Nyolc évvel ezelőtt éppen olyan gyönyörű tavaszi idő volt, mint ma. Szikrázó napsütés, sehol egy felhő, csak kellemes langymeleg szellő. Nyolc évvel ezelőtt is választott az ország, ahogy most, akkor vesztett az a párt, amely most kormányozni készül. És nyolc évvel ezelőtt ezen a napon éppen annyira nem érdekelt a politika, mint a mai napon. Egészen másról szóltak, szólnak ezek a napok.
Ma, amikor Áront toltam a babakocsiban a Gastelyckan irányába, hogy elhozzuk Ákos tortáját, amit reggel apa megrendelt, nyuszik ugrándoztak a fűben, ahogy masíroztunk végig a bicikliúton. Arra gondoltam, hogy szinte giccses ez így, a napsütés, a kék ég, a csicsergő madarak, na meg a nyulak, akik ugrándoznak. Ugyanúgy a gondolataim is erősen giccsbe hajlottak, ahogy felidéztem az elmúlt sok-sok évet. Nyolc év sok idő. Ha ennyit kellett volna várnom, hogy Ákos megszülessen, bele is őrülök. Viszont egészen más az ember időérzéke, ha nem sürgetné az időt, hanem megállítaná, hogy minden pillanatot még-még-még kiélvezhessen.
Nyolc éve, amikor belenéztem a mindent tudó újszülött szemébe, nem is sejtettem, hogy ennyire jó lesz vele az élet. Ákos arcán persze már akkor ott volt az a édes optimista arckifejezés, ami azóta is jellemzi őt, szerinte a világ egyetlen célja az lehet, hogy őt szórakoztassa és boldoggá tegye. Nyolc év alatt Ákos eszik-alszik újszülöttből örökmozgó és örökké dumáló nagyfiú lett. Mert hát be sem áll a szája, és ezt a mutatványt most már két nyelven is produkálja, ami azért nem jellemző ebben a korban.
Persze nem mondom, hogy az élet mindig fáklyás menet, vannak nehezebb napok. Nem hittem volna annak idején, amikor a hisztikorszakot nyomtuk, hogy nyolc évesen legalább olyan agyeldobós hisztit produkál egy gyerek. (Még jó, hogy múltkor láttam az ausztrál barátnőm szintén nyolcévesét pontosan ugyanígy hisztériázni, ahogy Ákos szokott, mondtam is neki, hogy tessék, nézze meg, kottára pontosan ugyanígy szokta ő is kiverni a balhét.)
Nehéz egy nyolcévesről státuszt írni, nem hinném, hogy különösebb jelentősége van, hogy közelíti a 130 centit és a 30 kilót, és hogy kinőtte a 32-es cipőit. Azt meg, hogy mit tud, majd leírják a bizonyítványában. Bár azt azért elmondom, hogy mostanában elkezdett történeteket írni, erről majd írok egy későbbi posztban, mert meglepett bennünket egy vicces történettel, amit illusztrált is. És talán az is említésre méltó, hogy mostanában már előre megtervezi, ha valamit építeni akar, leírja, kiszámolja, hogy miből mennyi kell. Mérnökalkat.
És az is ide kívánkozik, hogy - ha éppen nincs valami lelki problémája - nagyon jó testvér, várakozáson felülien az, úgy tudja szórakoztatni az öccsét, ahogy senki más. Áron úgy néz rá, mint kalapos inas az Istenre. Ákos olyan mulatságokat tud kitalálni, amit mindketten őszintén élveznek. Nincs mindig idill, de például a tavaszi szünet közel két hetében hihetetlenül jól mulattunk itthon hármasban (időnként négyesben, apával kiegészülve).
Szóval, jó vele, megállítanám az időt, hogy ne nőjön olyan gyorsan, mindjárt itt a kamaszkor, meg a felnőttkor és mi még csak most kezdünk belejönni ...
