Hát, a baj, ha jön, csőstől jön.
Először is: Ákosom hosszú-hosszú idő óta először beteg komolyabban. Tegnap ébresztgettem, éreztem, hogy lángol a bőre. Gyorsan mértünk lázat neki apával, fel sem ébredt kiskomám: 38,4 C. Aztán mikor felébredt, persze nyűgös volt, nem akarta bevenni a lázcsillapítót, gondoltuk, demonstráljuk neki, hogy milyen lázas, de csak 37,4 C volt, erre nem tudtunk gombot varrni, így hát eltekintettünk a gyógyszertől. Aztán jobb kedvre derül és elkezdett játszani. Tekintettel a szokásos őszi örjöngésre (azt hiszem, van valahol egy titkos eljárás rend, ami a pénztári jogszályok elfogadást totális elmebajhoz köti, anélkül ilyeneket kibocsátani nem lehet) apa maradt itthon Ákosommal. Este a dokibácsi konstatálta, hogy kiskomám torkában bizonyos Gennyes Torok Gyula vendégeskedik, és kiebrudalásához nem nélkülözhetjük az antibiotikumot. Hát legyen. Vali és Lali feljött. Ákosom annyira boldog volt, amikor mondjuk, hogy a mama és a papa ideutazik, hogy őt pátyolgassák, hogy nem is akart elaludni, de a betegség kifárasztotta, így öt percen belül húzta a lóbőrt. Úgyhogy az üdvözlő indiántáncot végülis reggel lejtette el.
Engem pedig a migrén lepett meg, 15 éves korom óta nem találkoztunk, nem mondom, hogy kitörő örömmel üdvözöltem. Mondjuk már délután sejtettem, hogy ez lesz, amikor hiába próbáltam még csiszolgatni az előterjesztést, ahová néztem, ott bizony fényes foltok ugrálgattak. Aztán megérkezett a féloldali fejfájás és a hányinger is. Nem is részletezem tovább, pokoli volt. Reggelre enyhült, de azért kopácsoltak odabenn ma egész nap.
Szóval, így mulatunk mostanság.
