2014.04.10. 16:34 | Lucilla |

P4030121.JPG

Aztán van nekünk egy másfél évesünk is, aki nő és okosodik gyakorlatilag magától, mert hát nem mondanám, hogy naponta sok óra személyes törődésidő jut neki. Főleg nem hétvégén, meg az olyan hétköznapokon, amikor itthon van valamelyik vagy akár az összes tesója, vagy ha a tesók épp betegek, kórházban vannak és így tovább, mert hát ennyi tesó között ritkák az unalmas pillanatok. Viszont Ábelünk szerencsére nem válogatós, neki csak az kell, hogy hagyják őt szabadon kószálni és pakolászni, neki egyéb vágya nincs is az életben (persze teli pocak mellett). Szóval hármaskánk naponta örvendeztet meg bennünket új tudományokkal, beszéd vonalon jóval a bátyusok előtt van, már rég túllépett a tütü-vaú vonalon, nagyon sok szót mond már, köztük például azt, hogy víz, vagy hogy nem (nanáhogy), mindezt nagyon édesen, kidugott nyelvvel. És ami döbbenet, hogy gyakorlatilag mindent megért. Mondom neki múltkor, amikor csak úgy nekiindult a lépcsőnek, hogy kapaszkodjon már, erre elindult a széle fele, ahol volt kapaszkodó, de magasan, mondtam neki, hogy a másik oldalon lévő kapaszkodót próbálja meg, az az ő mérete, de igazából csak azért mondtam, mert valamit mondani kell, el is indultam, hogy odapakolásszam kiskomámat, ahol le is tud menni, de egy lépésig sem jutottam, mikor ő már kedélyesen csattogot is a megfelelő irányba. Igen, amúgy igen, egyedül lépcsőzik, akár kapaszkodó nélkül is lejön a lépcsőn, felfele már régóta megy persze.

Na és imád a kertben lenni, abszolút kedvenc a szomszéd kutya, Maxi, aki előbb lett nevén nevezve, mint én, az anyja, szóval még ki sem megyünk, már hangosan kiabál, hogy Taaaatííííííííííííííííííí, Tatíííííí!. Maxika persze már nem mai darab, ő általában úgy dönt, hogy ha a gyerekek kinn, akkor ő inkább benn, de Ábelt ez nem kedvetleníti el, ő rendíthetetlenül hívja Maxit, ahányszor csak kinn vagyunk. És ha sikerül kicsalogatni, akkor ölelgeti, simogatja, tologatja, amit nagy türelemmel visel Maxi. Aztán persze, ha nem jön, hát nem jön, ő megy a dolgára, masírozik fel s alá a kerti lépcsőkön, tologatja a járgányokat (ez tuti genetika), vagy ahogy azt már Árontól megtanulta, szórja a homokot, földet, amit csak talál ... Szerintem kinn is aludna, ha hagynánk, akkármennyi időt el tud tölteni kinn.

Aztán, imád sétálni is, minden nap visszük, hozzuk Áront az oviba/ból, amit odafele a hátizsákban abszolvál Ábel, majd hazafelé kirakom és onnantól szépen hazasétál, egész végig, fel a hegyre, nagy lelkesedéssel. Nagyon cuki amúgy, rendszeresen beszédbe elegyedik a járókelőkkel, a kutyákkal és egyéb élőlényekkel. Nekem amúgy nagy élmény így közlekedni, a bátyuskák annak idején sosem a célállomás fele mentek, mindig elfele inkább, úgyhogy ők sokáig babakocsiztak, Ábel mostanában max. heti egyszer ül bele a babakocsiba, vagy még annyiszor sem, még boltba is el lehet vele sétálni, sőt a boltban vásárolgatni is lehet vele (persze nagyon gyorsan), szépen jön velem és ha meg is buzerálja a boltbéli dolgokat, elég kérni és már abba is hagyta.

Alvás vonalon is igen jól állunk, éjjelente maximunk egyszer kel, de sokszor hetekig egyszer sem, ha ébred is, vissza alszik egy kis cici után. Egyedül alszik el, szerelmetes takarójával, nem is nagyon lehet altatni. Láthatóan nagy híve a kőbe vésett szokásoknak, ha valami részt kihagyunk, reklamál.

