lucilla viszontagságai

Nos hát, az elmúlt hét munkaszempontból az abszolút kiábrándulásé volt. A bíróságon épp, hogy csak a szemembe nem röhögtek, az álomállásom pedig álom marad, hiába voltam egészen biztos abban, hogy az enyém lesz, nem lett. Talán nem is baj. Mert elbizakodott lennék, ha ilyen könnyen megúsznám az álláskeresést jogászként és anyaként. Úgyhogy most előről kezdem a keresést. De azért vannak jó oldalak is: először is befejezhetem a varrótanfolyamot, másodszor maradhatok anya és elvállalhatok más munkákat is. Persze pénteken nem voltam ennyire optimista...

Aztán meg nagygyűlésen voltam Szegeden a hétvégen, jó volt kimozdulni. Ilyen is kell néha.

 A hétvégén vidéken húsvétoltunk, és Ákos szokásához híven egész nap kinn lógott (na jó, nem lógott, mert meg nem állt meg másodpercre sem:)), még esőben is, nem lehetett becibálni. (Azt azért mondanom sem kell, azt hiszem, hogy én mélységesen visszaéltem a nagyik rajongásával és én a fűtött szobából követtem a kinti eseményeket...

Már az utazás elég jól sikerült, mivel a húgom is velünk utazott, így én nyugodtan hajthattam álomra a szemem. Ákos egész úton jól viselte magát, szépen elücsörgött az autósülésben, kiolvasta a könyveit, és szemezett az utasokkal. Az egyik középkorú hölggyet teljesen az ujja köré csavarintotta, annyira huncut mosolyokat, na meg csókokat küldözgetett felé, aztán, amikor megérkeztünk, és kiengedtem az ülésből odaszaladt, és egy csókot nyomott a néni arcára. Mondhatnám, hogy érdek nélkül, de nem így esett, ugyanis a nénike rögvest egy csokinyuszival hálálta meg a szórakoztatást.

Na akkor, először is a sóskaevés közvetlenül a termelőnél:

...és, mivel húsvét,akkor tojás, és ha tojás, akkor legyen csoki: