzéseket. Mivel amúgy sem megy nekünk ez a pakolászunk, sütünk, főzünk szentestére ünnepi hangulatban dolog, úgy döntöttünk, hogy a 24-ét az Aqua-worldben töltünk, ami igen bölcs elhatározásak bizonyult.

dsc_0002.JPG

A fürdőben ilyenkor kifejezetten kevesen vannak, egyik csúszdánál sem kellett várni, a medencékben is kényelmesen lehetett fürdőzni. Odacsábítottuk a család nem kis részét, így végül nagyon jó ráhangolódás volt a szentestére. Egészen sötétedésik ott voltunk, a fiúk kellően kifáradtak, így otthon is sikerült igen jó hangulatban készülni a vacsorára. Én előző nap mindent előkészítettem, így míg a fiúk feldíszítették a fát, gyorsan összedobtam a klasszikus menűsort. A vacsora szokatlanul emelkedett hangulatban folyt le, majd az este további része is kedélyes maradt. A fáradság miatt Ábel gyorsan elaludt, Áronnál is ezt reméltük, így elkezdtük nézni az Igazából szerelem c. filmet, Ákost is invitálva, majd Áron is megjelent, hogy őt se hagyjuk már ki. Mondjuk ez a film nem kifejezetten a 6 éves korosztálynak készült (néhány jelenetnél a 12 éves korosztály is befogta a szemét), viszont kiskomám igen gyorsan elaludt apa ölében, így aztán mire a film igazán beindult, ő már horpasztott.

Másnap reggel az ajándékbontás is jó hangulatban zajlott, ennél a körnél a "hülyejézuska" tiráda is elmaradt.

Áron geomag proteont kapott:

dsc_0004.JPG

Ábel pedig egy villamost, ami aztán néhány kör után met-ró lett, onnantól kezdve mindenkit javított. Amúgy azóta minden nap órákon át nyílnak az ajtók, csukódnak az ajtók, fel és leszállnak papírdarabok, kisebb figurák, pl. egy kacsa (kaka).

dsc_0005.JPG

Ábel beszélőkéje amúgy igazán meglódult az elmúlt két hétben, csak nézünk, hogy milyen szépen fogalmaz, bővített mondatokban, gyönyörűen használja a ragokat (anya, kérem a vizet!). Így aztán most már mindenről beszámol (Áon bántja Ákost!) és elmesél mindent (Mama és papa felszálltak a vonatra, Ákos is felszállt a vonatra ...) Nagyon cukin képzi az "s" hangot, "r" még nincs, de néha mintha már ott lenne valami "r" kezdemény ...

Ákos tüzijátékot kért és kapott, erről nincs kép, szilveszterkor fel is lőttük, úgyhogy mi is beszálltunk a környéken hagyományos mulatságba.

Karácsony másnapján aztán Operában voltunk, a Diótörőnél, ilyen sem volt még, Ákos kifejezetten élvezte. Szombaton jöttek Valiék, úgyhogy aznap ismét ajándékbontás volt, ez már kevésbé volt kedélyes, Áron először nagyon hepi volt (lézeres lővős karszalagot kapott), aztán meglátta Ákos kémszettjét, onnantól egy óra ordítás volt, hiába kaphatott meg mindent kipróbálásra, ő akart lenni minden kémcuccok "felelőse". Miután túljutottunk a krízisen, szerencsére sikerült rendezni a hangulatot is.

dsc_0019.JPG

A szilveszter várakozáson felül bulis volt, mi úgy készültünk, hogy egész este eszünk és tüzijátékot nézünk az ablakból, Kelenvölgy és Rózsavölgy igen bőkezűen szórja ilyenkortájt a rakétákat. Aztán Ákos előző nap Beniéknél előszilveszterezett és ha már visszahozták őt, itt is maradt az egész família, így aztán volt evés, ivás, társasjáték, 11 körül mi is felküldtük a rakétákat, és jócskán belehasítottunk az éjszakába, ahogy kell.

