Na most az van, hogy ma volt az első olyan nap, amikor Áron úgy ment be a dagisba, hogy hátra sem nézett. Eddig azért az elváláskor mindig volt némi nyüszi, néha üvöltés, bár az utóbbi hetekben már csak a rend kedvéért, még az ajtóig sem értem el (ez nagyjából 3 méter) már abbahagyta és nekilátott játszani. Amúgy jó ideje már nagyon szívesen megy a dagisban, reggel már ezzel nyit, hogy akkor megyünk, ugyi, ha arra fele járunk, akkor nem mulasztja megjegyezni, hogy erre kellene menni, a babakocsiból kikerülve pedig rohan befele, csak azt az elválást részt nem szereti. Ez az időszak azért is volt vicces, mert akkor is üvöltött, amikor otthagytam és akkor is, amikor elhoztam, mert eljönni azt nem akart. Vivan a kedvenc gondozónője, őt már ölelgeti is, ami érdekes több okból is. Egyrészt Áron rajtam kívül nem igen ölelget senkit, még az apját is ritkán. Másrészt Vivan nem az a tyúkanyó típus, de mégis nagyon szeretik a gyerekek. Múlt héten volt szülői értekezlet, ami az Áron egy kis kolleginája is részt vett, egy picike lány, aki a legnagyobb döbbenetemre nem volt hajlandó az anya ölébe menni, csakis Vivanéba.
A héten amúgy pár napot itthon voltunk Áronnal, mivel elég taknyos volt kiskomám, jobbnak láttam itthon tartani, a múlt pénteken meg Vivanék küldték haza, mert volt egy lazább széklete, és odabenn a hányósfosóstól úgy félnek, mint a tűztől (ezt megértem amúgy), de végül az égadta egy világon semmi baja nem volt kiskomámnak, nagyon jó napot töltöttünk együtt. A náthás napok már nem voltak ennyire vidámak, Áron sem volt jó passzban és én is elkaptam, szóval én sem voltam kicsattanó erőben.
De azért jól eltöltöttük az időt, Áron például - milyen meglepő - vonatozott ...
Ákos mostanában pedig - ki hallott még ilyet - hajnalban kel és erőszakkal kell itthon tartani, hogy ne induljon el túl korán az iskolába. Ha tehetné, már 7-kor ott lenne (az iskola 8.20-kor kezdődik), de neki nem jár a morgonfritid, azaz a reggeli napközi, ezt erősen nehezményezi.
