2014.05.21. 16:06 | Lucilla | komment

- Áron, mit csinál az öcsèd?
- Tèvedezik.
- Az meg mi?
- Nem tudom.

2014.05.21. 16:05 | Lucilla | komment

10299685_1425491377715593_1863811379_n.jpg

10296600_855277697822167_1138473886_n.jpg

914717_1435336280056680_823775651_n.jpg

 

 

 

2014.04.10. 16:34 | Lucilla | komment

P4030121.JPG

Aztán van nekünk egy másfél évesünk is, aki nő és okosodik gyakorlatilag magától, mert hát nem mondanám, hogy naponta sok óra személyes törődésidő jut neki. Főleg nem hétvégén, meg az olyan hétköznapokon, amikor itthon van valamelyik vagy akár az összes tesója, vagy ha a tesók épp betegek, kórházban vannak és így tovább, mert hát ennyi tesó között ritkák az unalmas pillanatok. Viszont Ábelünk szerencsére nem válogatós, neki csak az kell, hogy hagyják őt szabadon kószálni és pakolászni, neki egyéb vágya nincs is az életben (persze teli pocak mellett). Szóval hármaskánk naponta örvendeztet meg bennünket új tudományokkal, beszéd vonalon jóval a bátyusok előtt van, már rég túllépett a tütü-vaú vonalon, nagyon sok szót mond már, köztük például azt, hogy víz, vagy hogy nem (nanáhogy), mindezt nagyon édesen, kidugott nyelvvel. És ami döbbenet, hogy gyakorlatilag mindent megért. Mondom neki múltkor, amikor csak úgy nekiindult a lépcsőnek, hogy kapaszkodjon már, erre elindult a széle fele, ahol volt kapaszkodó, de magasan, mondtam neki, hogy a másik oldalon lévő kapaszkodót próbálja meg, az az ő mérete, de igazából csak azért mondtam, mert valamit mondani kell, el is indultam, hogy odapakolásszam kiskomámat, ahol le is tud menni, de egy lépésig sem jutottam, mikor ő már kedélyesen csattogot is a megfelelő irányba. Igen, amúgy igen, egyedül lépcsőzik, akár kapaszkodó nélkül is lejön a lépcsőn, felfele már régóta megy persze.

Na és imád a kertben lenni, abszolút kedvenc a szomszéd kutya, Maxi, aki előbb lett nevén nevezve, mint én, az anyja, szóval még ki sem megyünk, már hangosan kiabál, hogy Taaaatííííííííííííííííííí, Tatíííííí!. Maxika persze már nem mai darab, ő általában úgy dönt, hogy ha a gyerekek kinn, akkor ő inkább benn, de Ábelt ez nem kedvetleníti el, ő rendíthetetlenül hívja Maxit, ahányszor csak kinn vagyunk. És ha sikerül kicsalogatni, akkor ölelgeti, simogatja, tologatja, amit nagy türelemmel visel Maxi. Aztán persze, ha nem jön, hát nem jön, ő megy a dolgára, masírozik fel s alá a kerti lépcsőkön, tologatja a járgányokat (ez tuti genetika), vagy ahogy azt már Árontól megtanulta, szórja a homokot, földet, amit csak talál ... Szerintem kinn is aludna, ha hagynánk, akkármennyi időt el tud tölteni kinn.

Aztán, imád sétálni is, minden nap visszük, hozzuk Áront az oviba/ból, amit odafele a hátizsákban abszolvál Ábel, majd hazafelé kirakom és onnantól szépen hazasétál, egész végig, fel a hegyre, nagy lelkesedéssel. Nagyon cuki amúgy, rendszeresen beszédbe elegyedik a járókelőkkel, a kutyákkal és egyéb élőlényekkel. Nekem amúgy nagy élmény így közlekedni, a bátyuskák annak idején sosem a célállomás fele mentek, mindig elfele inkább, úgyhogy ők sokáig babakocsiztak, Ábel mostanában max. heti egyszer ül bele a babakocsiba, vagy még annyiszor sem, még boltba is el lehet vele sétálni, sőt a boltban vásárolgatni is lehet vele (persze nagyon gyorsan), szépen jön velem és ha meg is buzerálja a boltbéli dolgokat, elég kérni és már abba is hagyta.

Alvás vonalon is igen jól állunk, éjjelente maximunk egyszer kel, de sokszor hetekig egyszer sem, ha ébred is, vissza alszik egy kis cici után. Egyedül alszik el, szerelmetes takarójával, nem is nagyon lehet altatni. Láthatóan nagy híve a kőbe vésett szokásoknak, ha valami részt kihagyunk, reklamál.

Jól eszik, mostnában kifejezetten kigömbölyödött, súlyt nem tudok, majd két hét múlva megyünk oltásra, gondolom, akkor lesznek pontos méretbeli adatok. Bármit megeszik szinte, imád a tányérunkból kunyerálni, ha meglát valamit valaki kezében/szájában, azonnal jön tarhálni. Még mindig szívesen fogyaszt bébikaját, de egyebet is, olyanokat is, amik még nem az ő szájába valók, de hát mit lehet tenni, amikor a tesók kapnak ezt, azt ilyen olyan alkalomra, kiveri a balhét, ha ki akarjuk hagyni valami jóból, így Áronhoz hasonlóan ő is nagy híve lett például a győri édes kakaós kekszének.

Ja igen, és táncol! Ha valahol valami zene szól, már minden porcikája mozog, meg kell zabálni, Ákos szokott neki pl. Avicii-t játszani, ha arra azonnal rázni kezdi a hátsóját ....

2014.04.02. 00:45 | Lucilla | komment

Ismét jó idő eltelt az utolsó poszt óta, és nem mondhatnám, hogy semmi sem történt, azért nem írtam, nagyon is sok minden történt, a töredékéről fogok tudni itt megemlékezni.

DSC_0059.jpg

Szóval, amiről írni szerertnék, az Áron és az iskola kérdése, ugyanis ma bírtam elugrani a budafoki nevtanba a részletes szakvéleményért. Kezdjük ott, hogy még január elején, néhány nappal az ovikezdés után az új ovinak kellett írni egy részletes véleményt Áronról, ami igen fényes lett, annyira, hogy aki elolvasta  Áron közvetlen ismerete nélkül, bizony egyértelműen arra voksolt volna, hogy Áronunk iskolaérett. Na már most, mivel a januári oviváltás után az ovi részletes felmérésbe már nem ment bele, végül a budafoki nevtan iskolaérettségi vizsgálatára kaptunk időpontot. Kértem és kaptam a józsefvárosi nevtantól szakvéleményt, hogy azért legyen némi rálátásuk a budafokiaknak is arra, hogy milyen előzményeink vannak. Mert hát komolyan aggódtam, hogy elzavarják suliba, mert ugyan az oviban továbbra is jól haladnak a dolgok, Áron igen sok tevékenységbe bevonható, és egyébként is okos, mint a nap, de mi tudjuk és érezzük, hogy a nagy áttörés még nem történt meg.

Aggodalmunk azonban teljesen alaptalan volt, Áron megmutatta igazi valóját az iskolaérettségi vizsgálaton, úgyhogy már a kezdési időpont előtt felmerült az iskolaalkalmatlanság a pszichológusokban. Nem tudom, hogy azért-e, mert épp telihold/újhold/stb... vagy mert meleg/hidegfront volt, vagy mert a teljes testvéri készlet felvonult a vizsgálaton, Áronunk behúzta a kéziféket és már az ajtóban közölte, hogy ő bizony a terembe - ahol már gyűltek a gyerekek - be nem megy, hiába is kecsegtetjük mesékkel (imád mesét hallgatni), játékkal vagy rajzolási lehetőséggel (mostanában ezt is igen kedveli), hiába próbáltak vele már a folyosón nagyon kedvesen kapcsolatba kerülni a vizsgálatot végző szakemberek, ő kitartott, így aztán a csoportos vizsgálatot nélküle kezdték el. Mi pedig elvonultunk az egyik pszichológussal egy külön vizsgáló helyiségbe. Itt szerencsére elég sok tank és egyéb játék volt, így ennek farvizén sikerült néhány dolgot felmérni (de közel sem mindent) szóval az látszik, hogy kiskománk szellemi értelemben a legkevésbé sincs lemaradva, de együttműködésileg, meg feladattartásilag és ehhez hasonló szempontok alapján teljesen indokolt az újabb egy év ovi.

Így aztán igazán megkönnyebbülve hagytuk el az épületet, nem szerettem volna sem erőlködni, sem pedig most nekiállni valami alkalmas iskolát felkutatni. Jövőre persze most már vita nélkül irány az iskola, addig is nyitva tartom szemem, fülem, hogy találjunk egy megfelelőt, mivel nem hinném, hogy tökéletesen éretté válik arra, amit ma ebben az országban az iskola jelent.

2014.02.07. 00:23 | Lucilla | komment

Hajvágás volt, minden fiú rövid hajjal büszkélkedhet, ami igen ritka felállás nálunk. Előtte-utána kép viszont csak Ábelről készült.

Előtte ....

P1290045.JPG

Utána ...

P2050078.JPG

2014.02.03. 12:52 | Lucilla | komment

Nos, igen, szóval elköltöztünk, ami igen viccesre sikeredett, bár ritkán röhögtünk hangosan.

Egyrészt ugyanis karácsony előtt egy héttel sikerült eljutni arra a pontra, hogy végre át tudtunk cuccolni, addig a mesterek közös erővel szabotálták terveinket. Gondoltuk, hogy egy hét, főleg, hogy Zacco otthon van, az aztán mindenre elég lesz. Így jól belevágtunk, hétvégén csomagoltunk, hétfőn jöttek a költöztetők, átvitték, amit kellett, kipakoltak, így hétfőn délután már új otthonunkban próbáltuk megtervezni, hogy akkor mivel is kellene kezdeni. A legutóbbi költözésünk már homályba veszett, ráadásul akkor nagyjából 2 év alatt egy kicsi szobában felhalmozott dolgokat kellett átjuttatni, gyerek nélkül, ehhez képest most nagjyából tizenöt év, 100+ nm és három gyerek a helyzet.

Azt hiszem, a részleteket nem fogom leírni, jobb nem is felidézni, legyen elég annyi, hogy egy hét nem volt elég, egy hónap sem igazán, így még mindig vannak elintézendő ügyek, bár a mostani helyzetet össze sem lehet hasonlítani az első hetekkel, amikor még egy tea megfőzéséhez is három dobozt kellett előfötörnöm a káoszból. A karácsonyból így aztán nem nagyon csináltunk felhajtást, működő konyha hijján megfogadtuk az életmód tanácsadók jótanácsait, nem volt sok fogás és sokféle süti, helyette anyukám nyakába varrtuk magunkat több ízben is, a fennmaradó időben pedig elmélyültünk a mikrós ételek rejtelmeiben.

Persze a karácsonyi előkészületeket nem pusztán a költözés tette színessé, sikerült egy kórházi kört is beújítani. Ábel egy hét nátha után belázasodott, és mivel az orrából némi színes is csordogált, úgy voltam vele, hogy mivel karácsony előtt pár nappal már nem kockáztatunk meg egy szövődményes felsőlégútit, megmutatom a Heim Pál ügyeletén. Gondoltam, kapunk orrcseppet, esetleg köptetőt, néhány unalomig ismert kezelési útmutatót. Nem így lett, az ügyeletes dokinak még csak gyanús volt Ábelünk, a belgyógyászaton viszont már egyértelműen krupposnak diagnosztizálták, így végül nagyon nagy mákunk volt, hogy bementünk, mert jó eséllyel befulladt volna éjjel. Így viszont kapott egy adag gyógyszert és nyitott ablak mellett aludunk, ami khm... nekem nem a békés alvás záloga. Ábel viszont jól aludt, nem fulladt be, úgyhogy másnaptól csak sóoldatos inhalálás volt két napig, amikor aztán - karácsony előtt épp egy nappal - hazamehettünk.

