2009.02.01. 12:04 | Lucilla | komment

A helyiek szerint Lundban a február szokott havas lenni.  A hó pedig ismeri a naptárat, ma, február elsején hajnalban elkezdett esni és azóta sem hagyta abba. Pedig már kezdtünk elkeseredni, hogy a szánkónkat az idén sem sikerül alaposan bejáratni.

A hét lezárásaként írok egy kicsit arról, hogy a héten Ákos élesben is elkezdte az iskolát. Kedden mentünk először, Annika egészen komoly beszoktatási ütemtervet talált ki, mintha Ákos eddig még sosem járt volna közösségbe, persze ő nem tudathatta, hogy Ákos nem az a beszoktatandó  típus. Szóval hétfőn sportnap van, egy másik tanárral, ezért kedd lett az első nap. Nem is mentünk oda a tanítás kezdetére (8. 20-ra), mert a napot a gyerekek egy kedélyes kötetlen beszélgetéssel kezdik, inkább ezalatt a beszélgetés alatt Annika felvezette Ákos érkezését az osztálytársaknak. Szóval kedden 8. 45-re kellett bemennünk. Reggelire a szokásos tanévkezdős friss muffint sütöttem Ákosnak és mindahányan felkerekedtünk, hogy bekísérjük őt a nagy napon. Most - a szeptemberi cipekedéssel szemben - csak néhány váltás ruhadarabot és egy almát vittünk (tízóraira). 

Még csak befordultunk az épület mellett, már az ablakból integetett nekünk Annika. Gyors vetkőzés-öltözés után bementünk a terembe, ahol mind a két tanító köszönötte Ákost, majd ismét bemutatták őt a gyerekeknek (szombaton már futottunk egy ilyen kört). Mi Áronnal igyekeztünk némiképpen a háttérben maradni, hogy a lehető legkevésbé zavarjuk a tanítást, de mivel itt alapvetően nem az a tanár beszél-diák figyel tanítás van, szerencsére nem volt gond, ha Áronnak éppen kurjongathatnékja volt. 

A bemutatkozás után Ákos csatlakozott az asztalnál rajzolgatókhoz, az volt a feladat, hogy készítsen rajzot a családról. Ákos nagy örömmel  neki is látott a feladatnak. Először lerajzolta apát, akinek a mellkasára kendőben rárajzolta Áront (hogy ez egyértelmű legyen, odanyilazta Áron nevét is), majd magát és végül engem. Ezután csatlakozott a társasjátékozókhoz, szerencsére egy olyan játék volt, ami nagyjából megegyezik az egyik itthoni kedvenccel (kocog és kidob). Ekkorra Áron már eléggé nyűgös volt, közeledett a kajaidő, így - látván, hogy Ákos egyáltalán nem tart igényt a jelenlétemre - Annikával egyetértésben hazavonultunk. Azt beszéltük meg, hogy ebéd előtt visszamegyek Ákosért, ő kedden még nem csatlakozott a többiekhez. Ákos körülbelül egy órán keresztül volt egyedül odabenn, ezalatt jórészt kinn voltak az udvaron. Ez a rész amúgy nagyon lelkesítette kiskomámat, már a nyílt napon megmutatta nekünk Annika a játékraktárat, ahol az udvaron használható játékokat tartják, és ott még markológép is volt, ami aztán a kinti játékok netovábbja.

Az iskolai menetrend amúgy nem túl szigorú, noha mindennap vannak "órák". Azért az idézőjel, mert ez nem úgy néz ki, hogy 8.45-kor mindenki leül és matekozik, hanem vannak egyrészt azok a programok, amik mindennap fixen benne vannak a napirendben, ilyen a reggeli beszélgetés, a tízórai gyümölcs (kizárólag gyümölcsöt lehet bevinni), a meseolvasás, az udvari játék és az ebéd 11-kor, a iskola amúgy 2-ig tart. A többi időben pedig a két tanító hol az egész csoportnak, hol egy részének tart valami kötöttebb foglalkozást. Amennyire én ezt meg tudom ítélni, ezek sorrendje és hossza a gyerekek érdeklődésétől, türelmétől, a csoport általános hangulatától függ. Ezek a foglalkozások nem mindig egy tárgyhoz kötődnek, a feladaton belül néha számolnak, néha pedig mondjuk szinonímákat keresnek egy adott szóra. A foglalkozások közben a gyerekek egyébként választhatnak más elfoglaltságot, lehet olvasni, társasjátékozni.

