Régen írtam, tudom, kicsit sűrű volt az elmúlt két hét, eléggé teleszerveztük ezt a karácsony előtti időszakot. Merthogy még szeptemberben olyan jó ötletnek látszott a karácsony előtti hazautazás, és végül is jó is volt, csak azzal nem számoltam, hogy ez az időszak amúgy is terhelt sok szempontból. Végig pengeélen táncoltunk, de összességében azt mondhatom, hogy minden nagyon rendben volt.
Kezdődött az egész azzal, hogy a múlt hétfőn a dagisba voltunk hivatalosak, mivel Luca napi ünnepség volt. A Luca nap, azaz Lucia dag itt a karácsonyt megelőző legfontosabb ünnep, régi hagyománya van, leginkább közösségi jellegű, így minden gyermek (és sok felnőtt) intézményben ünneplik. A legfontosabb része az ún. Lucia tåg, ami tulajdonképp egy beöltözős felvonulás, a lányok fehér ruhában, gyertyákkal a fejükön és a kezükben vonulnak, a fiúk pedig vagy fehér ruhában, vagy mikulás, illetve mézeskalács szerkóban kísérik a lányokat és mindenki énekel. És persze fika (=uzsonna) is van utána, glöggel és sárfányos kelttésztával (lucabullar).
A dagisban is ez volt a műsor, igazi gyertyák helyett elektromossal, és rövidített dalokkal. Áron és a kicsik amúgy nem voltak elragadtatva a programtól, a többség elsírta magát, amikor a szülők seregében felfedezték anyut vagy aput. Áron szerencsére nem óbégatott, ő kedélyesen figyelte a körülötte zajló eseményeket, viszont a mikulássapkát kikérte magának, azt nem lehetett ráadni (pedig tavaly nem bánta). A nagyobbacskák viszont láthatóan teljesen odavoltak a jelmezes mókáért. Áron a dalok többségét ismerte, itthon rendszeresen tart a fürdőkádban koncertet, így én is képben voltam, hogy mi lesz a repertoár.
A felvonulást követően a csoportszobában meg lettünk vendégelve lucabullarral, aminek elkészítésében állítólag a gyerekek is segédkeztek.
Aztán itt kezdődött a heti akadályversenyünk, ugyanis Marta kollegina azzal zárta ezt a szép délutánt, hogy az elfogyasztott ételt és italt fél perc leforgása alatt szétterítette a padlón, így egyértelmű volt nekem, hogy az utazásunkat a hányós-fosós vírus fogja megcifrázni.
És ez így is lett, Áron másnap este elkezdett hányni, éjjel kettőig nyomta, így aztán a kézipoggyászt már úgy készítettem elő, hogy legyen megfelelő mennyiségű váltás ruha, zacskó, törlőfelszerelés, pelenka az alsó menetre. Na meg felkészültem lelkiekben arra, hogy az egész családon végigmegy a dolog, elsőként rajtam, úgyhogy a magam részéről csak azért fohászkodtam Áron mihamarabbi gyógyulása mellett, hogy legkorábban pénteken ölelgessem a wc-csészét.
Ugyanis a szerda utazással telt, a csütörtököt pedig teleszerveztem halaszthatatlan és fontos ügyintézéssel. Az utazás amúgy a vártnál sokkal jobban alakult, Áron délelőttre már sokkal jobban volt, nem hányt, nem volt hasmenés, viszont a betegség lebágyasztotta annyira, hogy egész úton kedélyesen ücsörgött az ölemben, nem pedig a repülőgépet óhajtotta harsány kurjongatások mellett apró darabokra szedni (ezt meghagyta a visszaútra).
Nekem pedig szerencsém volt, noha már a folyamatos rettegéstől hányingerem volt, végül teljesen elkerült a kór és mindent le tudtam zavarni, amit terveztem igen rövid budapesti tartózkodásunk alatt, ami nem volt kevés. Ákos és Áron Gyigyivel a délelőttöt a Közlekedési Múzeumban töltötték, majd a fogorvosi vizit után vonattal elindultak Kaposvárra. Anyu állította, hogy sima ügy volt és semmi fárasztó nincs a két gyerekemben, ezzel együtt este 10-kor már nem tudtam vele beszélni, mert aludt ...
