Noha még csak ma van szeptember elseje, mi már hetek óta úgy érezzük, vége a nyárnak, nem is annyira időjárási tekintetben, mint inkább a programok miatt. Az időjárás az elmúlt hónapban gyakorlatilag változatlan, sok a gyönyörű napsütéses nap, némi eső itt-ott, de szinte minden nap órákat tudunk a szabadban tölteni.
A tanév már hetek óta megy, és Ákos hokiszezonja is elindult, szintén már jó pár hete. Nem írtam róla, pedig már tervezem egy ideje, de még augusztus elején egyhetes táborral indult el a szezon. Igen kemény tábor volt, két edzéssel egy nap, az edzések között pedig további mozgásos ektivitivel, szóval rendesen lefárasztották Ákost, a tábor végén pedig egy malmői csapat ellen volt meccs. A csapat igen sokat fejlődött a tábor alatt, még a múlt szezon végén is gyakori volt, hogy az edzésmeccseken a gyerekek csapattól függetlenül mindenkitől elszedték a labdát és az összes kapura lőttek, hazai vagy ellenfél, mindegy volt. Most viszont már minden játékos tudta a helyét, és igen komolyan játszottak. Sajnos, ez sem volt elég, a malmői csapatban némiképp nagyobbak és láthatóan nem kezdők játszottak, így a lundi óriások vesztettek, de Ákosnak volt néhány nagyon ügyes védése és támadása, szóval lesz ez még jobb is. Alkalom lesz bőven, mert lassan háromra bővülő heti edzések mellett mostantól minden szombaton meccseket játszanak a fiúk.
Áronnál is zajlik az élet, sajnos kevésbé vidám fordulatokkal teli most a bölcsibe szoktatás. Ma két hete, hogy elkezdtük, az első pár nap igen jól ment, már hazazavartak a gondozónők, sőt azt tervezgettük, hogy másnap benn ebédel, két nap múlva már benn is alszik, amikor múlt héten kedden hívtak, hogy menjek vissza, mert vigasztalhatatlanul sír kiskomám. Rohantam vissza, nagyjából 5 perc az út, ott várt kicsi fiú dagadtra bőgött szemekkel, rám vetette magát és onnan le sem lehetett operálni jó ideig. Aztán megnyugodott, elkezdett játszani újra, de csak biztonságos távolságból tőlem. Másnap már el sem akart engedni, ezért ismét benn töltöttem a napot a dagisban, akarom mondani azt a másfél órát, amit ott töltöttünk. Az udvari játék alatt már teljesen felszabadultan játszott, de azért szeme sarkából figyelt.
Néhány napig ez így ment, a gondozónők (hülye szó, mert förskolelärare, ami inkább óvónő, jóval magasabb, egyetemi képesítés, mint a gondozónő) igen komoly erőfeszítéseket tettek, hogy összebarátkozzon Áron velük. Vivan (ő a főgondozónő a csoportban) egész idő alatt Áront szórakoztatta, mindenféle foglalatosságot talált ki, akár egy órán keresztül is tologatta a biciklit vele, amit Áron jó néven vett, de azért ügyelt arra is, hogy ne tűnjek el véletlenül sem. Aztán a múlt hét végén elérkezettnek látták az időt Vivanék, hogy keményebbre vegyük a tempót és betereltek a személyzeti szobába, ahonnét én figyelni tudtam Áront, ő viszont nem látott. Sírt kiskomám, a szívem majd megszakadt, már vártam, hogy jönnek értem, hogy vigasztaljam meg, amikor egyszer csak Vivan ölébe kérte magát és néhány perc múlva már csak hüppögött, további néhány perc múlva pedig hajlandó volt elmenni játszani. Mire letelt az a nagyjából háromnegyed óra, ami a kinti játékból maradt, Áron már teljes gőzzel játszott. Amikor kimentem, hogy akkor akár mehetünk is, csak rövid időre jött oda hozzám, örült nekem, majd ment vissza játszani, alig bírtam elhozni.
Ezzel együtt persze nem mondanám, hogy minden frankó, a héten ez a forgatókönyv volt, sírva ült a babakocsiban, és ahányszor szóba került a dagis, könnybe lábadt a kicsi szeme, de amikor odaértünk, szaladt be. Aztán a búcsúzkodás ismét őrjöngésbe torkollott. Vivan beszámolója szerint némi sírás után megnyugodott, és igen vidáman játszott a hátralévő időben. Amikor érte megyek, mindig örül nekem, mesélni kezd arról, hogy épp mit csinál, majd játszik tovább, alig tudom elhozni. Ma ebédelt benn először, állítólag felettébb jó étvággyal, ami meglepő, mert potatisbullar volt, azaz krumplilepény, pedig ő a krumplit nem is szereti, mégis kettőt leküldött. Amikor érte mentem, épp mesekönyvet nézegettek Vivannal, aki igen elégedetten számolt be a mai napról. Kiskomám most már svéd szavakat is ismétel, és láthatóan kezdi érteni az alapvető utasításokat.
Szóval haladunk, de még azért közel nincs vége a beszoktatásnak. Most egy ideig ebédig lesz benn, 9-től, azaz két és fél órát, majd megpróbálkozunk az alvással is. Meglátjuk.
