2008.06.16. 22:37 | Lucilla | komment

Nos, ma nem volt könnyű napunk. Áron valamiért meglehetősen nyűgös volt, bár amilyen édes kicsi gyermek, ez nála a nap nagyobbik részében mindössze abban nyilvánult meg, hogy eléggé zaklatottan aludt. Aztán este volt egy sírós óránk, de szerencsére sikerült elaltatni úgy fél 8 körül, azóta horpaszt.

Ákos viszont igen komisz volt, anyai pályafutásom során először éreztem szinte ellenállhatatlan késztetést, hogy megruházzam kiskomámat, annyira szemtelen volt, én pedig totálisan tehetetlen. Mert hát nemhogy nem örült nekem különösebben, amikor érte mentem az oviba (no igen, viszonylag korán mentem), hanem egyenest közölte, hogy ő márpedig nem jön velem haza. Márk barátja meg adta alá a lovat, hogy ne is menjen...A szokásos módszereim teljes csődöt mondtak és szép lassan felment bennem a pumpa. Közöltem vele néhány sikertelen hazaindítási kísérlet után, hogy jó, akkor itt hagyom. Nos, aki ismeri Ákosomat, tudja, hogy ezzel őt a legkevésbé sem lehet motíválni, így is lett, ment szépen játszani. Én pedig kivonultam az oviból. A magam részéről meglehetősen utálom ezt az itthagylakos módszert, noha sok szülő használja, általában nagy sikerrel, még el sem tűnik az anya/apa a sarkon, a gyerek már üvölt, hogy ne hagyják itt. Ákost azonban nem ilyen fából faragták. Ezt persze tudtam előre, de egyszerűen muszáj volt kivonulnom, hogy rendet vágjak magamban, mielőtt olyan teszek/mondok, amit megbánnék később. Szerencsémre Márk édesanyja éppen akkor érkezett, amikor leparkoltam a babakocsit az ovi bejárata előtt. Megkértem, hogy ha Ákos azzal jönne, hogy Márkkal együtt őt is vigye haza (Márkék ugye két lakással odébb laknak a házban), közölje, hogy nem viheti el, mivel nem beszélt velem erről. Agneska így is tett, aztán kifele jövet beszámolt nekem Ákos döbbenetéről, miszerint akkor most ő itt fog éjszakázni? No, gondoltam, várok néhány percet, hadd főjjön kiskomám a levében és visszamegyek érte. Egy perccel azelőtt, hogy elindultam volna, nyílott az ajtó, kiskomám nézett ki rajta reménykedő szemekkel, hogy ott vagyok-e. Emőke néni ugyanis látván kétségbeesését és remélvén, hogy ott vagyok, kiküldte. Hazafelé egy kisangyalka jött velem. Mintha kicserélték volna Ákosomat.

Ezzel együtt nem vagyok nyugodt, ez nem az első és nyilván nem az utolsó eset, hogy csődöt mond minden eddig bevált módszerem a fegyelmezésre...

Viszont amíg kinn várakoztunk Áronommal, csináltam róla egy vigyorgós fotót, mert kiskomám annyira hepi volt, hogy kivettem a babakocsiból, hogy azonnal széles mosollyal kezdett rá a ghööö kezdetű mondókára.

 

A mai vacsink pedig ez a jól sikerült stromboli nevezetű, sonkával és mozzarellával töltött kenyér lett, Zacconak annyira tetszett, hogy lefotózta.

 

És még egy kép, az oviban a faliújságon ilyen kis képekkel búcsúznak a ballagó ovistársaktól.

 

süti beállítások módosítása