2004.10.09. 13:09 | Lucilla |

Ismét eltelt egy hét. Nem is volt akármilyen, a PM-ben örjöngés (pénteken ment be a költségvetés a parlamentbe, végre), aztán megkönnyebbülés, pezsgőzés meg minden. Mindenki nagyon elégedett, bár a T. képviselők még csak most olvassák. Hogy mit mondanak ők, az a jövő zenéje, én mindenesetre már most növesztem az arcomon a bőrt, ennek szükségességére már felkészítettek.

Ákos ma reggel, miután apa tüsszentett vagy hármat: eseje, apa! (Értsd: Egészségedre, apa!) Majdnem kiugrottam az ágyból, hogy összecsókolgassam az én udvarias kisfiamat. Ám mivel szombat reggel volt, és az ágyban fekvős percek kincset érnek, inkább később csókolgattam össze. Aztán persze volt még más is. Ő már teljes gőzzel ébren volt, szaladgált, én még félkómában az ágyban. Eszébe jutott, hogy nem jól van ez így. Jött be: anya, kejj fel! Miért? - kérdezem. Hami! - hangzott a határozott választ. Mivel apa zuhanyzott épp, gondoltam nyerek egy kis időt, így hát mondtam neki: jó, felkelek, mindjárt, ha apa befejezte a zuhanyzást. Ebbe bele is törődött, ám mikor apa elzárta a vizet, abban a pillanatban már jött is, lehúzta rólam a takarót, és mondta: Apa befejezte!!! A zuanyzást!!! Kejj fel!!!! Ellentmondást nem tűrő hangon. Nem tudtam megállni röhögés nélkül.