Jól eszik, mostnában kifejezetten kigömbölyödött, súlyt nem tudok, majd két hét múlva megyünk oltásra, gondolom, akkor lesznek pontos méretbeli adatok. Bármit megeszik szinte, imád a tányérunkból kunyerálni, ha meglát valamit valaki kezében/szájában, azonnal jön tarhálni. Még mindig szívesen fogyaszt bébikaját, de egyebet is, olyanokat is, amik még nem az ő szájába valók, de hát mit lehet tenni, amikor a tesók kapnak ezt, azt ilyen olyan alkalomra, kiveri a balhét, ha ki akarjuk hagyni valami jóból, így Áronhoz hasonlóan ő is nagy híve lett például a győri édes kakaós kekszének.

Ja igen, és táncol! Ha valahol valami zene szól, már minden porcikája mozog, meg kell zabálni, Ákos szokott neki pl. Avicii-t játszani, ha arra azonnal rázni kezdi a hátsóját ....

2014.04.02. 00:45 | Lucilla |

Ismét jó idő eltelt az utolsó poszt óta, és nem mondhatnám, hogy semmi sem történt, azért nem írtam, nagyon is sok minden történt, a töredékéről fogok tudni itt megemlékezni.

DSC_0059.jpg

Szóval, amiről írni szerertnék, az Áron és az iskola kérdése, ugyanis ma bírtam elugrani a budafoki nevtanba a részletes szakvéleményért. Kezdjük ott, hogy még január elején, néhány nappal az ovikezdés után az új ovinak kellett írni egy részletes véleményt Áronról, ami igen fényes lett, annyira, hogy aki elolvasta  Áron közvetlen ismerete nélkül, bizony egyértelműen arra voksolt volna, hogy Áronunk iskolaérett. Na már most, mivel a januári oviváltás után az ovi részletes felmérésbe már nem ment bele, végül a budafoki nevtan iskolaérettségi vizsgálatára kaptunk időpontot. Kértem és kaptam a józsefvárosi nevtantól szakvéleményt, hogy azért legyen némi rálátásuk a budafokiaknak is arra, hogy milyen előzményeink vannak. Mert hát komolyan aggódtam, hogy elzavarják suliba, mert ugyan az oviban továbbra is jól haladnak a dolgok, Áron igen sok tevékenységbe bevonható, és egyébként is okos, mint a nap, de mi tudjuk és érezzük, hogy a nagy áttörés még nem történt meg.

Aggodalmunk azonban teljesen alaptalan volt, Áron megmutatta igazi valóját az iskolaérettségi vizsgálaton, úgyhogy már a kezdési időpont előtt felmerült az iskolaalkalmatlanság a pszichológusokban. Nem tudom, hogy azért-e, mert épp telihold/újhold/stb... vagy mert meleg/hidegfront volt, vagy mert a teljes testvéri készlet felvonult a vizsgálaton, Áronunk behúzta a kéziféket és már az ajtóban közölte, hogy ő bizony a terembe - ahol már gyűltek a gyerekek - be nem megy, hiába is kecsegtetjük mesékkel (imád mesét hallgatni), játékkal vagy rajzolási lehetőséggel (mostanában ezt is igen kedveli), hiába próbáltak vele már a folyosón nagyon kedvesen kapcsolatba kerülni a vizsgálatot végző szakemberek, ő kitartott, így aztán a csoportos vizsgálatot nélküle kezdték el. Mi pedig elvonultunk az egyik pszichológussal egy külön vizsgáló helyiségbe. Itt szerencsére elég sok tank és egyéb játék volt, így ennek farvizén sikerült néhány dolgot felmérni (de közel sem mindent) szóval az látszik, hogy kiskománk szellemi értelemben a legkevésbé sincs lemaradva, de együttműködésileg, meg feladattartásilag és ehhez hasonló szempontok alapján teljesen indokolt az újabb egy év ovi.

Így aztán igazán megkönnyebbülve hagytuk el az épületet, nem szerettem volna sem erőlködni, sem pedig most nekiállni valami alkalmas iskolát felkutatni. Jövőre persze most már vita nélkül irány az iskola, addig is nyitva tartom szemem, fülem, hogy találjunk egy megfelelőt, mivel nem hinném, hogy tökéletesen éretté válik arra, amit ma ebben az országban az iskola jelent.