2014.11.06. 11:03 | Lucilla |

Alig másfél hónap késéssel, de beszámolok Ábel szülinapjáról, ami egy igen szép kora őszi napon tartottunk kies otthonunkban. Ábelünk igen gyorsan két éves lett, csak lesünk, hogy hova is lett ez a két év, amióta itt van velünk....

Ilyen volt ...

IMG_20120923_102359.jpg

Ilyen lett ...

P1010046.JPG

11,5 kg, 86 cm, egészen átlagosnak mondható méretekkel rendelkezik. Két évesen kiskomám már mondatokban beszél, és elképesztő, hogy mennyire jól érti, hogy mit mondunk neki, egészen részletes utasításokat is pontosan teljesít, ezzel amúgy folyton lenyűgöz, miközben az elvileg jóval érettebb tesók nem feltétlenül képesek erre. Nagymozgásokban is nagyon ügyes, mostanában már két lábbal ugrál lépcsőn is, a szülinapi ajándék futóbiciklit is rendeltetésszerűen használja.

P1010062.JPG

Mindenért rajong, aminek kereke van, de a legnagyobb kedvencek a villamosok és trolik, trolit ugyan ezen az oldalon ritkán látunk, úgyhogy néha csak ezért kirándulnunk kell. A bátyusokért rajong, nem kell kétszer mondani neki, hogy ő is szálljon be a bohóságokba, ő mindenben benne van. Szívesen leül könyvet olvasni, ha épp nincs, aki felolvassa neki, hát megoldja magának. Esténként, amíg a bátyust fürdetem, ő már üdén és tisztán a szobájában szokott játszani, ilyenkor néha a teljes meséskönyv dobozt kiüríti és átlapozza (nem mindig sikerül szintidőn belül hozni a tesó gatyába rázását). Amúgy Ábelünk igazi szűz, pedáns és imádja rendszert, nála az esti altatás igen könnyű ezért. Egyrészt, ha már fáradt és nincs kedve játszani, fogja magát és sokszor kérés nélkül elpakol, mindent a helyére (!), ha véletlenül kimarad valami, mert nem veszi észre, már az ölemben zajló altatási fázist is meg kell szakítani és haladéktalanul intézkedni kell a játék megfelelő elhelyezése érdekében, addig nincs nyugalom. Ezzel ki is lehet borítani, ha ő szépen sorba rendezi a játékait játék közben, nem szabad elmozdítani a dolgokat, különben balhé van. Amúgy a napirendi sorrend is szent, ami igen jó, mert sosem vitázik, hogy aludni kell, ha lejárt a zenélő vetítő, megy az ágyba boldogan, cumikájával, takarójával ("kajó") és gyakorlatilag sosem kell bemenni hozzá, mert mondjuk randalírozik alvás helyett. Az éjszakát is átalussza, ha kel, annak mindig van oka, általában az eltűnt cumi/kajó, esetleg eldugult orr. Reggel sem követeli az azonnal szülői beavatkozást, szívesen elénekelget magában, vagy eljátszik, csak akkor szokott reklamálni, ha már nagyon régóta ébren van és nem tűnik fel senki (se tesó, se szülő). Amúgy érdekes, hogy ugyan ki tud mászni, mégis benn marad az ágyában, amíg ki nem vesszük (vagy Áron ki nem cibálja).

Ja igen, és kiskomám már bölcsis, szeptember közepe óta járunk, először beszoktatásképp, most már élesben. A beszoktatás nagyjából úgy ment, ahogy vártam, azaz volt némi picsogás két reggel, amikor már ott hagytam, de gyorsan megnyugodott, és már a beszoktatás két hetének végén örömmel ment be, a gondozónők beszámolói alapján végig vidáman játszik. Az alvásra már egy nappal a tervezett időpont előtt sort kerített, amikor a többiek ebéd után az ágyba vonulásztak, ő is fogja a takaróját és lefeküdt (mondom én, hogy rend a lelke mindennek). A gondozónők boldogan hagyták, van épp elég nehezen altatható gyerek a csoportban. Azóta is jól alszik, jól eszik, olyasmiket is, amiket a tesók semmilyen körülmények között, pl. spenót ... Amikor megyek érte, általában kedélyesen játszik, mostanában főz, ha meglát, szalad hozzám.

