Ez a pillanat is eljött. Három éve, amikor először léptem át az óvoda kapuját, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan eljön az ovis időszak vége. Pillanatok alatt elrepült ez a három év. Ahogy én az első pillanatban éreztem, hogy ez a hely lesz a lehető legjobb Ákosom számára, úgy Ákos is azonnal beilleszkedett és végig jól érezte magát. Egy kezemen meg tudom számlálni, hányszor mondta reggel, hogy ő inkább itthon maradna, és nem volt alkalom, hogy egy-egy barátokra való utalással ne lehetett volna pillanatok alatt menésre bírni. Mert az ovi bizony egy fantasztikus hely, minden szempontból. De erről már jó sokszor regéltem ezeken az oldalakon.
Viszont sajnos itt a vége, fuss el véle, tegnap kiskomám elballagott a többi nagyranőtt társával együtt és mi gombóccal a torkunkban figyeltük a műsort, amivel készültek, hiszen ilyen jó dolga már nem lesz Ákosomnak, vagy legalábbis nehezen tudom elképzelni. Mert hiába próbáltam olyan iskolát keríteni, ahol ugyanúgy elkap a bizonyosság, mint annak idején az ovinál, ilyen érzésem sehol sem volt, pedig jópárat megnéztem. A válaszott iskolánk esetében is inkább az eszem, mint a szívem alapján választottam, bár összességében a szívem is leginkább ezt a helyet javasolta. Remélem, nyolc év múlva, amikor a következő ballagás lesz esedékes, ugyanilyen gombóccal a torkunkban búcsúzunk majd az általános iskolától is.
A tegnapi műsor is olyan volt, mint amilyen az ovi: kedves, igényes, közösségi. Ákos láthatóan nagyon élvezte, hogy ott állhat a színpadon a többi gyerekkel. Először ők adtak műsort, majd a kis- és a középső csoportosok külön-külön búcsúztak az iskolába indulóktól. Kiskomámék a kötelező tarisznya mellé (amiben só, hamubasült perec és egyforintos mellé egy darabka óvodai földet is mellékeltek az óvónénik) füzetet és ceruzát kaptak. Angyal pedig egy ballagó tigrissel kedveskedett Ákosomnak (na meg két doboz hágendásszal, amiből egyet mindjárt be is lapátoltunk este).
Áron pedig birtokba vette az apa által emelhetővé varázsolt járókát. Előszedtem Ákos játékait, de egyelőre igen kevés olyan van, ami felkelti kiskomám érdeklődését. Sajnos a zenélő forgó tönkrement (mármint a lényeg benne, azaz a zenélést és forgás biztosító valami), így csak nézegetni lehet...A heti kedvence a mosolygó napocska, ami őt magát is mosolygásra ingerli, a két mosolygó pedig az én számat húzza a fülem irányába...Persze a mosoly a fényképezőnek még nem jár, erre még várni kell pár hetet.
Aztán minden igyekezetem ellenére (mármint, hogy az ágyában aludjon) néha igen nagy csend lesz a járókában....
