Nagy nap van ma, éppen 6 éve kötöttük össze életünket férjemurammal, ez már elég komoly idő...Ennek örömére...illetve khm.... ha igazán őszinték akarunk lenni, ettől annyira függetlenül, hogy a nemes napra csak Valiék telefonja ébresztett rá, mikor már a kocsiban ültünk, na szóval a tavaszi kirándulás-sorozatot visegrádi túrával kezdtük meg. Bár nem volt verőfényes napsütés, de már reggel 10 fok felett volt a hőmérséklet, de mire kiértünk már majdnem 15 C lett, és volt némi napsütés, így nagyon jó napot tölthettünk el. És az időpontot is jól választottuk meg, alig voltak, nem kellettt sorban állni a bobpályánál.
Ákosom fintorogva várt a sorára....
Jó idő ide vagy oda, a Pilisben még igen keményen tél van, a hó még a bobpályán is keményen megmaradt, a hegyi úton pedig akár síelni is lehetett volna...
Azonban a legkevésbé sem volt hideg, még a felhúzós felfelemenetben sem, a lefelé száguldás során meg pláne...
Anyával pedig jól végigsíkítottuk a száguldást.
Aztán felmentünk a hegytetőre, hogy rúgjuk a bőrt egy kicsit. Ákos elképesztően ügyes, ami a labdát illeti, ezt egészen bizonyosan nem tőlem örökölte, én konkrétan rettegek a felém repülő labdától...
Aztán felmásztunk a kilátóba is, és jól kiláttunk a Dunára, na meg a bobpályát is meg kellett tekinteni mindegyik kilátó szintről, ahol Ákos részleteiben elmagyarázta, hogy hol is csúszott őkelme.
És végül, jó szokás szerint, jót ettünk a bobpálya melletti kiváló étteremben. Ákosom a nagy rohangálásban jól elfáradt, így csak az ebéd második felében cincálta a pincérek és a mi idegeinket, addig elcsigázva ücsörgött.
