Ákos további döbbenetkbe ejt bennünket: gyakorlatilag énekel. Szépen eltalálja a hangot, amin én éneklem, és próbálja a dallamot is elkapni, bár azért ez még nem megy tökéletesen. De nagyon jó úton halad. És nagyon szeret ritmust dobolni. Még nyáron apa beszerzett egy percussion settet, azokkal dobol-csörög minden zenére, főleg ha apa gitározik, vagy szájharmonikál.
Tegnap színházban voltam. Itt volt a régi színházam. Egy érdekes Hamlet parafrázist hoztak fel a Szkénébe. Jó volt. Jó volt, mert hónapok óta színház közelébe nem jutottam. (Na jó, bábszínház az volt, több is, de az, ugye, más. Persze ez csak műsirám, mert tulajdonképp mehetnénk színházba, csak hát a lustaság nagy úr). És jó volt, mert felidézte az egyetemi éveket, amikor én voltam fenn a színpadon, és látszott a társulaton, hogy a hangulat az semmit sem változott az elmúlt közel 8 év alatt, amióta én eljöttem Pécsről. És persze fájdalommal teli est is volt, hiszen volt valaki, aki már nem lehetett a színpadon, holott a bemutatón ő is ott volt...Nekem borzasztóan hiányzott...
