Na, szóval az van, hogy került egy favonatkészlet. Valójában Áron kapta, de Ákos volt, aki a nyakamba ugrott, mondván, hogy "jag älskar dig!", pedig ő aztán nem az érzelmi kitörések embere. Azóta a két fiú naphosszat ezzel játszik. Órákon át csendben. Aztán jön a vita, hogy ki melyik vonattal van, és akkor van kétéveses sikítás és nyolcéves módjára előadott fetrengős hiszti is, csak hogy ne legyen túl nagy az idill folyton. Tegnap még az is téma volt, hogy mennyire igazságtalan az élet, merthogy Áron egész nap (!) játszhat a vonattal, ő pedig csak délután, ha épp nincs hoki vagy tánc vagy egyéb program.
Erre ma hív Zacco, hogy hívták az iskolából, hogy menjek azonnal, mert Ákosnak fáj a hasa. Kaptuk magunkat Áronnal, aki erősen tiltakozott az újbóli öltözés miatt (nemrég jöttünk be), útközben már mindenféle végigfutott az agyamon, mindenféle kórság is, na meg hogy mi lesz a repjegyünkkel, ha komoly a baj ... Már az udvarra való begurulásunkkor azonnal tájékoztattak Ákos kis kolleginái, hogy Ákos benn van a teremben, menjek csak oda. Ákos fájdalmas képpel üldögélt, majd amikor meglátott, kijött és lassított felvétel üzemmódban készült a hazatérésre. Gyorsan jeleztem egy tanárnak, hogy elviszem, és hazamentünk. Végigdőlt a kanapén, majd kb. 10 perc múlva látom, hogy a hasfájás valószínűleg elmúlhatott, mert vidáman játszik az öccsével és a favonattal ...
A hasfájás azóta sem tért vissza, én a magam részéről most nem tudom, hogy hogyan is reagáljam le a dolgot, azt hiszem, sehogy. Amúgy jól van, az ebédem felét lenyúlta, szóval nagy gáz talán nincs.
Az öccse amúgy nagyon hepi volt, hogy a bátyus itthon van. Annyira, hogy képen nyomta egy puszival. Ákos meglepődött, döbbent hangon tájékoztatott az öccse váratlan cselekedetéről, majd nagy összpusziszkodós tízpercet rendeztek.
