2016.09.22. 14:11 | Lucilla |

Az a jó abban, ha az ember végképp lemondott a rendszeres publikálásról, hogy már senki sem kéri számon, nem számít új bejegyzésre és ezzel együtt valószínűleg senki sem olvassa. Így hát csak úgy magamnak írogatok mostantól ...

Szóval az elmúlt másfél évben annyi minden történt, hogy lehetetlen akárcsak megközelítőleg felvázolni az eseményeket.

akos.jpg

Ákos nyolcadikas lett, a hetedik év elég kemény volt, az utolsó pár hónap még nekem is sok volt, és - ugye - kiemelkedően fontos az év végi bizonyítvány, erre a suli nem volt igazán tekintettel. Nem arra gondolok, hogy osztályozzák őket felfelé a felvételik miatt, hanem, hogy gondolják már végig: az utolsó hónapban miért kell minden (!) tárgyból hetente nagydolgozatot iratni, napi több számonkérés is volt rendszeresen, volt tárgy, ahol a félévben nem is kaptak jegyet vagy csak egyet, aztán az utolsó hetekben meg jópárat. Javítási lehetőség persze ilyen körülmények között, ha adódott is, nem sok reményt adott. Kémiából az osztály jó része - köztük Ákos is - a bukás közelébe került, annyira nem értették az anyagot, de minden héten írni kellett belőle. Mi az első pofáraesés után masszív tanulásba kezdtünk, szerintem tudta az anyagot, mégis sorra hozta az egyeseket ... Persze berohangáltam a tanárhoz, az osztályfőnökhöz, hogy mi a franc van. Keserves küzdelem volt legalább négyesre feljavítani a jegyét. De a többi tárgyból sem volt fáklyás menet. Mindegy, túl vagyunk rajta. Amúgy Ákos nagy terveket szövöget a gimnáziumi jelentkezéseket érintően, hát meglátjuk, de örülök, hogy magasra teszi a lécet.

Felkészítőre már jár, eddig úgy gondoltam, hogy más nem nagyon fér bele, de Ákos gondoskodott arról, hogy kellő mennyiségű tanulásra fordítható szabadideje felszabaduljon és eltörte a kulcscsontját, azaz persze nem ő törte el, hanem az ellenfél hátvédje, de mindenesetre jégre nem nagyon fog lépni az idén. A sérülést amúgy férfihoz méltóan viseli, egy-két nap heverészés után ismét teljesen önálló, még öltözködésnél sem kell segíteni neki, mindent megold.

Ja, úgy volt, hogy az idén már nem csellózik tovább, én be is szereztem némi búcsúajándékot Gábor bácsinak, hogy megköszönjük a sok-sok munkát, amit Ákos csellótudásába fektetett, de aztán a búcsú helyett Ákos a találkozóról úgy jött haza, hogy ő mégis inkább folytatja tovább. Ami azért meglepetés, mert tavaly még kényszeríteni kellett, hogy folytassa. Ezzel együtt a cselló is parlagon most a kulcscsonttörés miatt ...

aron.jpg

Áron iskolás, most már másodikos, és meg kell mondjam, hogy nagyon nagy megkönnyebbülés a tavaly nyári pánikrohamok után, hogy jól állunk a sulival. Pedig a suli nekem inkább csalódás, kicsit több rugalmasságot vártam tőlük, de összességében nagyon jól mennek a dolgok. Áron szeret járni, a reggeli kelések, a suliba rohanás megy, mint a karikacsapás, pedig az ovi idején minden reggel egy kínszenvedés volt. Persze nagyon-nagyon szigorúan veszem az esti rutint is, minden este f9-kor lámpaoltás, előtte le kell zavarni a bepakolás-vacsi-fürdés-mese köröket, mert tényleg szüksége van az alvásra. Így viszont még a hét második felében sem látom fáradtnak. A tanítónénik szerint Áron beilleszkedett az osztályba, bár néha elszáll a figyelme, de azért nagyon ügyesen csinálja a dolgokat. Mondjuk ide-oda ültetgetik, általában nem miatta van ültetés, de azért az ő szempontjait sem lehet figyelmen kívül hagyni, most például azt tartják a legjobbnak, ha egyedül ül, mert úgy jobban tud figyelni. Az osztályban vannak amúgy komoly viselkedésproblémás gyerekek, akik lekötik a tanerő fegyelmezési faktorait, én a magam részéről boldog vagyok, hogy Áron nincs köztük, ebben igen sok munkánk van, de beérett a sok-sok fejlesztés és pszichoterápia, Áron sokkal-sokkal nyugodtabb és együttműködőbb, mint korábban volt. Az elsős bizonyítványa is igen szép lett, pedig az én megítélésem szerint nagyon szigorú az osztályzás ebben az osztályban, beleértve a készségtárgyakat is.

