A hétvégén Koppenhágában jártunk. Elég vegyes érzésekkel jöttünk haza. Még néhány héttel korábban Zacco egyik kollegája a skandináv balkánként minősítette Dániát, mi ennek ellenére nagy reményekkel vágtunk neki az útnak. Pedig igaza volt. Nos, lehet, hogy azért, mert már több, mint fél évet lehúztunk Svédországban, és ezért olyan dolgokat is megszokottnak vennénk, amit egyébként nem ...
Szóval, például nem számítottunk arra, hogy a XXI. században, egy európai nagyvárosban előfordul, hogy nem tudunk bankkártyával fizetni egyes helyeken. Mert noha kártyaelfogadás a legtöbb helyen van, de csak dán kártyát fogadnak el. Még a svéd bankkártyánkat sem tudtuk használni például a koppenhágai tömegközlekedési terminálnál, ahol jegyet szerettünk volna váltani a metróra!
Aztán. Ha mégis elfogadják a bankkártyánkat, akkor a legtöbb helyen extra költséggel kell számolni, a számla végösszegét megemelik 3-4 százaléknyi plusz költséggel.
És hát, Dánia drága, marha drága, pedig nem is a magyar, hanem a svéd árszínvonal felől közelítettünk. Az árak szinte mindenhol nominálisan megegyeznek a svéd árakkal, csakhogy a dán korona a svéd korona másfélszeresét éri ...
A dánok pedig idegesek (még magyar szemmel is), bunkók, dohányoznak mindenhol, szemetelnek, köpködnek. Már nagyon elszoktunk ettől tudom, de ha valaki nem indul el azonnal, amikor zöld a lámpa, hát az összes hátulálló nyomja a dudát. Sőt, a biciklisek a csengőt ... (Nem tudom, írtam-e már erről, a svédeknél ez elképzelhetetlen, itt ha valaki megáll térképet nézni az utca közepén, a mögötte álló simán kivárja, amíg eldönti, hogy merre akar menni, nem dudál akkor sem, ha ki sem tudja kerülni ...) Egy kedves információ kérésnél a legelső értetlenkedésre is bunkó vicc a válasz.
Ja igen, és - tudom, hogy ebben a témában is el vagyunk kényeztetve, a svédeknél még a fiú wc-ben is van pelenkázó - alig van kultúrált pelenkázási lehetőség, egyik sürgős esetben például a belváros közepén egy mekit és egy burgert is átkutattam pelenkázóért, sikertelenül ...
De hogy jót is mondjak, a koppenhágai biciklis közlekedést mondjuk megnézhetné a budapesti városvezetés, bicikliút mindenhol van, a legtöbb helyen a járdához hasonlóan szinteltolással megkülönböztetve az autósforgalomra szánt úttesttől. Nyilván ezért van, hogy a koppenhágaiak fele biciklivel jár mindenhová, iszonyatos biciklisforgalom van, komolyan figyelni kell, hogy el ne csapják az embert.
Mindezek mellett persze nekünk is sikerült bénázni a szervezéssel itt-ott, de összességében azért nagyon sok érdekes programot sikerült magunknak intézni. Koppenhága nagyon sok gyerekprogramot kínál, mi a két és fél nap alatt a felét sem jártuk végig az összes lehetőséget.
Koppenhága egyébként igen közel van Lundhoz, nagyjából háromnegyed órányi autóúttal. megközelíthető Péntek délután indultunk, és mindjárt nyitóélményként az Öresunsbron-on való átkeléssel kezdtük, ami fantasztikus, egy több, mint 10 km-es tengeri híd, ami a tenger közepén lebucskázik a föld alá, onnantól alagút.
Mivel viszonylag későn végeztünk a kicsomagolással, péntek este már csak a kisebb sétát tettünk, elsősorban vacsorabeszerzési céllal.
Másnap kényelmes kelés és reggeli után gyalog vettük nyakunkba a várost. Iszonyú meleg volt, legalábbis Zacco szerint, aki már a skandináv nyárban is képes hőgutát kapni. A jó idő miatt nem csak mi gondoltuk úgy, hogy sétálunk a belvárosban, alig bírtuk utat vágni magunknak a túristarengetegben, egészen elképesztő tömeg masírozott a világ leghosszabb bevásárlóutcáján. A séta után visszatértünk szállásunkra és némi regenerálódás után lovat váltottunk, akarom mondani biciklire pattantunk. Régi álma ez Zacconak, a családjával kerékpáros kirándulni nagyvárosban.