A fegyelmezési módszerekre külön odafigyeltem, mivel az otthoni iskolának ez egy olyan pontja, amivel nem igazán értek egyet, szerintem a fekete pont - piros pont nem alkalmas arra, hogy egy 6,5 éves gyereket bármire rábírjuk. A svéd nevelésről amúgy hallottam mindenfélét, egyrészt, hogy nagyon gyerekbarát, másrészt, hogy neveletlenek a gyerekek, szemtelenek, meg minden. Na most, ha nem emlékeznék arra, hogy az óvódában mennyire jól működtek a dolgok különösebb drill nélkül (annak ellenére, hogy a csoportban 3-7 éves kor között mindenféle életkor megtalálható volt), akkor most meglepetődtem volna, hogy milyen nyugalom van az osztályteremben. Annak ellenére, hogy a gyerekek legalább három különböző tevékenységet végeznek párhuzamosan és nincs minden gyerekcsoport mellett tanár. Nem láttam örjöngve szaladgáló gyereket, se hangoskodást, de komolyabb villongásokat sem. Amíg ott voltam, igyekeztem megfejteni, hogy hogyan is működik ez. Annyit láttam, hogy mindkét tanító nagyon odafigyel az összes gyerekre, nem úgy, hogy ott van, de a fülükkel folyamatosan pásztázták a különböző gyerekcsoportokat, mert amint valami vitaféle elkezdődik, mindig ott termett valaki és azonnal segített megoldani a problémát. Persze ahogy mindenhol, itt is vannak olyan gyerekek, akik azért problémásabbak a többinél, itt a fegyelmezés eszköze - legalább is amit én láttam - az az volt, hogy kiemelték a csoportból, le lett ültetve egy ablak felé néző padra, kapott egy könyvespolcnyi könyvet és felszólítást, hogy ha van kedve, akkor olvasson egy kicsit. Ez volt a legdrasztikusabb eszköz, bár gondolom, van még néhány a tarsolyban, hiszen itt sem angyal minden gyermek.

Szerdán hasonló volt a menetrend, annyi volt a különbség, hogy jóval hamarabb leléceltünk Áronnal, mert több alsó tagozatos tanítónő is vendég volt a csoportban, különböző foglalkozásokat tartottak, és Áron kedélyesen kurjongatott, ami elvonta a gyerekek figyelmét.  Viszont amíg ott voltunk, megismerkedtem azzal a tanítónénivel, aki Ákos nyelvi felzárkóztatásában fog segíteni. Engem meglepett amúgy, de nem úgy lesz ez, hogy Ákos addig egy teremben ücsörög a tanítónénivel, hanem a tanítónéni a foglalkozások közben segít Ákosnak megérteni a dolgokat. Annika szerint amúgy Ákos nagyon gyorsan beilleszkedett a csoportba, láthatóan együtt játszik a többi gyerekkel, a nyelvi akadályokon nagyvonalúan átlépve. A tanítónő elmondta, hogy Ákos nagyon gyorsan tanul és megítélése szerint semmi gond nem lesz az iskolába járással.

Csütörtökön Ákost már apa vitte be az iskolába, rögtön kezdésre és egész napra ott maradt, mert annyira jól érezte magát az első két napon. Szerdán már kifejezetten nehezményezte, hogy ebédre nem maradhat. Az ebéd listát várakozás közben alaposan áttanulmányoztam, kifejezetten jól hangzó ételeket kapnak a gyerekek, az ételek egy része bio, sok a zöldség. Ákos elmesélte, hogy ők mernek, tehát, ha nem  a kedvenc étel van éppen soron, akkor nem kell egy egész tányérral megenni. Svéd szokás szerint amúgy minden ebéd mellé van (ropogós) kenyér és vaj, utált fogás esetén sem kell éhen maradni. Ákos természetesen hozta a szokásos formáját, 4 ropogós kenyeret küldött le az étel mellé. Délután 2-re mentem érte, és kifejezetten nehezményezte kiskomám, hogy nem maradhat tovább. De az iskola ekkor véget ér, és a délutáni ún. fritidre csak az maradhat, akinek mindkét szülője dolgozik és ezt igazolni is kell. 

Ja igen, és a svéd iskola ténylet teljesen ingyenes, sem a könyvekért, sem az ebédért nem kell fizetni. (Ha majd járhat délutáni foglalkozásokra, azért majd kell fizetni.)

Pénteken Ákos nem ment iskolába, mert lerobbant, éjjel fájt a torka, nem is kicsit és köhögött is. Szerencsére nem súlyosbodott a dolog, Ákos szokásos felgyógyulási ütemét tartva délben már teljesen jó volt. Ezzel együtt még köhög, úgyhogy holnap még nem fog menni, a többit pedig majd meglátjuk.

 

2009.01.30. 14:36 | Lucilla | komment

Két kép Áronról ...

 

 

 


 

2009.01.28. 10:07 | Lucilla | komment

Ákos megtanulta a fényképező önkioldóját használni, ezért most lépten nyomon önarcképeket készít. Az alábbi illusztráció mutatja, hogyan is kívánja megörökíteni magát az utókornak kiskomám ...

(Ezt a képet természetesen minden barátnőjének megmutatjuk majd.)

süti beállítások módosítása