Amúgy elvileg dackorszakban vagyunk, de szinte sosem balhézik, amit én jórészt annak tudok be, hogy a tesók balhéznak helyette is, így ő úgy érzi, neki már nem is lehet. Nem tudom, ez mennyire jó, egyelőre ha mégis balhézik, mert fáradt vagy éhes, akkor mindig elmondom neki, hogy szíve joga neki is néha kiborulni, szóval csak adja ki magából, ahogy kell.

2014.09.02. 14:38 | Lucilla |

Ez a nyár úgy ment el, hogy valójában itt sem járt, ami eléggé letaglóz. Nyilván elég sokan fohászkodtak már júniusban, hogy édes Istenem, csak meleg ne legyen, hogy hát ezek az óhajok meghallgattatásra találtak ... Mindegy, most legalább tíz hónap újabb várakozás jön, hogy végre ne kelljen fáznom.

DSC_0029.JPG

Ezzel együtt a nyár jól sikerült, pedig nem is nyaralgattunk a szó eredeti értelmében. Ugyan a Balatonig elmentünk néhányszor, de ezek inkább családlátogatási megmozdulások voltak, mint valódi nyaralások, már csak az időjárás miatt is, na meg hát például a leghosszabb ilyen kiruccanáson Ábelünk épp benyalt valamit, amiról már értekeztem alább is.

Viszont igen jó döntésnek bizonyult, hogy nem mentünk sehová, hanem itthon, a saját kertünkben nyaralgattunk. A két kisebb fiú amúgy sem viseli jól az utazást, a nem saját ágyban történő alvást, én meg nem viselem jól a százezer holmi be- és kipakolását, ami ilyenkor szükséges, így már tavasszal eldöntöttük, hogy budapesti mulatságokkal fogjuk tölteni időnket. Na meg, első nyarunk a házban, a kertünkben ücsörögni úgyis hozza a nyaralás fílinget, ilyen kilátással meg amúgy is ritkán lehet szállást kapni. A bérelt házak infrastruktúrája meg sem közelíti az itthonit, és mindenki a saját kényelmes és megszokott ágyában hajthatja álomra a fejét. Na meg ha épp nincs kedvünk, hát nem megyünk sehová, nincs az a kényszer, hogy ha már idáig eljöttünk, mindent meg kell nézni, ki kell próbálni.

P7150164.JPG

Persze Ákos viszonylag kevés időt töltött velünk, ő az ország különbőző szegleteiben töltötte ideje nagy részét. Volt két hétig vizilabdatáborban, majd felment Hűvösvölgybe vasutaskodni, volt a Balatonon mindkét nagyszülőnél, pancsoló táborban szintén a vasutasokkal, na meg egy igen kemény edzőtáborban Miskolcon.

P7130122.JPG

Végül jóval kevesebb kirándulást intéztünk, mint terveztük, de voltunk azért itt-ott. Például a Vasúttörténeti Parkban, az Aqua-worldben, bobozni, hajózni, kisvasutazni, játszóterezni és így tovább. A legjobb az itthonmaradásban azonban az volt, hogy nagyon sok olyan barátunkat, akikkel az elmúlt években a külföldi lét, építkezés, költözés és egyebek miatt kevesebbet tudtunk találkozni, vendégül láthattuk. Úgyhogy egymást érték a grillezések, ebédek és vacsorák, amik persze jórészt egész napos mulatságba torkollottak. A köztes napokon pedig csak henyélgettünk, már amennyire henyélni lehet ennyi gyerek mellett.

