2005.09.18. 21:08 | Lucilla | komment

A hétvége méltó folytatása, sőt betetőzése volt ennek a horror-hétnek. Tegnap este kiderült, hogy valami nagy gáz van a lakás elektromos hálózatával, olyannyira nagy gáz, hogy a gáz-villany kombinált sütőnk gázvezetékén keresztül folyott az áram, így az felhevült, kioldódott a szigetelés, utat engedve a gáznak, és ehhez még a zárlatos sütőtest szikrákat is szórt, összetehetjük a két kezünket, hogy nem robbantunk fel. Zacco azonnal kiszagolta a gáz- és az égett szagot is, rögvest áramtalanította a gáztüzhelyt, erre azonnal megszűnt a lakás áramellátása egy nagy villanás kíséretében. Na mármost meggyőződésünk volt, hogy akkor kiment valahol a biztosíték, a lakáson belül mindegyik ép volt azoban, így Zacco riasztotta a közös képviselőt, aki igen hamar meg is érkezett, de a ház biztosítékai is rendben találtattak. Így hát a villanyórás biztosítékra gyanakodtunk, hogy tönkrement. Riasztottuk a villamos műveket, ahol persze éjjel 11-kor már semmit sem tehettek az érdekünkben, hiába a sírás-rívás meg a leolvadó fagyasztóra hivatkozás....Zacco mindenesetre megnézte, hány fokon áll a fagyasztó, azonban nagyon kínos élményként a masina jól megrázta. Előkapta gyorsan a fázisceruzát, hát kiderült, hogy bár a lakásban áram nincs, az összes fémtárgy, ami kapcsolatban lehet az árammal, feszültség alatt áll....Ez már egy villamosmérnöknek is majdnem megfejthetetlen rejtvénynek bizonyult: ha bedugva a sütő, akkor van áram, és nincsenek a dolgok feszültség alatt, viszont a gázvezeték áramot vezet, ha ki van húzva, akkor nincs áram, viszont minden fém ráz, azaz sehogy sem jó....Zacco reggelre rájött a megoldásra, persze ebben a papája is sokat segített neki: a villanyórában összecsúszott két vezeték. Na most, nagyon ciki: ha nem vagyunk itthon, minimum felrobban a lakás...Villanyművek jött, hibát kijavították, Zacco meg a gázcsövet rendezte, de a kisördög maradt....

Ma délelőtt, miközben Zacco az elemekkel küzdött, mi Ákossal a közlekedési múzeumban jártunk, ami elementáris élmény volt kiskomámnak. Egy ilyen tömegközlekedés rajongónak ez a hely maga a paradicsom, és mivel állam bácsi jóvoltából ingyenes a mulatság, azt gyanítom, a nyálkás téli hónapokban gyakori látogatók leszünk...

A villamosokkal és vonatokkal teli terepasztal teljesen kihozta Ákost a sodrából, csak szaladt fel s alá, és mindenkinek magyarázta, hogy villamoooooos!!! az alagúúúúúútbaaaan!!!! vonaaaaat!!!!

És külön kínos a mai napban, hogy elfelejtkeztem arról, hogy autómentes nap, és autóval mentünk... Ez van, bár a holnapi nap is iszonyúnak ígérkezik, örülök, hogy vége van ennek a hétnek. Remélem, egy hét múlva ennél kedélyesebben zárjuk a hetet.

2005.09.16. 22:29 | Lucilla | komment

Állítólag a mai az utolsó nyárias nap az idén, így hát jól kihasználtuk. Ma a héten először sikerült még fényes nappal távoznom a munkahelyről, gyorsan felkaptam hát az úszófelszerelést és bepattantam a kocsiba, először Ákosért, majd az uszodába hajottunk. Zacco már ott várt bennünket biciklivel. Annyira szép volt az idő, hogy a kinti medencében pancsolt Ákos.

Alámerülés előtt:

Egy kis pancsi apával a nagymedencében, de mivel az hideg volt, hamar visszaszaladt a gyerekmedencébe...

 

A gyerekmedence kellemes meleg volt, itt Ákos vagy egy órát eltöltött, főleg a víz alatt. Bedobálta a gumigömbököt, majd felhozta őket, szépen, sorban.

 

Közben pedig dalolászott: süssfelnapfényesnapkertekalattaludainkmegfagynak...este ehhez hozzáfűzte, hogy összefagytak, szegények.

2005.09.14. 23:15 | Lucilla | komment

A héten a harmadik napon sikerült 8 után érnem haza, igaz már szerda van, így Ákos napok óta apával kel, apával fekszik. Meséli apa, hogy tegnap, amikor ment Ákosért az óvodába, természetesen biciklivel, üléssel, hogy mehessenek még játszótérre, ha már ilyen jó idő van. Kérdezi Ákostól, hogy akkor melyik játszótér legyen? Ákos határozottan közli: Városliget! Így hát neki is lódultak gyorsan. Kiértek a Könyves Kálmán körútra, ott végig van bicikliút mindkét irányba, még egyszer megkérdezte Ákostól apa, hogy mégis hová: ha jobbra megyünk Városliget, ha balra akkor alagutas csúszda, melyik legyen? Alagutas csúszda - vágta rá Ákosom - igen, az előbb rosszul beszéltem!

süti beállítások módosítása