lucilla viszontagságai

A mai nap is mozgalmas volt. Először is elmentünk Zsuzsihoz, tortát sütni, mivel a sütőnk az nem süt, hanem éget. Na meg kiderült, hogy a legfőbb kedvencet, a Thomas vonatot adja a minimax, az meg nekünk nincs, és nem is lesz, de hát ha már úgyis ott sütünk a Zsuzsinál, akkor azt is meg lehet nézni. Aztán pedig Klári barátnőmékhez voltunk hivatalosak, születésnapi bulira, ahol Ákoson kívül még jó pár gyerek feltűnt, kicsik és nagyok is, így nagyon jól éreztük magunkat. Különösen este felé, amikor a kandalló előtt ücsörögtünk, mi Klárival beszélgetve, Ákosom meg matchboxokat tologatva...Hiába, itt az ősz.

A hét elég mozgalmasra sikerült, centire ki volt számolva minden, de szerencsére semmi krach nem jött és tartottuk az ütemtervet, így az általam prognosztizált katasztrófa elmaradt.

Szerdán fogadóórán voltunk, ahol Ágnes néni és Emőke néni társaságában Ákosról beszélgettünk. Elmondták, hogy mindenben nagyon elégedettek Ákos fejlődésével, sőt, sok dologban Ákos kifejezetten kortársai előtt jár. Betekinthettünk a felmérő papírokba (ezért is jó ez az ovi, úgy vannak ilyen papírok, hogy eddig a napig nem is tudtunk arról, hogy felmérik a gyereket, mivel ez teljesen a háttérben zajlik), Ákos az iskolaérettséghez szükséges százalékokból tavasszal 70 % felett volt (90 %-tól lehet menni iskolába). Megnyugodhattunk a rajzolás vonatkozásában, Ákos tud rajzolni, ha akar, nem is akárhogyan, az meg más dolog, hogy nem érdekli. Könnyek szaladtak a szemembe, amikor láttam, hogy egészen részletgazdagon rajzol embereket, eddig még nem is láttam tőle emberábrázolást. Ágnes néni mutatott egy rajzot, amire Ákos apát rajzolta táncolás közben, meg magát. Én is majdnem rákerültem a képre, de nem sikerült, ezért az én figurám végül virág lett. Kiderült, hogy számunkra botfülűgyanús kiskomámnak van hallása és jó a ritmusérzéke, csak még nem intonál pontosan, de ebben a korban még nem is kell. A szókincse átlag feletti, és egyébként is szépen beszél. A csoportba beilleszkedett, jó kapcsolata van a pajtásaival, sok barátja van, bár az utóbbi időben érzékenyebb lett, ezért sokszor sír. Természetsen akkor, ha a többiek nem azt csinálják, amit ő szeretne, mert ő bizony egy kisfőnök. (Na persze, ezt mi itthon nap, mint nap érzékeljük, ugyi.) Azt is elmondták az óvónénik, hogy Ákosnak kiemelkedő egyensúlyérzéke van, az egész csoportból egyedül tudta megcsinálni például azt, hogy felugrás közben összecsapja a lábait. De egyébként is nagyon ügyes, ezért várhatóan a finommozgásai is hamar behozzák a hátrányt, ami abból adódik, hogy eddig a téma (rajzolás és tsi) nem érdekelték. Elmondták, hogy ha olyan dologról van szó, ami érdekli Ákosomat, akkor akár 25-30 percig is tud koncentrálni egy dologra, ami nagyon jó. Nemrég kitöltött egy nagycsoportos feladatlapot az évszakokról hibátlanul, pedig csak úgy csatlakozott a többiekhez, mert ahhoz volt kedve. Persze ha valamihez nincs kedve, akkor nehéz motíválni, hiába, elég erős akaratú a lelkem, ezt mi is tapasztaljuk gyakran.

Egy szó, mint száz, hájjal kenegették lelkünket vagy egy órán keresztül, jó volt hallani, hogy Ákosom kivételesen édes és okos legényke, akinek nem kellett sok idő, hogy belopja magát az óvóda teljes személyzetének szívébe. Arról is meggyőződhettünk, hogy az óvónénik milyen hihetetlen aprólékos figyelemmel nevelgetik kiskomámat. Eddig is éreztem, hogy mindenre figyelnek, de most egészen egyértelmű lett, hogy a legapróbb részlet sem kerüli el figyelmüket, nagyon pontosan követik, mi is zajlik kiskomám lelkében. És ez nagyon jó.