P7070146.JPG

A nyár nagy fejleménye amúgy, hogy Áron végre megtanult társasjátékozni. Persze eddig sem azért nem játszottunk, mert ne lett volna képes megtanulni a játékszabályokat, hanem mert nem igazán viselte jól a vereséget és akkor most nagyon finoman fogalmaztam. Most sem mondom, hogy örül, ha nem ő nyer, de egyrészt már tud veszíteni, másrészt viszont eléggé jól kombinál ahhoz, hogy igen gyakran nyerjen. A solo az egyik sláger, ebben rommá ver bennünket, de jöhet a digit vagy a catan junior is. Ákos a táborokból hozott haza néhány izgalmas kártyajátékot is, ezeket is kipróbáltuk.

DSC_0049.JPG

A másik fejlemény, hogy Áron mostanra már eljutott a szocializálódás azon fokára, hogy akár napokon keresztül is eljátszik kortársaival különösebb beavatkozás nélkül. Eddig azért viszonylag sűrűn kellett surlódásokat elsimítani, bármennyire is jó haver volt a játszótárs, most viszont egyik ámulatból estünk a másikba egész nyáron, hogy különbőző korú és nemű gyerekekkel, akikkel korábban nem is találkozott, vagy ha igen, hát mondjuk évekkel ezelőtt, teljesen jól elmulattak. Így aztán a vendégfogadós napok külön nyeresége volt, hogy Áronnak volt játszótárs, akikkel lehetett pl. avatározni.

P6110125.JPG

Ábelünk pedig szintén élvezte a nagy társasági életet, ő aztán mindig nagyon boldog, ha jön hozzánk valaki. A nyár eleji betegség óta szerencsére semmi sem rontotta el az ő jókedvét, azóta kétszer annyit kapott magára, mint amennyit akkor lefogyott, a mai mérés alapján 11 kg és 85 cm, ezek lesznek a hivatalos 2 éves adatai. És hát egy korszaknak ismét vége: a nyáron felvételt nyert kiskomám a bölcsödébe, jövő héten kezdjük a beszoktatást ... Én tegnap óta dolgozom ismét, ami persze csak papíron történik, van egy kis szabadságom még, úgyhogy egy darabig még itthon húzom az igát.

Tegnap óta suli, Áronnak ovi új csoporttal, úgyhogy ősz ezerrel és csak remélni merem, hogy legalább az őszünk kedélyes lesz időjárásilag, ha már a nyár nem volt az ...

2014.07.11. 14:58 | Lucilla |

Azt hiszem, nem nevezünk a legaktívabb blogszerzői kontesztben továbbra sem, de hát az élet rohan, én csak futok utána ...

Vége a tanévnek (már egy hónapja, ugyi), az ovi is zárva, úgyhogy nyaralgatunk meg ilyesmi, de megpróbálok felzárkózni az elmúlt hetek eseményeivel.

DSC_0038a.JPG

Áron csoportja elballagott az oviból, ő is félig meddig, mert a következő évben új csoportba kerül, egy szintén maradó kislánnyal együtt. Ez ismét nem lesz könnyű, remélem, az új csoportban is sikerül megtalálnia a helyét. Áronom már túl van néhány hét nyaraláson, volt egy bő hetet Balatonszárszón, majd Kaposváron lovagolgatott, és sikerült még Bélatelepen is marasztalni egy kicsit, persze ekkor már csak úgy, hogy én is maradtam vele.

2014  06 24 Áron Lovagol második nap 036.jpg

Kaposváron, ahogy említettem, lovagolt, azaz gyógylovagolt, ami nagyon jól sikerült végül, bár a kezdés szokás szerint nem volt könnyű, első nap még felszállni is alig akart, de aztán rájött, hogy jó mulatság, így aztán egy hétig minden nap lovagolt egy kicsit Bourbon hátán, a gyógypedagógus is elégedett volt a fejleményekkel. Reményeim szerint még lesz folytatása a lovas kalandnak.

Fenyvesen ismét együtt játszhatott a harmadunokatestvér haverral, Gusztival, akivel igazán olyanok, mint a zsák,meg az ő foltja, egészen izgalmas volt figyelni, ahogy ez a két nehéz természetű gyerek egymással teljes egyetértésben mulat. Persze nem mindig volt idilli az együttlét, de széjjelválaszthatatlanok voltak.