Az iskolaotthonos osztályról időközben kiderült, hogy kevésbé iskolaotthonos, ellenben az öt tesiórát úgy oldják meg, hogy a gyerekek heti háromszor hokizni járnak. Ez váratlan fordulat volt tavaly, mert nem akartam még Áront sportra hordani, de végül nagyon jól alakult, mivel így a bátyja nyomába lépve ő is igazolt KMH játékos lett, és ehhez hét közben nem kell esténként edzésre járni, illetve persze lehetne, de én ezzel már nem akartam megterhelni sem őt, sem a feszített családi napirendet. Viszont péntek, szombat és vasárnap járunk edzésre, meccsekre, ami viszont kimondottam jót tesz a családi hétvégi menetrendnek. Még edzőtáborban is volt, pedig nem volt épp sétagalopp a napi 2 jeges, plusz száraz edzéssel.

abel.jpg

Ábel pedig időközben ovis lett, nagyfiú. A szobatisztaság stabilizálása nála igen hosszú ideig tartott, de ezen a nyáron végre sikerült minden igényt kielégítően megoldani a dolgot, szerintem az ágytisztaság is közel van. Ábelt amúgy az oviban is imádják, ahogy a bölcsiben is nagyon kedvelték, ezen persze semmi csodálkozni való nincs, elképesztő együttműködő, nagyon jól kommunikáló gyerek. És nemsokára ő is megy hokizni, mert nagyon szeretne, amióta Áron jár és ő is ott volt párszor, azóta otthon folyton "okizik", azaz a parkettán csúszkál, esik, kel. Sőt lett neki egy minihokiütője a bölcsis Emese néni révén ...

akosaronabel.jpg

A nyár egészen jól sikerült, voltak táborok, Balaton, de a fiúk a legjobban a családi soproni-osztrák nyaralást kedvelték. Voltunk arra már párszor, például négy éve, meg nyolc éve , így nem merülök bele a részletekbe, ugyanis a program nagyjából ugyanaz volt: nagycenki kisvasút, sonnentherme, familypark és hajtányozás. A fürdőzést most is megismételtük. Tulajdonképpen nem nagyon voltunk még így ötösben nyaralni, a balatoni, nagyszülős nyaralásokat nem számolom most ide, a nagy korkülönbség miatt most is stresszeltünk, hogy mindenki jól fog-e mulatni, de aggodalmunk teljesen feleslegesnek bizonyult. Bebizonyosodott, hogy korkülönbség ide, vagy oda, mindenkinek bejön, ha orrvérzésig program van, kifárasztós, lezsibbasztós, bírják akármeddig. Pedig minden nap egész napos, kifejezetten élménydús programot csináltunk, nem volt semmi lazítós nap közöttük, Ábel esetében ez azt jelentette, hogy egyáltalán nem aludt délután (a kocsiban volt, hogy bealudt egy fél órára). A fürdős napokon legalább nyolc órán keresztül fürödtek, csúszdáztak, szaladgáltak, ami még nézve is eléggé fárasztó volt. Este sem túl korán feküdtek le, reggel pedig keltünk, de ez sem okozott gondot. Viszont mindenki nagyon jól mulatott, nem volt vinnyogás vagy balhé. Áron minap amúgy kijelentette, hogy a nyár legjobb programja ez az út volt, még jobb is volt, mind a Minecraft tábor, pedig onnan is sírva hoztam el pénteken, annyira jól érezte magát.

(A nyaralás egyik fénypontja az volt, amikor egy erősen kígyónak látszó sikló tekergett a szálloda lépcsőjén, amikor visszaérkeztünk, így én konkrétan hülyét csináltam magamból, amint visítva követeltem a recepción, hogy csináljanak valamit ... Ők persze halál nyugodtan mondták, hogy ne aggódjak, az sikló, és gondolom, azóta is erről anekdotáznak maguk között.)