Tegnap nyílt nap volt az iskolában. Igen, szombaton, ahogy tavaly is, hogy a szülőknek könnyebb legyen a részvétel, cserébe a gyerekek egy pénteki napot kapnak szünetnek a sportlov előtt (=síszünet), amikor csak fritid van, tanítás nincs. Nem volt egyébként ez egy teljes nap, 9-12 között volt tanítás (normális napokon 8.20-14.40 között van), ennyi időbe igyekeztek minden megnézetőt belesűríteni.
Szokásunkhoz híven sikerült az utolsó pillanatban beesnünk az iskolába, viszont ezúttal nem mi voltunk az utolsók, sőt, többen el is késtek. A tanterem már sokkal iskolásabb, mint volt, sokkal kevesebb a játék, viszont rengeteg könyv van. Az iskola biztosít minden felszerelést, a gyerekeknek általában nincs saját ceruzájuk (bár bevinni sem tilos). A tankönyvek egy szekrényben töltik idejüket, amikor épp nem tanulnak belőlük, bár időnként egy-egy rövidebb házi feladat erejéig megjelennek otthon is.
Az idén már nem dalolnak Ákosék a nap kezdetekor és végekor, hanem az iskolaidőt megelőző kötetlen játék után a tanítónő felszólítására a tábla előtt gyülekeznek, leülnek egy körbe és beszélgetéssel indul a nap. A beszélgetés tárgya tegnap a dátum volt, azaz hogy január utolsó előtti napja van és hogy mindjárt február. Ennek megvitatása után szó esett az aznapi menetrendről, majd az Igelkottok (azaz a sünicsoport, Ákos az osztályon belül ide tartozik) átvonult egy másik terembe, ahol a másik osztály néhány tagjával tovább beszélgettek a hónapokról Birgittával, továbbá a februárhoz kapcsolódó ünnepnapokról (úgyis mint Alla hjärtans dag, azaz Valentin nap és Semla dag, azaz húshagyó kedd). Majd rajzolgattak kicsit. Ezzel el is telt a délelőtt első fele, kezdődött a szünet.
A szünet egy részét az udvaron töltöttük, majd átvonultunk az iskolakönyvtárba, ahol fahéjas csigával, kávéval és egyéb jóval vártak bennünket, továbbá Ákos gyorsan ki is kölcsönzött magának egy mangát (a dragonballt), mostanában az osztálytársakkal ilyet olvasnak, viszont kellett egy itthonra is.
A szünet után még másfél órán keresztül folyt a tanítás, szünet nélkül. Ez idő alatt több "óra" is volt. Azért az idézőjel, mert nem különülnek el az egyes tárgyak, hanem szépen átfolynak egymásba.
Először matematika volt, a gyerekek ismét a tábla előtt ültek, és számoltak fejben, a tanítónéni vásárolt a nála lévő 10 koronából, a gyerekeknek pedig meg kellett mondani, hogy mennyi maradt a kezében, majd felvésték a táblára mindezt matematika nyelven. Ákosnak itt a megértés nem ment azonnal, mert vagy fél perc is eltelt, mire leesett neki, hogy pontosan mi a feladat, viszont onnantól mást sem hallottam, mint az ő hangját, hogy "jag vet, jag vet!", azaz én tudom, én tudom, és majd kiesett a keze helyéről a jelentkezés miatt.
Ezt követően a matematikakönyvből dolgoztak. A kiadott feladatot Ákos már megcsinálta, így ő más feladatot kapott a könyvből.
Meglehetősen gyorsan végzett, így a tanítónéni átültette a számítógép elé. Itt ugyanúgy összeadásokat és kivonásokat csinált, csak hát mennyivel érdekesebb számítógép előtt ülni, mint papíron számolgatni ... Pedig nem valami színes-szagos programról van szó, szerintem még unalmasabb is, mint a matekkönyv, ahol a feladatok népmesei környezetbe vannak ágyazva. A számítógép amúgy a gyorsak jutalma, ahogy elnéztem.
A számolás után visszaültek a tábla elé és ismét a dátum témakör került elő. Meg egy versike, ami segít a gyerekeknek megtanulni, hogy a hónapok hány naposak. Ezt elmondták párszor, majd írás feladatként mindenki lemásolta egy csíkos papírra, nyomtatott betűkkel (a folyóírás még nem követelmény elsőben, nem is tanulják). A másolás után pedig cakkos ollóval körbevágták, felragasztották egy kartonra, majd mindenki tetszés szerint dekorálhatta, Ákos arany és ezüst ceruzával színezte ki a papír szélét, nem túl nagy kedvvel.
Áron ez idő alatt a nap első felében kísérletet tett az iskolaépület elemeire szedésére, majd apával elvonultak, mert kezdett hangos lenni. Kicsit aggódtunk, hogy Áron jelenléte zavaró lesz, mint egyedül jelenlévő gyereké (mert hát nemigen tudjuk senkire sem bízni ilyen esetekben sem), de természetesen nem ő volt az egyetlen, minden család hozta magával a többi gyereket is. Itt jegyezném meg, hogy ez a nyílt nap kevéssé emlékeztetett az otthoni nyílt napra, ahol a szülők a terem hátsó fertályában húzták meg magukat, és ahol egyetlen pisszenés sem hangozhatott, nehogy zavarjuk a tanítás rendjét. Itt a szülőknek nem is volt külön hely, oda ülhettek, ahová tetszett, rendszerint a gyerek mellé, lehetett közben beszélni a gyerekkel, lehetett körbenézni a teremben, belelapozni a könyvekbe, megnézni a gyerek műalkotásait a falakon, és így tovább ... Ezzel együtt semmilyen zavaró körülmény nem volt, a gyerekek a legkevésbé sem bolondultak meg a jelenlétünktől, még meg is jegyeztük Zaccoval, hogy semmilyen fegyelmezési aktust nem sikerült tetten érnünk az ott töltött idő alatt.
Ákos remekművei az osztályteremben:
Délben pedig vége lett a napnak, szépen elvonultunk haza. Ma pedig hó és hó és hó, mert hogy egyfolytában esik, már panaszkodni sincs kedvem, gyakorlatilag másfél hónapja nem láttuk pozitívban a hőmérsékletet, még a helyiek szerint is igen méltatlan helyzet ez. A fiúk viszont élvezik, Áron ma kétszer is kinn volt.