 DSC_0031.JPG

 Ábelnek közel sem volt ilyen vidám ez a balatoni hét. Hogy az oltás miatt, amit pár nappal az elutazás előtt kapott, a két, időközben kibújt szemfogának köszönhető-e, de érkezésünk utáni nap belázasodott kiskomám, majd tíz napon keresztül folyamatosan lázas volt, három doboz lázcsillapítő kúpot kapott, a pelenkázás szegényemnek egyet jelentett a tortúrával, már akkor is sírt, ha csak valóban a pelenkacsere volt a cél ...

DSC_0043a.JPG

A fenyvesi doki nem kapott a szívéhez a második megjelenésünkkor sem, aztán futottunk egy kört még itthon is, a második antibiotikum kúra után most már rendeződni látszik a dolog ... Azzal együtt is elég nyomasztó volt, hogy a lázon és némi köhögésen kívül semmi tünete nem volt, ha épp nem volt 39+ fokos láza, még a kedélye is elég jó volt Ábelünknek. Az alvás persze emiatt és a nem otthoni környezet miatt katasztrófális volt, az utazóágyba nem volt hajlandó befeküdni, a mi ágyunkban, közöttünk pedig nem tudott aludni (korábban sosem vágyott velünk aludni), és emiatt persze mi sem. Éjjelente, ha felment a láza, csavarni lehetett a vizet a ruhájából, alig evett, inni szerencsére ivott, és újra reneszánszát élte az anyatej.

Az időjárás sem szeret mostanában, ettől én eléggé deprimált vagyok, hétfő óta ülünk a lakásban a nap nagy részében, mert vagy láz vagy az eső miatt nem tudunk mozdulni, ami úgy, hogy Áron is itthon van, Ábel pedig a betegségtől zizi, eléggé próbára teszi az idegrendszeremet.

Ákos közben letolt két hét vizipólós tábort Benjamin haverjával, most pedig kisvasutas táborban van, nagyon jól érzi magát, elképedve vette tudomásul, hogy a képernyők világán túl micsoda fantasztikus perspektívák vannak, úgyis mint pl. pingpong, biliárd, csocsó és léghoki. Megmondom őszintén, a vasutastábor, ahogy maga a kisvasutasság igazi régivágású dolog, amit én nagyon kedvelek, Tegnap családi hajókázásra invitáltak bennünket, így módom volt megnézni Ákost a vasutastársak körében, és igen tetszett, amit láttam. A hajózáson a kb. száz gyerek közül egy sem nyomkorászott semmilyen kütyüt, ami szerintem ritka látvány manapság, ellenben volt gitár, több is, úgyhogy volt ének, beszélgetés és ilyen régivágású mulatságok. Szombaton kívánságszoli lesz, azaz eldönthetik, hogy milyen pozícióban szolgálnak, ugyanis általában úgy osztják be őket. Ákos rendelkezőségre asprirál, remélem nem lesz nagy tolongás ezen a poszton.

A tábor végeztével több, mint egy hónapig nincs másik, majd augusztus végén megy hoki edzőtáborba. Addig pedig még lesz némi Balaton és családi nyaralás is terveink szerint.

2014.05.21. 16:06 | Lucilla |

- Áron, mit csinál az öcsèd?
- Tèvedezik.
- Az meg mi?
- Nem tudom.

2014.05.21. 16:05 | Lucilla |

10299685_1425491377715593_1863811379_n.jpg

10296600_855277697822167_1138473886_n.jpg

914717_1435336280056680_823775651_n.jpg

 

 

 

