Régen írtam Áronról, mármint hogy hogyan is áll a dagissal. A helyzet az, hogy már egy jó ideje teljesen beszokottnak tekintem, nincs sírás, picsogás, sőt. A bejutás során nagyjából 3 percen belüli szintidőt futunk, futólépésben tesszük meg az utat az öltözőig, iszonyú lelkes kurjongatások közepette. A kijutási időnk pedig bőven fél óra felett van, nem ritkán egy órába is beletelik, mire kiimádkozom a kapun kívülre. Mert hát még játszani kell a csoportszobában, majd az öltöző minden fícsörét ki kell próbálni (szárítógépet nyitogatni, cipőskanállal végigsimítani minden felületet, a kisseprűvel felseperni, és így tovább ...), és hát az udvaron is minden egyes játéktól el kell búcsúzni.
Nyilván ez annak is köszönhető, hogy egyre jobban érti a körülötte zajló eseményeket, beleértve a svéd nyelvet is. Az első svéd szó, amit kimondott az udvariassági kifejezéseken túl (hej, tack, stb) az természetesen a tåget volt, azaz a vonat. Merthogy a szomszéd csoportszobában volt egy vonat, az övékében viszont nem, és Áronom addig bűvölte az ablakban álló csodajószágot, hogy Vivan elkérte és azóta a vonat bizony a Freja szobában lakik, a gyerekek nagy örömére. Reggel első dolga, hogy megkeresse, Vivan már azzal szokta fogadni, hogy akkor megkeresik a vonatot, ha mégsem így történik, akkor Tåget! felszólítással ad hangot kívánságának. És komplikáltabb utasításokat is megért láthatóan. Azért még jellemzően magyarul kommentálja a játékát, úgyhogy a gyerekek és a gondozók is megtanultak már jó sok magyar szót.
A múltkor azzal fogadott Vivan, hogy Áron imádja az énekfoglalkozást. Nem kell komoly dologra gondolni, a foglalkozás 15-20 percig tartó közös éneklést jelent, a gyerekek hangulatához és kívánságaihoz igazítva. Áron a beszoktatás alatt nem mutatott nagy érdeklődést, gondolom, mert a dalok ismeretlenek voltak. A Kulanban sokat énekeltünk, de egyrészt a más dalokat, másrészt ott annyi játék volt, hogy Áron sosem ért rá az éneklésre. Most viszont már itthon is előkerülnek a dagisban tanultak, teljesen felismerhetően előadja pl. az Imse vimse spindeln kezdetű svéd örökbecsűt, a hozzá tartozó mozgással együtt. Aztán kénytelen voltam utánajárni még más daloknak is, mert itthon is énekelni akarta. A magyar dalokban is nagyon érdekelt kiskomám, úgyhogy mostanában itthon is komplett énekfoglalkozásokat tartunk, aminek eredményeként már egy csomó dalt, mondókát ismer. És ezekkel szokott szórakoztatni reggelente, amikor ő már felkelt, de belém még nem tudott lelket lehelni a fejemen való ugrálással, akkor a például elmondja az Áspis, kerekes kezdetű mondókát a kezembe firkálós mozdulatokkal, és ekkor annyira édes, hogy muszáj összecsókolni.
