2011.01.22. 23:18 | Lucilla | komment

Nos, a lerobbanós rész folytatódott ... Vasárnap még minden jónak tűnt, felkészültünk a hétfőre, amikor mindannyian belevetettük volna magunkat ügyeinkbe, Ákos ismét hőemelkedéssel nyitott, Áron is belázasodott, így kénytelen voltunk néhány dolgot átütemezni. Szerencsére a hangulat nem volt rossz.

Aztán Ákos keddre ismét teljesen jól lett és szerdán már iskolába is ment. Ezzel szemben Áron még pénteken is lázas volt, no nem túlságosan, csak úgy ímmel-ámmal, viszont annál jobban, hogy ne aggódjak. Amúgy nem volt semmi más tünet, se nátha, se köhögés, se torokfájás, semmi, csak láz. Így aztán pénteken elvittem orvoshoz, ahonnan torokleoltás és crp vizsgálat után egy tekintélyes üveg antibiotikummal távoztunk. Mert hogy minden híresztelés ellenére indokolt esetben itt is adnak ilyesmit. Ami a mi esetünkben csodaszernek bizonyult, mert az ötödik napja makacsul kitartó láz már az első adag után jelentősen csökkent, másnapra kiskomámnak kutya baja sem volt. Az egyetlen baj az antibiotikummal az, hogy rossz az íze, konkrétan meg kellett erőszakolnunk Áront napi háromszor, hogy be tudjuk adni ...

Ezen a héten már végre mindenki ment iskolába, dagisba, én még a komvuxba is eljutottam, ahányszor csak órám volt, ami nem kevés. Áron nagyon boldog volt, hogy végre mehet a dagisba, a betegség alatt napi százszor volt téma, hogy mikor mehet.

És amikor végre elérkezett a pillanat, nagyon boldog volt, reggel az ajtóban toporgott, hogy menjünk már. Hát még mikor meglátta, hogy Vivan, a kedvenc gondozónője végre visszatért az igen hosszúra nyúlt szabadságából. Azonnal az ölébe kéredzkedett, a fejét a vállába fúrta, ami elképesztő, hiszen vagy három hónapja nem látta ...

süti beállítások módosítása