2014.04.10. 16:34 | Lucilla |

P4030121.JPG

Aztán van nekünk egy másfél évesünk is, aki nő és okosodik gyakorlatilag magától, mert hát nem mondanám, hogy naponta sok óra személyes törődésidő jut neki. Főleg nem hétvégén, meg az olyan hétköznapokon, amikor itthon van valamelyik vagy akár az összes tesója, vagy ha a tesók épp betegek, kórházban vannak és így tovább, mert hát ennyi tesó között ritkák az unalmas pillanatok. Viszont Ábelünk szerencsére nem válogatós, neki csak az kell, hogy hagyják őt szabadon kószálni és pakolászni, neki egyéb vágya nincs is az életben (persze teli pocak mellett). Szóval hármaskánk naponta örvendeztet meg bennünket új tudományokkal, beszéd vonalon jóval a bátyusok előtt van, már rég túllépett a tütü-vaú vonalon, nagyon sok szót mond már, köztük például azt, hogy víz, vagy hogy nem (nanáhogy), mindezt nagyon édesen, kidugott nyelvvel. És ami döbbenet, hogy gyakorlatilag mindent megért. Mondom neki múltkor, amikor csak úgy nekiindult a lépcsőnek, hogy kapaszkodjon már, erre elindult a széle fele, ahol volt kapaszkodó, de magasan, mondtam neki, hogy a másik oldalon lévő kapaszkodót próbálja meg, az az ő mérete, de igazából csak azért mondtam, mert valamit mondani kell, el is indultam, hogy odapakolásszam kiskomámat, ahol le is tud menni, de egy lépésig sem jutottam, mikor ő már kedélyesen csattogot is a megfelelő irányba. Igen, amúgy igen, egyedül lépcsőzik, akár kapaszkodó nélkül is lejön a lépcsőn, felfele már régóta megy persze.

Na és imád a kertben lenni, abszolút kedvenc a szomszéd kutya, Maxi, aki előbb lett nevén nevezve, mint én, az anyja, szóval még ki sem megyünk, már hangosan kiabál, hogy Taaaatííííííííííííííííííí, Tatíííííí!. Maxika persze már nem mai darab, ő általában úgy dönt, hogy ha a gyerekek kinn, akkor ő inkább benn, de Ábelt ez nem kedvetleníti el, ő rendíthetetlenül hívja Maxit, ahányszor csak kinn vagyunk. És ha sikerül kicsalogatni, akkor ölelgeti, simogatja, tologatja, amit nagy türelemmel visel Maxi. Aztán persze, ha nem jön, hát nem jön, ő megy a dolgára, masírozik fel s alá a kerti lépcsőkön, tologatja a járgányokat (ez tuti genetika), vagy ahogy azt már Árontól megtanulta, szórja a homokot, földet, amit csak talál ... Szerintem kinn is aludna, ha hagynánk, akkármennyi időt el tud tölteni kinn.

Aztán, imád sétálni is, minden nap visszük, hozzuk Áront az oviba/ból, amit odafele a hátizsákban abszolvál Ábel, majd hazafelé kirakom és onnantól szépen hazasétál, egész végig, fel a hegyre, nagy lelkesedéssel. Nagyon cuki amúgy, rendszeresen beszédbe elegyedik a járókelőkkel, a kutyákkal és egyéb élőlényekkel. Nekem amúgy nagy élmény így közlekedni, a bátyuskák annak idején sosem a célállomás fele mentek, mindig elfele inkább, úgyhogy ők sokáig babakocsiztak, Ábel mostanában max. heti egyszer ül bele a babakocsiba, vagy még annyiszor sem, még boltba is el lehet vele sétálni, sőt a boltban vásárolgatni is lehet vele (persze nagyon gyorsan), szépen jön velem és ha meg is buzerálja a boltbéli dolgokat, elég kérni és már abba is hagyta.

Alvás vonalon is igen jól állunk, éjjelente maximunk egyszer kel, de sokszor hetekig egyszer sem, ha ébred is, vissza alszik egy kis cici után. Egyedül alszik el, szerelmetes takarójával, nem is nagyon lehet altatni. Láthatóan nagy híve a kőbe vésett szokásoknak, ha valami részt kihagyunk, reklamál.

