2012.12.26. 12:15 | Lucilla | komment

És akkor még egy gyors helyzetjelentés is Ábelről, aki már elmúlt három hónapos: 61 centi és 5350 gramm, hosszra bajnok a fiúk között, súlyra viszont csak mérsékelten száguld kiskomám, összesen 600 grammot szedett fel az elmúlt hónapban. Viszont jól alszik, vidám, ha ébren van, láthatóan elégedett a világ folyásával, szóval nem aggódom különösebben (egyelőre). Mivel a kórházi mérések alapján nem eszik keveset, úgyhogy valószínűleg az ő anyagcseréje ilyen, naponta több kakis pelenkája van, ami általában átöltözést is jelent, így módunk van a teljes ruházati készletünket végigpörgetni hetente többször is ... (Én nem tudom, hogy mi van a mostani pelenkákkal, a nagytesóknál ilyen problémáink nem voltak.)

Amikor ébren van, szívesen nézelődik a járókában, a lelógó tükör a kedvence, de legkedvesebb mulatsága az az, hogyha fölé hajolok és "beszélgetünk", ő mondja, hogy "hőőőőő" meg, hogy "ekke" és ezekhez hasonlók, én pedig beszámolok neki az aktuális gondolataimról. Mindketten remekül szórakozunk.

2012.12.26. 01:52 | Lucilla | komment

Már egy hónapja is, na meg most épp más lenne aktuális, de azért mégis leírom, mi is volt a Margitban.

Merthogy ugye említettem, hogy jártunk még októberben a fejlődésneurológián, ahol alapvetően rendben találták Ábelemet, de volt egy reflex, amit nem sikerült kiváltani és némi feszesség a lábában, így visszarendeltek bennünket november második felében egy kontrollra. Addig is fektessem jó sokat hasra, kaptuk ukázba. Ebben amúgy nem volt hiba, hiszen kiskomám hazaérkezése napjától folyamatosan hason alszik, máshogy nem is hajlandó néhány kivételes alkalomtól eltekintve. A sok hasonfekvés eleinte nem járt túl sok eredménnyel, még 8 hetes korában sem emelte jobban fejét kiskomám, mint újszülöttként, kezdtem is aggódni. Aztán, úgy a második hóforduló előtt néhány nappal egyszercsak meglepett bennünket néhány igazán szép mutatvánnyal, így a kontrollra abban a biztos tudatban vonultunk be, hogy két lábbal fognak kirúgni onnan mindkettőnket.

Hát, nem így történt, ezúttal Felkai drnő vizsgálta meg Ábelt, aki szintén megállapította, hogy hiányzik az a bizonyos reflex, na meg a lába is feszes és noha ügyünk azért túl súlyosnak nem látszik, a későbbiekben lehetnek problémák, amelyek megelőzhetőek, ha idejében lépünk. Így beutalt bennünket egy hét kivizsgálásra az osztályra. Mindez történt pénteken, a beutaló pedig hétfőre szólt.

Így aztán mit volt mit tenni, gyorsan felinvitáltuk Valiékat a két nagyfiú pesztrálására, összeszedtem, amit fontosnak tartottam magunkkal vinni és némi aggodalmak között bevonultunk a nagyhírű intézménybe. Mert a Margit fejlődésneurológiája a régi svábhegyi osztály reinkarnációja, a google igen kemény sztorikat dobott ki az ott zajló kivizsgálásokról, a katonás rendről, a bébik és anyukáik lelki szükségleteinek lábbal taposásáról és így tovább ...

Ezen információk amúgy később jórészt cáfolódtak, de bevonulásunk során elég komoly szorongást okozott nekem, hogy a mi kis kiforrott párosunkkal mi lesz, az igény szerinti szoptatást hogyan fogjuk megoldani, és hogy az én kiegyensúlyozott bébim vajon milyen lelkiállapotban fog a kórházból hazatérni.

A netes információk leghasznosabbika az volt, amelyik azt javasolta, hogy ne menjünk oda túl korán hétfőn. A kivizsgálások alapesetben hétfőtől péntekig tartanak, akinél van valami gond pl. az EEG vizsgálaton, ott tovább is benntartják a kis beteget. A beutalónk hétfőn 9-10 óra közöttre szólt, és a 11-et céloztam meg, de végül a viszontagságos odautunk miatt végül hn 12 lett belőle, ami miatt kicsit aggódtam, hogy már be sem jutunk, de végül tökéletes időpontnak bizonyult.  A menetrend úgy néz ki, hogy először van egy felvételes vizsgálat, ami után a babát elviszi egy nővér, és legközelebb délután háromkor lehet ismét találkozni vele. Na most, érkezésünk után kicsit várni kellett, így végül a vizsgálat után úgy hn 2-kor voltam kénytelen kezemből a bébimet kiadni, így alig egy óra múlva már ismét egymáséi lehettünk, ez alatt én is birtokba vehettem szállásomat az ötödiken, mert szerencsére a szoptatós anyukák benn lakhatnak, elsősorban persze a vidékiek, de ha van hely, akkor a budapestiek is. Hely volt bőven, elég kiábrándító, hogy a 17-18 babából összesen 6 db anyuka tartott igényt erre a lehetőségre, pedig a bejáró anyukák este 9-től másnap reggel 11-ig nem találkozhatnak a bébijükkel, a közbeeső etetéseket a nővérek intézik.

