Az utóbbi hetekben több dologban is előrelépés történt.
Például, Áron a nagyjából féléve a tütautónál és a vaunál megrekedt beszéde egészen nagyszámú új szóval bővült, csak kapkodjuk a fejünket, sőt, megvolt az első mondat is (otta szisza). Ákost meglátván felderült képpel mondja: Ássssó! De megvan a cicő (cipő), zsiáááá (zsiráf), szisza (cica), és még jó pár másik.
Ákosnál is azt látom, hogy átlendült egy holtponton a svéd tudását illetően. Erről nem írtam, egy ideje kicsit úgy éreztem, hogy egy helyben toporog, ami a baráti kapcsolatok alakítását is hátráltatja, de az utóbbi egy-két hétben határozottan meglódult a dolog. Amióta elkezdett pötyögni svédül, jórészt szavakkal kommunikált, persze volt néhány szerkezet, mondat is, amit elég sokat hallott, és tudta használni. Most viszont már egészen komoly mondatokat mond, sőt tulajdonképpen ugyanúgy be sem áll a szája, ha svédül kell kommunikálnia a barátaival, mint amikor ugyanezt teszi a magyar haverokkal. Igaz, néha jót mulatunk azon, hogy a nyelvtani szabályok ismeretének hiányában milyen mondatokat rak össze, de idővel nyilván ez a rész is megoldódik.
Egyébként arról is akartam írni, hogy mennyire nem igaz ez a dolog, hogy a gyerekek milyen fantasztikusan gyorsan, meg könnyen tanulnak meg egy idegen nyelvet és hogy egyébként is mennyire könnyű nekik a beilleszkedés. Hát nem, nem az. Ákos egy nagyon szerencsés természetű gyerek, ő mindig minden helyzetre nyitott volt, minden változást üdvözölt és bármilyen helyzetben jól tudta érezni magát. Ez az adottság sokat segített neki az elmúlt hónapokban, de azért az is látszik, hogy milyen iszonyatosan nehéz minden nap bemenni egy terembe, ahol nincs senki, akivel akár csak egy szót tudna váltani az anyanyelvén, eleinte pedig sehogy sem. A svéd gyerekek noha nagyon örültek érkezésének, azért mihelyst megszokottá vált a jelenléte, nem törődtek vele, mivel nem tudott részt venni a játékokban, beszélgetésekben. Egyébként sem könnyű a svéd emberekkel kapcsolatot létesíteni, erről egyszer majd írok részletesebben, a gyereknél sincs ez másként.
Pedig igen szerencsések vagyunk, az iskola itt van kettő percre a lakástól, és Ákos osztálytársaiból jópár kb. 3 perces körön belül lakik, két osztálytársa pedig kb. 50 méterre. Ákos eddig is nagyon kereste a kapcsolatot a reménybeli barátaival, gyakorlatilag minden délután az ablakban lógott, vagy kinn játszott az udvaron, hátha megjelenik egy ismerős arc. Ez azonban viszonylag ritkán történt meg Ákos nagy bánatára. Ő noha egyedül is prímán eljátszik bármikor és bárhol, de igazán jól gyerektársaságban érzi magát. Nyomasztó érzés látni, hogy mennyire próbálkozik, és ez mennyire le bír peregni a gyerekekről, és hogy ebben mi nem tudunk sokat segíteni.
Viszont az utóbbi néhány hétben ebben a témában is változás történt, valószínűleg szorosan kapcsolódva a nyelvi fejlődéshez. Mostanában minden délután van közös játék az udvaron, sokszor még be sem fordulunk a sarkon az iskolából hazajövet, már rohan Gabriel vagy Beng barátja elénk, hogy ugye Ákos kijön játszani. Vagy miután hazaértünk, már szól is a csengő, hogy jöhetnek-e hozzánk játszani. Ákosnál persze a barátok minden más mulatságot megelőznek, szóval egy kicsit ritkábban vannak mostanában a mamával való tanulások ... Az iskolában is azt látom, hogy Ákos nem csak játszik egyedül a többi gyerek között, hanem már együtt játszik velük, ami persze néha vitába torkollik, de ez is része a dolognak. Egyre többször hallom már messziről, ahogy Ákos nevét mondogatják a gyerekek, mert mutatni akarnak neki valamit, vagy hívják valami játékba. Nyilván a napközis lét is sokat számít, itt van idő a kapcsolatépítésre. Remélem, egyre inkább belejön a svéd iskolásságba kiskomám.
