2004.10.16. 15:29 | Lucilla |

Kőkeményen ősz van. Ennek több következményével is számolok mostanság: egyrészt vége a játszóterezésnek egy időre, szakad az eső, és ha épp nem, akkor is sár van, másrészt valami vírus ül a torkomon épp, ami gyakorlatilag napokra lenémított.

Az ilyen időben egy dolgot lehet csinálni: aludni. Mi így is tettünk, jócskán elmúlt 11, mire kikászálódtunk az ágyból. Mondjuk Ákos nem tartott velünk, ő már 6-kor tett egy kísérletet az éjszaka befejezésére, de erről még sikerül lebeszélnünk, de 8-kor már kíméletlenül felkelt. Innentől mi sem aludtunk, mivel Ákos az idő jó részét az ágyrugók tesztelésével töltötte, különböző ugró-attrakciókkal borzolva idegeinket. Mondtam is Zacconak, hogy remélem eltette a számlát, jobb az, ha kéznél van.

Néha teljesen sokkol, hogy megy az idő, és hogy Ákos már tényleg nem kisbaba, hanem már egy gyerek, egy fiúcska. Mivel zsufa a lelkem, és haja is csak mostanában kezdett sűrűsödni, igen sokáig élhettem abban az illúzióban, hogy Ákombákom még épp csak tipegő, de mostanság egyre inkább szertefoszlik ez a kép. Mert már komolyan beszél, sőt mesél a bölcsiről, ahol neki barátai vannak. Itt van például Kristóf, akit Ákos különösen kedvel, ennek ölelgetéssel is jelét adja, szegény Kristóf pedig próbál kitörni a szorításból. Mondtam Ákosnak, hogy inkább csak nyomjon egy puszit Kristóf arcára, az jobb lesz. Így hát csókok csattantak a kölkök között, mert tulajdonképp Kristóf is kedveli Ákost. És ott van a másik barát, egy kis hölgy: Zsuzsi, aki aztán igencsak sokat van emlegetve. Tegnap például állítólag sírt, mert Barnabás elvette a kék ceruzát. Szóval a bölcsiben is zajlik az élet, Ákos kezd interakcióba lépni a gyerkőcökkel. Mondtam is ma, hogy Ákos lassan óvodaérett lesz: pisilt a bilibe, és épp olyan artikulálatlan hangot ad ki a saját szórakoztatására, mint amit az óvodások szoktak.

Azért szerencsére még nem is olyan nagylegény: ma vagy negyed órán át hagyta magát dédelgetni gyakorlatilag teljes mozdulatlanságban, ami nála nagy szó, és azt is mondta: nadon szeetek, anya! (nagyon szeretlek anya) Talán keveset von le az érzelemkitörés jelentőségéből, hogy ez utóbbi mondatot egy vetődés közben, mint egy mellékesen vetette oda nekem.