Áron két éves!
Hihetetlen gyorsan repül az idő, és hasonló közhelyek jutnak eszembe, mert ismét ott tartunk, hogy nincs bébi a háznál ... Mert noha vannak még dolgok, amiket a bébikorból megtartott kiskomám, ő már vitathatatlanul nagyfiú.
Az elmúlt egy évben sok minden történt, nem is hiszem, hogy össze tudnék foglalni mindent, így csak azt rögzítem e jeles napon, ami épp eszembe jut. A későbbi statisztikák kedvéért: Áron 87 cm és nagyjából 11 kiló lehet, ez utóbbi csak becslés.
Szóval van ez a 16 fogú, aki mostanában viharos léptekkel halad affelé, hogy verbálisan is ki tudja fejezni, ami a fejében van, csak lesünk, hogy mi mindent el tud már mondani. Persze a szókincsének az a része fejlődik gyorsabban, ami az őt érdeklő témákhoz szükséges, így az autó-vonat-busz témakörben már mondatokat is tud mondani, de az ételek megnevezése is egyre pontosabb. Napközben teljesen váratlan pillanatokban jut eszébe, hogy ő répát enne, és akkor éééépát! éééépát! felkiáltások közepette már megy is a konyhába a hűtőszekrény elé és addig nem tágít, amíg nem kap néhány karika nyers répát.
Na igen, egy évvel ezelőtt még komoly probléma volt az evés, nem evett szinte semmit, amit meg mégis, abból is ritkán és keveset. Ez a helyzet mostanra gyökeresen megváltozott. Eszik kiskomám, mit eszik, zabál, ma például akkora adag tésztát evett majdnem, mint én, csak lestünk. Sokfélét eszik és nyitott az új ízekre. Ennek köszönhetően sokkal jobban alszik, így mi is. Cici továbbra is van, most már csak napi háromszor, ennek a történetnek a végét nem látom, nagyon ragaszkodik a dologhoz.
Mozgásban továbbra is nagyon ügyes, már olyan truvájokat is tud, hogy felfele mászik a csúszdán, és Ákossal a komolyabb csúszdákon is lecsúszik. Annyira nem vagány, mint a bátyja volt ennyi idősen, így szerencsére csak ritkán kerülök szívroham közeli állapotba. Nagyon szeret masírozni a Kämpagrändenen, a napi sétáink jó része abból áll, hogy megyünk ide meg oda, főleg a különböző járművek megtekintése okán. Idegenekkel tartózkodó, bújik a szoknyám mögé és öltögeti a nyelvét, mint mindig, amikor zavarban van, de viszonylag hamar feloldódik.
Kedvenc játéka a favonat és a lego vonat, minden nap össze kell raknom neki pályákat, ahol órákig bírja tologatni a szerelvényeket. Kedvenc meséje ennek megfelelően az omas, azaz Thomas. De minden kerekes jószágról szóló könyv érdekli, a csúcsforgalmas teszvesz város már ronggyá lett olvasva.
És hát a kétévesség természetesen a hisztikorszakot is magával hozta, elég kemény meneteket nyomunk napi szinten. Nagyobb bevásárlást már meg sem kísérlek vele, és nem viszem el sehová, ahová nem muszáj és ahol nem tud szabadon azt csinálni, amit akar. Szerencsére vége a hokiszezonnak, a végén már besokalltak Áron ajtónyitogatásától, és mivel ez volt a kedvenc tevékenysége, az utolsó pár alkalom keserves küzdelem volt.
A mai nap amúgy jól sikerült, a napirend betartása nem erősségünk, ebből sokszor fakadnak problémák, de ma minden flottul ment, pedig sikerült a teljes tortakészítési projektet mára poszponálnom. A kapkodás ellenére sikerült vállalható tortát készíteni, mind küllemében, mind ízében. Mivel egy korábbi vendégségben oda volt és vissza a csokitortától, úgy döntöttem, hogy csokis alapokon álló tortát kap. 
Ennek persze nem volt különösebb jelentősége az ő szempontjából, mivel a vacsorából annyira jól lakott, hogy a tortán már kizárólag a vonatok érdekelték. A tortás tűzijáték amúgy inkább némi félelemmel töltötte el, mint csodálattal ...
Az ajándékok szerencsére beletaláltak Áronom szívébe, kapott egy mágneses rajztáblát és egy távirányítós autót (egy igen egyszerű bébiváltozatot) ...
A rajztábla Ákost is lenyűgözte, így azon nyomban vállalta, hogy bemutatja Áronnak a rendeltetésszerű használatot az öccse nagy örömére néhány autó és vonat felvázolásával ...
Az autóról nincs fotó, mivel épp tele lett a fényképező és a letöltés után az elemek rögtök áthelyezésre került az autóba. Bár itt a távirányíthatóság egyenlőre nem pálya, inkább zokon veszi Áronom, ha az autó magától megy és nem ő tologatja, de gondolom, előbb-utóbb ráérez az ízére.
... aztán amikor rajtakapom, ilyen képet vág ...
(... és akkor még nem is mondtam, hogy az a pogácsa van vagy egy hetes, épp ki akartam dobni, amikor megtaláltam, mert kőkemény, de ifiuraság nem hagyta, ő meg óhajtotta enni, és így is tett.)