Minden héten megfogadom, hogy a következő hétvégét a béke és nyugalom jegyében jórészt vízszintesben töltöm. És elolvasom, amit el kell, megnézem, amit meg kell, és játszom-játszom-játszom Ákossal otthon és játszótéren, vízben és szárazföldön...
És minden hétvégén megszegem a fogadalmamat. Mert hát ki tud ellenállni az egyetemi legjobb barátnő esküvői meghívásának, de ha már megyünk, akkor nászajándék kell, és ha nászajándék, akkor IKEA, és ha már ott vagyunk, akkor önnön kínzó szükségleteire is szánni kell súlyos összegeket, meg időt és energiát. És hát ha megígérjük, hogy sütünk tortát, akkor sütünk, akkor is ha délutánra már jártányi erőnk sem marad, és cserben hagynak a háztartási gépek. És mire a torta kész, már késésben is vagyunk, öltözünk, hajat szárítunk, sminkelünk, és rohanunk feledve vendéglátói kötelezettségeinket.
És hiába telt táncos-mulatósan az este, reggel kelni kell, és menni kell ismét, mert ki tud ellenállni a férjecske kollegájának grillpartis meghívásának? - Megjegyzem, én ellen tudtam volna állni, Zacco persze nem. - De mivel jó fáradtak vagyunk, nehezebben tűrjük a megpróbáltatásokat, zökkenőket, és bár a grillparti jól sikerül, azért marad a keserű szájíz.
És marad a fáradság is kitartóan. És itt van újra a hétfő, szép, mint mindig énnekem. Embernek meg hiába van születésnapja, reggel 3-kor kidobja az ágy derékfájásból kifolyólag, így nem csak anyukája, de még én is telefonon köszöntöm fel.
Azért szépítettünk egy kicsit, az Andrássy úti olasz fagyizóban spagettifagyit és tojáslikőrös fagyikelyhet nyalogatva, szépen andalogva.
Na meg hát, elkezdődött a nyári leárazás, ami rendre muszájmegvenni helyzetek elé állít. És ha muszáj, hát muszáj, én nem szállhatok szembe felsőbb akarattal.
Azért jó az egészben, hogy Ákosnak nincsenek különösebb elvárásai. Ő mindig és mindenhol jó érzi magát. Na jó, majdnem. De a kertben (épcsőőőő), a metron (sága metjo) , a trolin (pios trojji), fagyizás közben, vagy épp a Nemzeti Gödör helyén létesített szökőkutak közepén...
