2004.08.16. 23:35 | Lucilla |

Nos, hát megpróbálok visszaemlékezni az elmúlt két hét történéseire.

Az utunk nem kezdődött valami jól: a wizzair valami műszaki hiba miatt nem indította el a gépet rendes időben (19.00), csak éjfélkor pontban. Persze a várakozás órái alatt nem igyekeztek bennünket buzgón tájékoztatni az ügyek állásáról, sőt kb. 20.00-kor az alkalmazottak is felszívódtak, és az indulás egyre jobban tolódó időpontjáról is csak a kijelzőről értesültünk. Még jó, hogy Ákost beengedték a Malév játszóházban, ott a sok játék és baba között gyorsan telt az idő. Legalábbis ő nagyon jól érezte magát. Mi csak tűrtük a sorsunkat. Én mondjuk azzal töltöttem az időt, hogy méregdrága kozmetikumokkal szépen kisminkeltem magam a duty freekben. No, meg végigszaglásztam az összes parfümöt.

Repcsire várva

Aztán éjfélkor elindultunk, és csak csekély mértékben kárpótolt bennünket az, hogy vadiúj géppel utazhattunk. Ákost annyira lenyűgözte a repülés, hogy egyáltalán nem aludt a gépen, pedig fél 2-re értünk a Charleroi-ra. Azért a fapadosnak is vannak előnyei, például, hogy nincs előre meghatározott ülőhely, hanem aki kapja marja, és a kisgyerekesek előre mehetnek. Így hát az első sorból élvezhettük az utazást (illetve Ákos legalábbis, én kevésbé, kifolyó szemmel...).

Másik nagy előnye a fapadosnak, hogy elkerüli a forgalmas reptereket, a Charleroi reptér például kifejezetten kicsi, ennélfogva majdnem a bejáratnál szálltunk ki, a csomagok pedig azonnal ott voltak a szalagon, így már 2 előtt sikerült kocsiba szállni (szegény házigazdiék is megszenvedték a várakozást, mivel ők sem tudhatták előre, mikor érkezünk, ahogy mi sem), és már 5-re Merksplasban voltunk. A kocsiút alatt mély alvásba zuhantunk. Aztán rövid pakolás után ismét alvás. Egészen fél 1-ig húztuk a lóbőrt, Ákossal együtt, egy hatalmas ágyban, teljes öntudatlanságban.

Másnap azért a mosott szarhoz közeli állapot okán csupán Merksplas helyi nevezetességeit és a belga édesipar különböző termékeit csodáltuk, meg a kertet, meg a jóidőt, és a hihetetlen szép házat. No, meg tervezgettük az előttünk álló 10 napot.

Ákos kipróbálta a belga háromkerekű biciklit, és elmondása szerint semmi különbség.

Merksplas utcáin is tekertem

És a parkban is

Rögtön keddre - tekintettel a belgák számára szokatlan jó időre - Blankenberge lett az uticélunk, és ott elsősorban a tenger. Nem voltunk ezzel egyedül, a vonat tömve volt napfényre vágyókkal. És hát nem kellett csalatkoznunk, bár a délelőtt kicsit felhős volt, délután már verőfényes napsütés, és a dagálynak köszönhetően a lábunkat nyaldosta a tenger. Ami nem is volt hideg, annyira nem, hogy Ákost alig lehetett kiszedni a vízből. Apával jól megkergették egymást.

Várjuk a vonatot, ami a tengerpartra visz:

Vonaton:

Futás, ki ér oda előbb?

Nem is hideg!

Ez viszont hideg. Australian icecream. A helybéliek szerint a legjobb fagyi, apa szerint a hágendázs sokkal jobb.

Másnap pedig Brüsszelbe mentünk, illetve Ákos Hanna szüleivel maradt, és egész nap biciklizett, no meg kergette a kutyát, akivel ekkora szépen megbarátkozott. Brüsszelben mi pedig végigjártuk a kötelező programot: láttuk a pisilő fiút, sőt a lányt is  (mert hogy Janeke pis is van ám, ezt sokan nem tudják), a főteret, a templomokat, sőt sörmúzeumban is voltunk, bár Zacco szerint ez nem az volt, amit meg kellett volna néznünk. És hát róttuk, róttuk Brüsszel utcáit, és hát a hágendázs fagyi sem maradhatott ki, ahogy a sültkrumpli sem.

Na itt van a pisilő kisfiú, aki jól megszökött az apukájától, aki halálraváltan kereste, és ebben a pozícióban talált rá. Annyira megörült neki, hogy inkább szoborba foglalta, mintsemhogy elverje jól.

Csokibolt sok-sok csokival, mindenféle formában és halmazállapotban. Pisilő kisfiú is csokiba öntve... Ó, ha egyszer véletlenül bezárnának ide egy éjszakára...

És ha van pisilő kisfiú, akkor a feminizmus jegyében kell legyen pisilő kislány is:

Apa tanulmányozza a sörlapot: több, mint 2000 féle sör kapható, közötte magyar sör is, a Szalon. Hogy miért épp az, hát nem tudjuk meg soha.

És további városképek:

Az Európa parkban ott áll Bartók Béla szobra:

Ákoson kiütések jelentek meg, amiket akkor még szúnyogcsípésnek hittünk, mivel kizárólag a pizsama által nem fedett részen voltak. Szegénykémnek rettenetesen viszketett mindene, hiába kentük fenistillel. Aztán amikor felszökött a láza 39 C felettre, és nem sikerült lenyomni, elvittük orvoshoz, aki megállapította, hogy valami stupulus nevű kiütéses betegséget sikerült összeszedni, de mivel ez alapból nem kell, hogy magas lázzal járjon, így hát benézett a gyerek torkába is, szóval kiderült, hogy Ákos nem aprózza el: egy csapásra mindjárt két betegséget is le kíván tudni. Az orvos hatalmas szemeket meresztett a lázcsillapítónkra (Suppositorum antipyreticum pro parvulo), ugyanis phenobarbithalum van benne, ami nyugtató, és hát ők soha. Így végül is Ákos kapott egy kis panadolnak megfelelő helyi gyógyszert, és persze antibiotikumot is.

El kell, hogy mondjam, jó tapasztalatokat szereztem a belga egészségügyről, bár örömmel kihagytam volna ezen élményeket. Ákos hamar jobban lett, 2 nap múlva már úgy kergette a kutyát, ahogy kellett, csak a kiütései nem múltak el még most sem tökéletesen, Igaz, sikerült begyűjteni hozzá még valami allergiafélét, szerintem soha nem tudjuk meg, mi csaphatta ki, valószínűleg valami helyi fehérje.

Ákos betegsége alatt nem utaztunk messzire, csak a környékbeli városkák látnivalóit és boltjait tettük magunkévá. Így például jártunk Baarle-Hertog/Baarle Nassauban, ami azért speciális városka, mert épp a belga-holland határon fekszik, és a határ olyannyira elmosódott, hogy a házak között vegyesen vannak holland, és belga illetőségűek, szépen a házszámmal lejelezve. Nos, nem mintha a külső szemlélő számára lenne ennek jelentősége... És itt volt egy fantasztikus gyertyamúzeum, ahol egészen döbbenetes, gyakorlatilag szoborszerű gyertyákat lehet látni. És hát szert tettünk néhány tucat roomboter süteményre...

Itt a belga-holland határ. Hiába kerestük, nem találtuk a határőröket....

Ákos pórázon biciklizett

És hát Turnhout városkát is bejártuk minden irányban, megnéztük a Beginázst, ami a flamand vidék egészen speciális képződménye. Valamikor a középkorban alakultak ki, özvegyek, aggszűzek és hozzájuk hasonló magányos, de mélyen vallásos emberek egymás hegyére-hátára költöztek, és hát a világtól némileg elszeparáltan élték mindennapjaikat. Ezek a Beginázsok a mai napig működnek, igaz, ma már jobbára a gazdag és csendre vágyók laknak benne, pl. egy dobtanárt semmiképp sem engednének maguk közé....És Turnhautnak fantasztikus város parkja van, egy kis vadállat rezervátummal, ahol csupa helyes-édes kölyökállat van egészen szabadon. Illetve szintén a parkban van egy önkéntesek álltal épített és működtetett minivasút. Minden hétvégén és ünnepnapon körbe lehet utani a vonatokkal a parkon, sőt, kis állomás is van, meg hid, meg váltó és minden ami egy rendes vasút sajátja. És hát a városban van H&M. Ehhez azt hiszem, nem kell hozzáfűznöm semmit.

A városi park egyik gyönyörű fasora:

Itt pedig épp a híres belga waffelt tesszük ki ízlelőbimbóink szigorú kritikájának. Hát, mit mondjak....még egyszer visszamentük. Azt hiszem, ez mindent elmond.

Szombaton már messzebb is elmerészkedtünk, egészen Antwerpenig. Itt találkoztunk egy régi ismerőssel, Nelevel, aki alkalmi idegenvezetőnkké szegődött. Nos, itt is letudtuk a kötelező programot: sétafika, katedrális, Rubens-ház, és persze a legősibb sültkrumpli megkóstolása, amelynek állítólag az a titka, hogy kétszer kell kisütni. Sajnos, a Ben&Jerry fagyizó zárva volt. Így hát csokit ettünk nagy duzzogva.

Túránk elején, ismerkedve a városképpel:

Itt már rutinos sütlkrumplievőkként az egyik legősibb sültkrumplilelőhelyen, ahol mellesleg sültkrumplimúzeum is üzemel:

Igen, jól látod, épp egy segget simogatok. Állítólag szerencsét hoz. Na, nekünk ez nem jött be, példának okáért jól lekéstük a busz Hoogsrtatéba. Bár a szobor fényesre polírozott alfeléből erősen következtethetünk arra, hogy nem csak én voltam ilyen balek, és ettem meg a mesét....

Alább díszes kompániánk tagjait lesheted meg, akik a buszt lekésvén kénytelenek voltak egy étteremben múlatni az időt és sörbe/almáspitébe folytani bánatukat.

Mindjárt itt az elején férjemuram szürcsöli a sört:

Ez itt pedig én vagyok, bár ezzel - gondolom - senkinek nem okoztam meglepetést:

Ő pedig itt Nele, Antwerpeni idegenvezető barátosnénk:

És végül, de nem utolsó sorban Hanna, aki az egész belga utunk alatt szorgalmas segítőnk volt, neki köszönhetjük többek között, hogy ilyen nagyon jól sikerült az utunk.