lucilla viszontagságai

A tegnapi mérés alapján Áron átlépte a 3 kilós álomhatárt.

És így vagyunk a fürdéssel....

Ahogy az már lenni szokott nálunk, a négynapos ünnep elég mozgalmasra sikerült. Sort kerítettünk többek között Áron első nagyobb szabású kirándulására is. Mert ugye ott volt a lemerült aksi a autóban, a múltkori hasonló esetből kifolyólag tudtuk, hogy miután kijön a szaki bebikázni a kocsit, utána legalább egy, de inkább másfél órán keresztül járatni kell a motort. Namármost, egy hete azon törtük a fejünket, hogy hogyan lehetne ezt valami értelmesre fordítani. Így hát - noha ilyenkor májusban arrafele elég nagy tömeg van - úgy döntöttük, hogy kiruccanunk Visegrádra. Pénteken eléggé szép idő volt, ezért gyorsan kihívtuk a szakikat és rövidesen már úton is voltunk a Duna másik oldala felé. A gyerekülés bekötésével kapcsolatban persze jól megszenvedtünk, öt év alatt feledésbe merült a dolog, de végülis sikerült stabilan bekötni úgy, hogy Áronnak is kényelmes. Áron az utat felettébb jól viselte, pedig igen meleg volt, a légkondit pedig nem volt szabad bekapcsolni.

Megérkezésünk után kiskomám jót evett a kocsiban (ezt megismételtük még kétszer), még nem vagyok felkészülve a teljesen nyilvános szoptatásra, különösen, mert a szoptatás elején még meglehetősen fáj a dolog, ez eléggé kiül az arcomra, nem szeretnék senkit eltántorítani a gyerekszüléstől és szoptatástól. Az etetés alatt Ákosom ugrált egy kicsikét.

Aztán mi is ettünk egyet a szokásos helyen, én végre visszatérthettem a régi szokásomhoz és a desszertek felől olvastam az étlapot. Majd apa és Ákos belevetette magát a tömegbe és bobozott egy jót. Mi Áronnal pedig kedélyesen sétálgattunk meg ücsörögtünk a napon, pontosabban én ültem ott, Áron a babakocsiban horpasztott. 

Hazafelé sem volt semmilyen para, úgyhogy megállapítottuk, hogy sikeres volt a teszt, Áron is mobilis baba, amilyen annak idején a bátyja volt.

Tegnap, ahogy azt Kun doktor látogatásakor előírta, szerét ejtettük Áronom első sétájának. Mivel az idő igen csak kellemes volt, délután elkísértük Ákost és apát az Orczy kertbe, ahol ők a kreszpályán görkorcsolyáztak, mi pedig szívtuk a jó levegőt. A babakocsit természetesen Ákos tolta, de valójában nem is babakocsi volt, hanem busz, ami minden megállóban megállt, hangeffektekkel kísérve...

Áron benne volt a buliban, pontosabban átaludta a sétát, pedig Ákosom nem kímélte a "buszát", minden gödörbe belehajtott.

Én még nem is láttam Ákost a lakáson kívül görkorcsolyázni, így nagy élmény volt, mivel kiskomám egészen fantasztikusan nyomja, nem csak előre, hanem hátrafele is, és ahogy azt korcsolyaórán tanulta, a koszorúval is próbálkozott.

Áron in details

Mert hogy szőröstől-bőröstől imádjuk, de vannak bizonyos apró részletek, amiket különösen szeretünk ebben az apró, alig háromkilós emberkében.

Itt van mindjárt a lábacskája, ami amellett, hogy igencsak pipaszár és ráncoska, de gyönyörű hosszú lábujjai vannak kiskomámnak, még a lábával is zongoraművész lehetne. A fotó amúgy nehezen készült el, ugyanis kiskomám annyira fázós, hogy már azt is zokon vette, hogy - a többi részek teljes bebugyoláltsága mellett - kibontottuk a lábacskát egy percre... 

Aztán a kezecskékről ne is beszéljünk, ami meg aztán tényleg egy kis remekmű, a gyönyörűen ívelt körmökkel. Ezek a körmök amúgy már odabenn igencsak megnőttek, ezért a nap nagy részében kiskesztyű takarja őket, mivel folyton összekapirgálja magát. Nagyon várjuk a két hetes fordulót, amikor végre levághatjuk a körmöcskéket.

És hát a kedvencünk, az aprócska forgó a homlokon. Muszáj folyton összecsókolgatni.

Áronom ma egy hetes. Ezzel kapcsolatban a következőkről tudok beszámolni.

• Ma éjjel kiskomám mindössze egyszer kelt, jót evett és folytatta az alvást. Igazán kipihent vagyok, ennek megfelelően a szülés előtti sütés-főzési kényszerem folytatásaként már sütöttem egy igen csinos írós kenyeret, és készül a csokoládéfagylalt Ákosom kívánsága szerint. Mosás, mosogatás is megvolt.
• Ma először éreztem Áronomon azt az igazi tejszagot.
• És eltettem a fagyasztóba az első - igaz, nem túl nagy - adag anyatejet. Remélem, ezzel sikerült megalapozni a túlélőkészletet.

Az elmúlt héttel kapcsolatban még egy dolgot feltétlenül meg kell említenem, hiszen Ákosom életében mérföldkő érkezett el: beirattuk őt az iskolába. A beiratkozás és Áron születése, valamint hogy ezzel kapcsolatban én ugyi kórházban voltam, okozott némi adminisztrációs interferenciát, hiszen Áron anyakönyvezésére (amihez elvileg mindkét szülő papírjai kellenek) és Ákos iskolai beiratkozásra (amihez meg elvileg mindkét szülő jelenléte, de legalábbis papírjai szükségeltetnek) egy napon, csütörtökön került sor. Szerencsére a kórházban és az iskolában is elég rugalmasak voltak, így mindent sikerült elintézni, bár Zacco valószínűleg egy életre elintézte, hogy Ákos a körzeti iskolájába ne legyen tárt karokkal várva, ugyanis a kiiratkozós papír hivatalos menetét nem volt hajlandó végigcsinálni, csak átadta a befogadó nyilatkozatot az első érdeminek látszó ügyintézőnek, ozt iszkiri, hiába kiabáltak utána, hogy tessék már adminisztrálni egy kicsikét. A Zaccomer név egyre több helyen cseng "jól" a kerületben.

Ákos nagyon büszke magára, hogy ő már mindjárt iskolás lesz, ez most a kedvenc témája.