Ábel mondjuk egy bő hét múlva ismét beújított egy lázas megbetegedést, természetesen ismét ügyeleti időben, úgyhogy a HP-ba már haza járunk. Végül ez a kör egy klasszikus háromnapos láznak bizonyult, mire a kiütések elmúltak, a nátha és egyebek is megszüntek, azóta szerencsére egészséges kiskomám.

A többiek szerencsére kórságok nélkül csinálták végig az ünnepeket, Ákos volt vasutas táborban, Áron nagymamázott egyet, aztán családilag levonultunk Debrecenbe az aquaticumba, ahol sikerült az iskola/ovi/munka kezdés előtt kicsit kisimulni.

Mert a január az új ovit is jelentett Áronnak, aki nagyon nem várta ezt a fordulatot, minden porcikájával tiltakozott, ő nem akar tündérkertes ovista lenni, ő maradna kincskeresős. Első nap úgy kellett bevonszolnom, rugott, kapálózott, aztán amikor én is beültem játszani a játékokkal, végül hajlandó volt csatlakozni. Másnap már szívesebben ment, ott is maradt egy kicsit. Aztán volt egy kis szünet, mert csütörtökön már volt nevtan, pénteken meg elutaztunk, de hétfőtől teljes üzemben jár kiskomám, várakozáson felüli lelkesedéssel. Illetve a lelkesedés inkább a hozzáállásában látszik, szóban továbbra is inkább a régi oviba járna, viszont jóval könnyebben indul el reggelente az új oviba, mint a régibe bármikor, az óvónénik pedig ódákat zengenek arról, hogy milyen jól viselkedik és hogy (és itt most fanfárok szólnak!) részt vesz a csoport életében, a foglalkozásokban. Életében először még egy rajzát is kitették az öltözőben lévő falra, amikor pedig csipkét vágtak a papírból, ő mindjárt hármat is csinált. Szóval úgy látszik, jót tett neki a váltás, egyrészt ez egy tiszta nagycsoport, itt mindenki részt vesz a foglalkozásokon, másrészt pedig az új helyen új szokásokat lehet kialakítani, simán lehet, hogy a régi oviban egyszerűen így állt be a rendszer, hogy ő inkább nem vett részt semmiben. Kíváncsi vagyok, hogy a nevtan az iskolaérettségi felmérésben mit fog gondolni ....

Ákos élete hamar visszatért a normál kerékvágásba januárban, a bizonyítványa az év elejei ámokfutásához képest nagyon jó lett, a zeneiskolai bizonyítványa viszont nem lesz ilyen szép, mivel mostanában nem túl lelkes, bár a csellótanár szerint továbbra is nagyon ügyes, de többre lenne képes, úgyhogy pedagógiai osztályzatot kapott. Szombaton a bocsokkal mindkét meccset megnyerték, annyira jól ment a játék, hogy hátvédként is volt módja gólt lőni.

2013.12.15. 13:31 | Lucilla | komment

Mi szeretjük a kihívásokat, így karácsony előtt költözünk három gyerekkel. Kettőt már be is csomagoltunk ...

2013.12.13-16.42.04-C2100UZ-1600x1200.jpg

2013.11.27. 23:13 | Lucilla | komment

Ma a svéd nagykövet rezidenciáján jártunk, ahol félévzáró buli volt és egyben a svéd iskola fogalmazásversenyének eredményhirdetése is. Ez utóbbit különösen várta Ákos, ugyanis a fogalmazásverseny megnyeréséért mi is felajánlottunk neki egy különdíjat, így aztán szokatlanul komolyan vette a feladatot, hosszú órákon át csinosította remekművét. Mivel a mezőny erős volt, így végül nem nyert kiskomám, amit borzasztó csalódottan vett tudomásul, a szívem majd megszakadt érte, de férfiként viselte a helyzetet. Viszont nagyon megdícsérték a pályaművét. 

