2010.05.04. 23:50 | Lucilla | komment

Tegnap olyan dolog történt, ami felett még ma sem sikerült napirendre térnünk, és nem tudom, fogunk-e mostanában ...

Szóval, úgy volt, hogy  délután hirtelen felindulásból elrohantam bevásárolni. Mire hazaértem, Zacco azzal fogadott, hogy vacsoravendégünk van. Mert hogy egy másodikos kisfiú, Kalle játszott Ákossal és lelkesen maradni akart vacsorára is. Én nem készültem ilyesmire, de végül az előkészített és addigra megsülő vacsora elegendőnek bizonyult. A fiúk jót játszottak, majd jót ettek, Kalle is élvezettel lapátolta a kaját, közben pedig meglehetősen döcögősen, de svédül cseverésztünk.

Aztán, úgy 8 előtt pár perccel Kalle szedelőzködni kezdett, hogy neki mennie kell, marasztaltuk még egy gyors fagyizásra, amire nem mondott nemet, de előtte ellenőrizni óhajtotta a szomszéd lépcsőház előtt hagyott biciklijét. Ákos kikísérte.

Aztán vártunk, hogy visszajöjjenek, de hiába. Tíz perc múlva gyanús lett a dolog, kiszaladtam, megnézni, hogy mi van, de a fiúk eltűntek. Körbeszaladtam a háztömböt, hátha meglátom őket valahol, de teljesen nyomuk veszett. Tanakodtunk az apjával, hogy mi legyen, abban maradtunk, hogy várunk egy kicsit, hátha mindjárt itt lesznek.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez egy nagyon biztonságos, nyugodt környék, az ablakokon nem hogy rács nincs, de sokszor egész nap nyitva vannak, még a földszinten is, a gyerekek ismerik egymást, a szomszédok a gyerekeket, autós forgalom nincs. A ház előtti és melletti játszón Ákos szabadon játszhat a haverjaival, max. a hintáról való leeséstől féltem, meg a fára mászás következményeitől ... Eddig ebből nem is volt gond, ha Ákos a konyhaablak látóteréből ki óhajtott menni, mindig engedélyt kért, álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer csak így eltűnik.

Éppen ezért, amikor már húsz perc is eltelt és még mindig sehol nem voltak (Kalle kabátja a fogasunkon lógott ...), kezdtünk mindenfélét vizionálni az apjával, zsákos emberekről, távol-keleti szervkereskedőkről és hasonlókról ... Az apja gyorsan biciklire pattant, hogy gyorsabban tudja felderíteni a környéket. Én felhívtam Kalle szüleit (az iskola összes tanulójának telefonszáma megvan az iskolai évkönyvben), akik meglepetten vették tudomásul, hogy Kalle nálunk töltötte az estét és már ők is aggódtak, hiszen Kalle nem ért haza. Az ő apukája is úton volt, hogy megkeresse őt. További hosszú és aggódós tízpercek következtek, közben Áron azzal szórakoztatott, hogy telekakálta a fürdővizet, majd széjjelszedte a lakást, de lefektetni nem tudtam, hiszen síkideg voltam eddigre már. 9 után érkezett a telefon, hogy megvannak ...

Zacco egy viszonylag közeli játszótéren talált rájuk, rögvest haza is szállította Kalle-t, majd hazajöttek. Ákoson egyáltalán nem látszott, hogy tisztában lenne tette súlyával. Megpróbáltuk kiszedni belőle, hogy mit is csináltak az alatt az egy óra alatt, amíg nem tudtunk a hollétükről. Nem mondott semmit, makacsul hallgatott. Lelkifröccs következett, majd a penitencia kiszabása (szobafogság, írás). Aztán fürdés és ment aludni. Mi meg apával próbáltuk kiheverni a történteket.

Ma újabb adalékként a napközis tanítónő kérte, hogy maradjak kicsit, mert a második osztályos tanítónéni beszélgetni óhajt velem. Éreztem, hogy ennek köze lehet a tegnapihoz, nem tévedtem. Ékes svéd nyelven adta tudomásomra a tanítónéni, hogy Ákos és Kalle tegnap este az iskolaépület tetején parádéztak, valami labdákat rugdostak lefelé ... És hát ez nagyon veszélyes, iskolaidőn túl ilyenről szól sem lehet. Beszéljek a gyerek fejével. (Hozzáteszem, ez az első alkalom, hogy ilyet kérnek tőlem, eddig minden problémát iskolai keretek között oldottak meg, szóval nyilván az eset súlya miatt beszélt velem, valamint a eset időpontja miatt.)

Ákos ma eléggé durcásan teljesítette a mai napra kiszabott írást. Láthatóan nem értette, miért is baj, ami tegnap történt. Így kénytelen voltam ma tovább folytatni a lelkifröccsöt, ezúttal a lelki oldalra próbáltam hatni, úgy néz ki, hogy most már végre sikerrel, némi megbánást is mutatott kiskomám ... A dolog nehézsége abban rejlik, hogy ugye nem kellene a világot valami szörnyű veszélyes dologként ábrázolni, de ő ugye nem egy félős gyerek, még egy rossz álma sem volt életében, ami megrázta volna,  szóval nem tudom, hogy mivel teszek neki jót, ha maradunk a világ biztonságos, de óvintézkedések kellenek vonalon, vagy ha elkezdem adagolni, hogy mi minden történhet vele, ha nem vigyázunk rá eléggé ...

Nem lesz könnyű a kamaszkor, már érzem, ez az eset adott némi ízelítőt belőle, és egyértelművé tette, hogy baromira nem vagyok felkészülve ilyen történetek kezelésére. Való igaz, nem számítottam rá, hogy ilyen korán kell szembesülni ilyesmivel ...

süti beállítások módosítása