Jól eszik, mostnában kifejezetten kigömbölyödött, súlyt nem tudok, majd két hét múlva megyünk oltásra, gondolom, akkor lesznek pontos méretbeli adatok. Bármit megeszik szinte, imád a tányérunkból kunyerálni, ha meglát valamit valaki kezében/szájában, azonnal jön tarhálni. Még mindig szívesen fogyaszt bébikaját, de egyebet is, olyanokat is, amik még nem az ő szájába valók, de hát mit lehet tenni, amikor a tesók kapnak ezt, azt ilyen olyan alkalomra, kiveri a balhét, ha ki akarjuk hagyni valami jóból, így Áronhoz hasonlóan ő is nagy híve lett például a győri édes kakaós kekszének.

Ja igen, és táncol! Ha valahol valami zene szól, már minden porcikája mozog, meg kell zabálni, Ákos szokott neki pl. Avicii-t játszani, ha arra azonnal rázni kezdi a hátsóját ....

2014.04.02. 00:45 | Lucilla |

Ismét jó idő eltelt az utolsó poszt óta, és nem mondhatnám, hogy semmi sem történt, azért nem írtam, nagyon is sok minden történt, a töredékéről fogok tudni itt megemlékezni.

DSC_0059.jpg

Szóval, amiről írni szerertnék, az Áron és az iskola kérdése, ugyanis ma bírtam elugrani a budafoki nevtanba a részletes szakvéleményért. Kezdjük ott, hogy még január elején, néhány nappal az ovikezdés után az új ovinak kellett írni egy részletes véleményt Áronról, ami igen fényes lett, annyira, hogy aki elolvasta  Áron közvetlen ismerete nélkül, bizony egyértelműen arra voksolt volna, hogy Áronunk iskolaérett. Na már most, mivel a januári oviváltás után az ovi részletes felmérésbe már nem ment bele, végül a budafoki nevtan iskolaérettségi vizsgálatára kaptunk időpontot. Kértem és kaptam a józsefvárosi nevtantól szakvéleményt, hogy azért legyen némi rálátásuk a budafokiaknak is arra, hogy milyen előzményeink vannak. Mert hát komolyan aggódtam, hogy elzavarják suliba, mert ugyan az oviban továbbra is jól haladnak a dolgok, Áron igen sok tevékenységbe bevonható, és egyébként is okos, mint a nap, de mi tudjuk és érezzük, hogy a nagy áttörés még nem történt meg.

Aggodalmunk azonban teljesen alaptalan volt, Áron megmutatta igazi valóját az iskolaérettségi vizsgálaton, úgyhogy már a kezdési időpont előtt felmerült az iskolaalkalmatlanság a pszichológusokban. Nem tudom, hogy azért-e, mert épp telihold/újhold/stb... vagy mert meleg/hidegfront volt, vagy mert a teljes testvéri készlet felvonult a vizsgálaton, Áronunk behúzta a kéziféket és már az ajtóban közölte, hogy ő bizony a terembe - ahol már gyűltek a gyerekek - be nem megy, hiába is kecsegtetjük mesékkel (imád mesét hallgatni), játékkal vagy rajzolási lehetőséggel (mostanában ezt is igen kedveli), hiába próbáltak vele már a folyosón nagyon kedvesen kapcsolatba kerülni a vizsgálatot végző szakemberek, ő kitartott, így aztán a csoportos vizsgálatot nélküle kezdték el. Mi pedig elvonultunk az egyik pszichológussal egy külön vizsgáló helyiségbe. Itt szerencsére elég sok tank és egyéb játék volt, így ennek farvizén sikerült néhány dolgot felmérni (de közel sem mindent) szóval az látszik, hogy kiskománk szellemi értelemben a legkevésbé sincs lemaradva, de együttműködésileg, meg feladattartásilag és ehhez hasonló szempontok alapján teljesen indokolt az újabb egy év ovi.

Így aztán igazán megkönnyebbülve hagytuk el az épületet, nem szerettem volna sem erőlködni, sem pedig most nekiállni valami alkalmas iskolát felkutatni. Jövőre persze most már vita nélkül irány az iskola, addig is nyitva tartom szemem, fülem, hogy találjunk egy megfelelőt, mivel nem hinném, hogy tökéletesen éretté válik arra, amit ma ebben az országban az iskola jelent.