A vasárnap is biciklivel közlekedtünk, de - mivel volt Koppenhága kártyánk - főleg Ákos kedvéért megvolt a helyi metro is.
A nagy melegre tekintettel nem készültünk piknikkel, ezért több helyet is kipróbáltunk, például egy igen jó olasz éttermet is. Itt Áron stílszerűen olaszos bébikaját kapott ...
És hogy miket láttunk, miket csináltunk. Természetesen megvoltak a kötelező körök a városban, például a Rundetaarn ...
... meg az Andersen szobor a városházánál ...
... meg természetesen a kis hableány is ...
Megnéztük természetesen a H. C. Andersen múzeumot is, ahol jópár mesét meg lehetett hallgatni és nézni, Ákos eddig még nem sok mesét hallott tőle, igazából nem is biztos, hogy ez baj, most kicsit ismerkedett ezzel a mesevilággal is.
Aztán voltunk a Post & Tele Museumban is, ahol mindamellett, hogy hihetetlenül igényes kiállítást láthattunk a dán posta történetéről és a telekommunikáció fejlődéséről, fantasztikus gyerekprogramok is voltak egy külön gyerekrészlegben. Ki lehetett próbálni a régi kapcsolós telefonokat, több kapcsolóállomás és sok, különböző helyeken elhelyezett régi, tekerős telefon segítségével, lehetett rajzolni, bélyegeket ragasztani, de még saját bélyeget tervezni is.
Megnéztük a Guinness World Records Museumot is ...
Itt is rengeteg interaktív elem volt, lehetett versenyre kelni a világ leggyorsabb dobosával, a világ legerősebb pofonjával, de bele lehetett ülni a leggyorsabb versenyautó modelljébe és kipróbálni, hogy milyen erősen tudjuk nyomni a gázpedált ...
És ellátogattunk az idén 150 éves koppenhágai állatkertbe is. Az állatkert minden szempontból fantasztikusnak bizonyult, erősen hibáztunk azzal, hogy nem itt kezdtük a vasárnapot, így végül elég sok mindent nem tudunk megnézni, pedig három órát is eltöltöttünk itt, akár egész napra is akad itt program.
A fiúk oda voltak, meg vissza, Ákos amennyire nem ide akart jönni, (hanem a vidámparkba persze) annyira élvezte például a fókák vitáját (ezek folyamatosan pofáztak, nyilván politikáról), Áron pedig teljes extázisban mondogatta egyfolytában, hogy vaúúvaúúúbúúú (minden állat ez) ...
Megnéztük az új elefántházat is, ami láthatóan nagyon bejött az elefántoknak is, nem csak nekünk ...
Az állatkerten belül van egy külön rész, ahol minden a gyerekekről szól.
Van állatsimogató is ...
Az állatsímogató kecskés részén belül elkülönítve van a kecskék "privát szférája", ide a gyerekek nem tudnak bemenni, a kecskék is csak néhány kis lukon keresztül. Éppen nem voltunk benn, csak arra sétáltunk, amikor láttuk, hogy elég sok kecske van kinn a simogatós részben, a kecskék egyébként igen kedvesen viselték a sok apró kezecskét. Aztán egyszer csak mekegés hangzott fel a benti részből, mire az összes kiskecske hangos mekegés kíséretében azonnal beszaladt, és kiürült a simogatós rész. Ákos megkérdezte, hogy mi történt. Apa rögtön kihasználta az alkalmat egy kis pedagógiai tevékenységre, és közölte Ákossal, hogy a kiskecskéket hívta az anyukájuk, és a kiskecskék - ellentétben Ákossal - hallgatnak a szüleik szavára, jó lenne, ha Ákos is így tenne a jövőben, vegyen példát ... Én majdnem megfulladtam a röhögéstől, nem hiszem amúgy, hogy Ákosnál célba ért az üzenet ...
Ezen a részen egyébként volt egy nyuszis játszótér is, ahol mindamellett, hogy minden játszótéri elem nyuszidizájnos volt, még igazi nyulak is szaladgáltak, persze elkerített részben, de nagyon édesen rágcsálták a füvet a hangzavarban. És ugyanitt ki lehetett próbálni, hogy mekkorát is tud ugrani az ember gyereke ....
A végére még néhány kép. Egy az éppen átpelenkázott Áronról ...
... a babakocsizó Áronról ...
Egy portré apa ölében ...
És a végére egy Ákosportré ... (Ő már nem óhajt folyton fotózva lenni.)
