lucilla viszontagságai

A múltkori hó csak bohóckodás volt, elolvadt két nap alatt, na de ma már kőkemény tél van, tegnap a kocsit úgy kellett kiásni a hó alól ... Mondjuk látszik, hogy még nem vagyok a télhez szokva, nem értettem, hogy miért villog le mindenki, amikor fel volt kapcsolva a lámpám, aztán rájöttem, hogy a fényszórókat is le kellett volna takarítani ...

Áron egyelőre vegyes fogadtatásban részesítette a napok óta eső havat. Egyrészt nagyon lelkes, amikor az ablakból nézünk ki, de az arcába eső hópelyheket erősen nehezményezi. Viszont hajlandó végre kesztyűt viselni, amivel új perspektívák nyíltak meg előtte, lehet pl. a hóban autót tologatni ...

Na meg a szánkót is jó tolni a havon, csúszni még annyira nem szeret, de ahogy innen a novemberi télből látszik, lesz ideje megszeretni ...

Mesélek ma este Áronnak elalvás előtt (bízva abban, hogy belefeledkezik és jól elalszik cici nélkül, de rendszerint hiába ...), a téma általában az adott nap története, szépen részletesen végigvesszük, mi is történt aznap. Ma is így történt, szépen halkan duruzsolom a fülébe, hogy vacsoráztunk és fülig lekváros lett a gofritól, így elmentünk megmosakodni, majd bemehetett Ákos szobájába, ahol Ákos és barátja Nimród játszottak, és ő is jót játszott velük, amikor Ákos, aki ekkora már rég húzni szokta a lóbőrt, beszólt nekem kicsit morcos hangon:

-Nem, nem játszott Áron, hanem jól széjjeltaposta a társasjátékot!

(Muszáj volt egy kicsit felfüggeszteni a mesét, annyira röhögtem. Kinek mi a játék, ugye.)