Volt persze a szokásos műsor is, verseket, rövid szövegeket olvastak fel az őszről, majd - és itt jött a meglepetés - minden gyerek felolvasta a saját versét, amit a télről költött. Mikor Ákosra került a sor, a tanárnéni vette át a szót, mondván, hogy Ákos kérte, hogy inkább ő olvassa fel, és akkor tényleg leesett az állam, mert igencsak jó verset írt ...

akos-sved-vers.jpg

És még rajzolt is hozzá! Műfordítást nem közlök, elég legyen, hogy a versben megfogalmazottak tökéletesen ábrázolják a téllel kapcsolatos érzéseimet.

2013.11.14. 22:29 | Lucilla | komment

Ákos ma ismét szolgálatban volt, ezúttal pénztárosként állt helyt Hűvösvölgyben. Kicsit panaszkodott, hogy uncsi volt, ugyanis ezen a szép novemberi hétköznapon mindössze négy embernek szottyant kedve vasutazni. 

Találtam egy képet Ákos első gyerekvasutas utazásáról, a vasutas karrier innen indult, ezen a napon sem volt tömeg a vonaton ...

Akoseloszoragyerekvasuton.jpg

Áronmerengés máról:

"Sír a busz. A világ végéig fog sírni? Mert magával viszi a sírást ..."

2013.09.30. 16:33 | Lucilla | komment

Ákosnál pedig teljes gőzzel megy már minden, eléggé ki van feszítve az ideje, de hát ilyen az élet, ha az ember mindenfélét akar. Az iskola a zenetagozat, a kórus és a vidám tanügyi fejlesztések miatt 2-3 között ér véget, majd egy kis tanulást után jön a hoki, száraz edzéssel megtoldva, vagy szolfézs és cselló vagy svéd iskola. Szóval nem unatkozik a lelkem, de nem is ez a cél, sőt. Az ötödik osztály amúgy elég vegyesen indul, nem csapott Ákosunk a lovak közé túl nagy elánnal, pedig a tanárok igazán jófejek voltak, egy csomó potyaötös begyűjthető volt az elmúlt hetekben, Ákos nem nagyon élt a lehetősséggel, és egyébként sem túl aktív órákon, ami már a szeptemberi szorgalom jegyén is meglátszik. Kicsit még fejleszteni kell összeszedettség vonalon, most már nem hagyhatóak ugye benn a cuccok, mint tavaly, így figyelni kell, mikor mit vigyen magával, na már nem egyszer kellett utánavinnem ezt meg azt, persze nem fogjuk ezt már sokáig csinálni, csak nem akartam, hogy rögvest az elején rossz imidzse legyen az új iskolában.

Amúgy továbbra is nagyon szeret az új helyre járni, én megmondom őszintén, nekem is igen jó benyomásom van az osztályfőnökről, a gyerekekről és a szüleikről egyaránt. Múlt szombaton volt módom alaposabban is ismerkedni, mert osztályparti volt, ami evezésnek indult, de végülis inkább egy kajálással egybekötött szabadtéri mulatság lett ... Amúgy azért volt evezés is, elég nagy kört mentek a fiúk ... (A fénykép dátuma nem jó, de igen hálásak vagyunk azon résztvevőknek, akinek volt módjuk fotózni, mert nekem nem volt a két tesó mellett ...)

SSA50093.JPG

A fenti elfoglaltságok mellett természetesen a vasutasélet is zajlik, szeptemberben már a második szolgálatot nyomta le kiskomám, tegnap épp váltókezelő pozícióban ... Nagyon jól teljesített tegnap, úgyhogy megkapta az első kiemelkedő osztályzatát, így aztán igen magabiztosan feszített az egyenruhájában, amikor felugrottunk hozzá Hárshegyre ...

1239788_3462502938470_2101417588_n.jpg

süti beállítások módosítása