Nyár van. Igazán. Tiszta erőből. Tudom, hogy én rosszul vagyok bekötve gyártásilag, de én bizony ezt élvezem. A bőr alá bebújó hőséget, a csorgó izzadságot, a kegyetlenül tűző napot. Pedig itthon vagyunk, a belváros izzó aszfaltja még éjjelre sem engedi lehűlni a levegőt és még ráadásul dolgozom is...
Ákos persze a Balatonon hűsöl, már amennyire enyhülést tud jelenteni a 28 fokos víz, amiben megmártóznak kora reggel és késő este. Őt persze nem zavarja a meleg, csatakosra izzadva, vérvörös fejjel is hajtja a lábbal hajtós autóját, ahogy azt már az odautazás előtt elhatározta. Ma amúgy szokatlanul hosszú telefonbeszélgetést volt hajlandó velem folytatni, melynek lényegét emígyen tudnám összefoglalni: blbllblbbllalllblellü. Amúgy tud beszélni, bizonyítsa ezt egy Ákosszáj:
Az utolsó ovinapon látom, hogy a homlokán van egy hatalmas pukli. Kiderült, hogy ő futott, igen gyors iramban az udvaron és bizony az oszlop, ami keresztezte az útját, nem állt félre. Volt nagy sírás-rívás is persze. Kérdezi Vali, hogy mi történt, erre kiskomám részletesen beszámol az esetről. És - kérdezi Vali - az oszlop nem mondott semmit? De! - vágta rá Ákos - Azt, hogy kongggg!
Stockholm retrospectiv (végre letöltöttem a képeket a telefonomról)
Ákos landbandyzik kis barátaival (a nyelvi korlátokat igen nagyvonalúan lépték át, mindenki használta, amit tudott...)
És az igért kép az Ákosvonatról:
