2010.05.23. 22:38 | Lucilla | komment

Ahogy kijön a jó idő, azonnal elkezdenek történni a dolgok, a héten annyi fele jártunk és annyi dolgot csináltunk, mint korábban két hónap alatt ...

Például csütörtökön az iskolában voltunk, szülői kertészkedő megmozdulás volt. Valival mentem, mivel Zacco Lalival elszaladt még vásárolni ezt meg azt. (Persze nem vettek semmit, jellemző ...) Szóval mi Ákossal és Valival felkerekedtünk, hogy segítsünk az iskola megújításában. Merthogy nem véletlenül mondják, hogy Svédországban megvalósult a szocializmus, Marx és Engels nyugodtan pihenhet, talán Lenin is. Csak nem hívják társadalmi munkának, meg kommunista szombatnak (csütörtöknek), de pontosan ugyanarról szól. Mi elég későn értünk amúgy oda, egész délután tartott a mulatság, így a munkák egy részén már túl voltak a szülők és tanárok, meg is csodáltunk a fejleményeket. Némi keresgélés után kaptunk is munkát, a főépület elé egy iránytűt festhettünk az aszfaltra. Ákos pirossal festette az égtájak jelzését, mi a vonalakat. Mivel Ákos tanítónője, Tin is a projekten dolgozott, közben egyrészt beszélgettünk Ákosról, másrészt meghallgattuk, ahogy ő foglalkozik Ákossal. Merthogy közben a munkaterületen masíroztak a hangyák, akikről épp aznap tanultak Ákosék, Tinnel pedig ezekről beszélgettek. Közben kiderült, hogy Ákos mindenre emlékszik, amiről csak szó esett az órán délelőtt. Később odajött a Marianne is, aki Ákos svédtanára, minden héten foglalkozik Ákossal egy külön szobában (megtudtuk, hogy mivel Ákos addig kimarad az osztály életéből, ami valami tanórát jelent, kénytelen Marianne az osztály által éppen érintett témát is belevenni a svédóra anyagába, mert Ákos annyira nem akar lemaradni semmiről ...) Marianne amúgy beszámolt arról, Tinnel egyetértésben, hogy Ákos nyelvtudása az elmúlt félévben hatalmas fejlődésen ment át, jól használja a nyelvtani szerkezeteket  is (ja igen, mi egy ideje Ákost használjuk döntőbíróként, ha az apjával nem tudunk kiegyezni valamilyen svéd nyelvi kérdésben ....) Szóval Ákos okos, nagyon okos, ezt mind a ketten kiemelték.

Aztán később kapálgattunk és gereblyéztünk is egy kicsit. Majd a nehéz munka után ettünk némi korvot (virslit) és ittunk eperszörpöt, mert az jár a megfáradt munkásoknak. Közben mindenki dicsért bennünket folyamatosan, még azért is, hogy milyen szépen tartjuk a kapát, szóval nagyon elégedettek lehettünk a teljesítményünkkel.

Vali és Lali pénteken hazautaztak, én vittem el őket Helsingborgba egy hangulatos kiülős ebéd után, Áronnal, majd este megejtettük idei első szabadtéri grillezésünket is. A szép idő tegnap is folytatódott, így délután kiruccantunk Bjärredbe, a tengerhez. Ki homokozott ...

Ki olvasott, mangát természetesen ...

Sajnos elég későn sikerült kijutni, de még így is igen jó idő volt, a víz pedig már egészen kellemes volt, legalábbis bokáig. Áron a nadrágját is összevizezte, annyira lelkesen pacsált a vízben ...

A hullámok egészen kicsik voltak, de annál izgalmasabbak ...

Ákos horgászbotnak való alapanyagot gyűjtött, és be is mutatta, hogyan is fogja bedobni a csalit .... (Mondja meg nekem valaki, hogy mi a francnak kell minden egyes lehullott fadarabot és minden egyes kődarabot mindenhonnan hazacipelni ... Persze tudom én, hogy minden fadarab jó lehet valamire, csak én vagyok korlátolt.)

És besétáltunk természetesen a hídra is, csak félúton vissza kellett fordulni, mert elkövettük azt a hibát, hogy nem hoztunk magunkkal Áronnal vizet, aki a folyamatos kajálás után megszomjazott ... Szerencsére a gyümölcstea, ami a termoszban volt, az is megfelelt, így végül kedélyesen indultunk haza.

Ma pedig a Lundakarnevalon voltunk, ami a helyi egyetemisták hatalmas rendezvénye, vicces, látványos és szórakoztató. A háromnapos rendezvény harmadik napján látogattunk ki, így gyakorlatilag csak a gyerekeknek szóló részt néztük meg közelebbről, de a városban uralkodó hangulat minket is magával ragadott.

A fő sláger a lådabilar volt, azaz az autóformájú tákolmányok rallyja. Egy menetet terveztünk itt, de végül az összes maradék kupont itt költöttük el, mivel mindkét fiúnak nagyon bejött a dolog. Áron persze az ott töltött idő jó részét üvöltéssel töltötte, mivel a sorban álláshoz nem volt neki türelme, aztán amikor a menet végén ki kellett szállni, az is igen rosszul érintette kiskomámat, és hát az újabb sorban állás közben minden alkalommal, amikor a kiürült kocsiba nem ő szállhatott be, hanem valaki a sorban előttünk álló, hát akkor is eltört a mécses. De amikor végre ránk került a sor, azonnal boldogság terült el a kicsi könnyáztatta arcán ...

A szerkentyű amúgy szülői meghajtással működött, így aztán én is részt vehettem a mulatságban. Ákos ült elől, ő irányított a madzagok segítségével, Áron hátul, némiképp összepréselve, de mit bánja ő a kényelmetlenségeket, ha kerék van alatta ...

Aztán este volt egy elementáris hiszti, ezúttal Ákos előadásában, csak hogy a hétvége ne unalmasan záruljon ...

2010.05.19. 22:53 | Lucilla | komment

Zajlanak a dolgok, pedig az időjárás nem barátunk az utóbbi időben, a tavalyi napsütéses fantasztikus május helyett idén egy hideg és nyálas verziót kaptunk ... Azért megyünk ide és oda, de csak módjával.

Például Helsingborgba, a Frederiksdal szabadtéri múzeumba...

Kåsebergára ...

Ma pedig táncbemutatónk voltunk, mert most volt Ákos utolsó táncórája és erre mi, szülők is bemehettünk, sőt, mivel Vali és Lali itt vannak, a nagyszülők is kaphattak ízelítőt, mit is csinál Ákos szerda délutánonként zárt ajtók mögött ...

Ákos egyedüli fiúként táncolt a csinos svéd csajok között, bár egyenlőre nem élt a lehetőséggel. Talán ezért is forszírozza az egyik anyuka hetek óta, hogy Ákosnak is folytatnia kell ősztől a táncolást, mert kell egy fiú a csoportba ...

Aztán volt még néhány történés a héten, de erről majd legközelebb ...

süti beállítások módosítása