lucilla viszontagságai

Gyorsan eltelt a hétvége, eléggé keményen tettük a semmit. Én a havazásra tekintettel, amit márciusban különösen rosszul viselek, ki sem tettem a lábam a lakásból. Ennek köszönhetően mondjuk legalább a vasalnivaló mennyisége csökkent láthatóan. Ákos pedig még mielőtt elvágtáztak a közlekedési múzeumba, igen komoly pályát épített apával szoros kooperációban:

Ma este pedig - miután többízben megállapítottuk apával, hogy Ákos jelszava a neinkábbén, azaz mindent ő akar csinálni - joghurtot bontott, a fedőfólia kissé megszaladt, így Ákos képe erősen beterítésre került....Először bosszankodtam egy sort, amikor mondta, hogy kicsit kifolyt, aztán felnéztem rá, és láttam, hogy mindenhonnan folyik a lé, erre apával mindketten röhögőgörcsöt kaptunk, ne persze kiskomám is röhögött.

A nap további történése, hogy Ákos elérzékenyült. Apával leesett az állunk, mivel Ákos nem az az elérzékenyülős típus. Ma eszembe jutott egy dal, amit még a déditől tanultam, és amivel úgy egy és két éves kora körül vagy százszor szórakoztattam kiskomámat, ez ugyanis egy vicces dalocska, amit jól el kell mutogatni. Na gondoltam, ideje felelveníteni a dolgot, és előadtam neki, minden színészi tálentumomat bevetve, hogy Ákoska-Ákoska-felmászott-a-fára...Aztán később kiskomám átölelt és kérte, hogy énekeljem el mégegyszer. Ákos közben nagyokat kacagott, de a végén megmerevedett és könnybe lábadt a szeme...Apával próbáltuk kérdezgetni, hogy mire gondol, de nem válaszolt.... Aztán két perc múlva már ugyanolyan vidáman játszott tovább.

Nem tudom, hogy emiatt-e, vagy egészen másról van szó, de most este - szintén teljességgel szokatlanul - nagyon keservesen sírt az apja után, aki nagyjából 10 percre hagyta el a lakást, valami ügyet intézendő....Alig győztem megvigasztalni.