A rohanással telő napok után Kaposváron végre hátradőlhettünk, a nagymamik kényeztették a fiúkat és minket, én végre sokat behoztam a két éve halmozódó alváshiányból. Viszont a hányós-fosós még beintett, szegény Ákos és Zacco is megszenvedte a vasárnapról hétfőre virradó éjszakát. Ezt leszámítva igazán felüdülés volt ez a hét, főleg így karácsony előtt, semmi rohanás, csak kedélyes evészetek, beszélgetések és henyélés. Az unokatesóval való találkozás nagy élmény volt a fiúknak, főleg Áronnak, aki úgy érezte, hogy meglett kora révén az ő feladata Benus bevezetése az igazán fontos dolgokba, így például a telefonálásba ...
Benus nem volt mindig elragadtatva a diktált programtól, de összességében nagyon jól mulattak a fiúk.
Utunk legneccesebb pontja amúgy a visszautazás lett, még szeptemberben príma ötletnek tűnt a december 24-én visszautazás is, főleg délelőtt, tegnap azonban nem tűnt ez már olyan jó gondolatnak. Főleg, hogy Európa több repterén volt totál káosz az időjárás miatt. A másik része az izgalomnak a sok csomag volt, az ajándékok egy része otthonról került a fa alá, így a hazautazás előtti este a vidám csomagolásé volt.
Az utazás aztán végül nagyobb zökkenők nélkül megtörtént, mindössze bő egy órás késéssel indultunk. Az egy óra egy két és félévessel amúgy örökkévalóságnak tűnik, főleg egy tömött és túlfűtött váróban, ahol az utasokat még néhány őrült drága italokkal és parfümökkel zsúfolt duty free shop próbálja megfosztani utolsó forintjaiktól. Áron a várakozás nem kis részét kajálással töltötte, így tudtuk távol tartani a csillogó üvegek világától. Az egy órás budapesti késésből technikai okok miatt kettő lett, de végül még a szokásos ajándékbontási idő előtt hazaértünk.
Még indulásunk előtti este feldíszítettük a fát, illetve Ákos díszítette (saját készítésű, kézi horgolt díszekkel is!), én Áront próbáltam meg altatni két hányás között. Majd amikor kicuccoltunk a lakásból, Zacco kirakta az ajándékokat a kamrából, így aztán érkezésünkkor volt nagy meglepetés, hogy már járt nálunk a Jézuska.
Áron teljes extázisba került, fel-fel kapva egy-egy csomagot, "kiboncsuk!!!" kiáltásokkal rohangált a lakásban. Ákosnak csak a szeme csillogott, ő nagyon fegyelmezetten várta, hogy sor kerüljön az ajándékbontásra.
Szokásunkhoz híven énekeltünk egyet, majd kezdődhetett a nagy csomagolópapír szaggatás. Az ajándékoknak az idén is nagy sikere volt. Ákos a legnagyobb üdvrivalgást a diszkólámpa kicsomagolásakor hallatta, ez a játék amúgy Áronnál is námberván, sosem gondoltam volna, hogy a fiaim egy ilyen holmira fognak vágyni ...
Áron minden csomag kibontása után azonnal játszani kezdett az aktuális holmival, a többi csomaghoz csak némi nógatásra tért vissza. Ő is minden csomagnál kurjongatott, nem is csoda, hiszen nem kockáztattunk: csupa vonat-autó- és egyéb kerekes jármű volt a fa alatt.
A fiúk nagyon fáradtak voltak az utazástól, így a vacsora után gyorsan ágyba is dugtuk őket. Ma persze már korán fenn voltak és az új szerzeményeiket fedezték fel. A favonat újabb elemekkel bővült, így ma még apa is a különlegesen kacifántos pályák kidolgozásával volt elfoglalva.
Áron meg boldogan tologatta járgányait.
A végére pedig beteszek egy videót, Áron játék közben énekel, hát meg kell zabálni, ahogy nyomja, sajnos csak kevés hely volt a gépen, és mire csináltam, addigra már egészen mást csinált, de itt is hallatszik azért egy része a koncertnek.