Amúgy még ez az egy óra is elég volt Ábelemnek, hogy sírva fogadjon, igaz éhes volt, mert viszontagságos érkezésünk és a beköltözés miatt csak egy gyors ebédre volt ideje. Miután megettem, visszatért a jókedve és onnantól kezdve gyakorlatilag nem is sírt az ott töltött idő alatt.

A kórházba csak pelenkát és popsitörlőt, valamint a légzésfigyelőnket hozhattuk, minden mást a kórház adott, higiéniai okokból, így Ábelemnek rózsaszín cumija volt, amit amúgy nem vett zokon, mivel a színét leszámítva teljesen megegyezett az otthoni darabbal. (Mondtam neki amúgy, hogy a bátyja is rózsaszín cumival kezdte mégis férfiember lett belőle, így természetesen minden aggodalma elszállt.)

Egy Luca nevű kislánnyal laktunk együtt, mondtam is Ábelnek, hogy legközelebb majd csak akkor fog nővel szobában aludni, ha csaja lesz, úgyhogy élvezze ki a koedukált elhelyezést, amennyire csak lehet. A nővérek nagyon helyes ruhákat adtak, az én személyes kedvencem Ábel öltözékei közül a következő volt:

Az osztály rendje amúgy valóban katonás, a nővérek az eligazításon részletes utasításba adták, hogy mikor mit is kell a bébivel csinálni, mikor etetünk (természetesen minden étkezést mérni kell és jelenteni), mikor pelenkázunk, mikor lehetünk benn a gyerekkel és mikor nem. A hét végére nagyjából én is elfogadtam a fegyelmezett rendszert, nyilván másként nem is működne, és nálunk egyébként is igen jól ment a dolog, Ábel az első pillanattól vidáman átállt a háromóránkénti étkezésre (és noha én a magam részéről ezt a rendszert otthon is támogattam volna, itthon ugyanolyan seperc alatt visszaállt az igény szerinti, azaz két-két és félóránkénti menetrendre). A folyamatos mérés pedig igencsak megnyugtatott, hogy igen szép mennyiségeket eszik Ábel, 750-850 grammokat naponta. Így hiába nem hasít hízás ügyében túlságosan, tudom, hogy ennek nem az az oka, hogy nem kap eleget enni.

A rend része az is, hogy elvileg a gyerekekhez a hajnali fél 5-ös étkezés után csak 11-kor lehet ismét bemenni, így egy étkezést a nővérek oldanak meg, a szoptatott bébik esetében lefejt tejjel vagy tápszerrel. Ez a részlet az első pillanattól fogva igen zavart engem, hiszen Ábel egyszer evett életében tápszert, élete első étkezésekor, azóta kizárólag anyatejet kap és kizárólag eredeti csomagolásból, így azt sem tudtam, hogy elfogadja-e egyáltalán a cumisüveget. Az igény szerinti szoptatás miatt pedig nincs módom előre fejni ... Így aztán első este lezsíroztam az éjszakás nővérekkel, hogy én beosonnék reggel fél nyolc magasságában a bébimet megetetni. Ők jól beleegyeztek, de csak másnap reggel tudatosult, hogy az éjszakai brigád addigra már távozott, így a folyosón összefutva a legvérmesebb nővérrel igencsak le lettem szedve a lábamról, hogy mit képzelek, ki engedte meg, hogy bejöjjek ebben a szent órában az osztályra? Mondtam, hogy az éjszakás nővérekkel egyeztettem, erre nagy kegyesen rábólintott, hogy bemenjek, de megesketett, hogy nyolc előtt távozom. Én persze megígértem, hogy igyekezni fogok, és már repültem is bébimhez, aki örömmel rávetette magát a cicikre, pedig úgy ébresztettem fel és a rendelkezésre álló idő alatt evett annyit, hogy nem kellett aggódnom, hogy kihúzza-e 11-ig.

Persze én nem voltam boldog, hogy szinte besurranó tolvajnak kellett magamat éreznem, így egész nap azon elmélkedtem, hogy hogyan tudnék fejni, és már az esti műszakkal egyezkedtem, hogy hogyan oldjuk meg, amikor tájékoztattak, hogy rajta van Ábel kórlapján hogy megetethetem minden reggel magam, így végül ez a probléma is megoldódott, nyugodtan osonkodtam be minden nap kiskomámhoz. Mint kiderült én voltam az egyetlen ilyen bátor és privilegizált ...

Az ilyen nehézségeken kívül tulajdonképp kész szanatórium volt nekünk, nekem ugye semmi más dolgom nem volt, mint a bébim jókedvét ápolgatni, se tesók, se háztartás nem vont el tőle, így - amikor ébren volt - folyamatosan beszélgettünk, remekül szórakoztunk, minden nyekkre azonnal ugrottam, Ábel láthatóan nagyon élvezte az osztatlan figyelmet.

A kivizsgálás során minden nap többször is megvizsgálták kiskomámat: az orvosunk, a gyógytornászok, a szemész, a pszichológus, volt EEG és még más műszeres vizsgálat is, no meg egy vérvételt is előírtak Ábelnek. A vizsgálatok többségét többször is megismételték, hogy az objektív szakvéleményt ne befolyásolja a bébi aktuális kedélyállapota. A vérvételt leszámítva a vizsgálatok nem voltak fájdalmasak, vagy kellemetlenek, Ábel azokon a vizsgálatokon, ahol én is benn voltam, kifejezetten élvezte, hogy buzerálják.

Pénteken szerencsére mi azon szerencsések közé kerültünk, akik haza is mehettek. Ábelnél egy komolyabb vérszegénységet diagnosztizáltak, így vaskúrára lett fogva (szóval úgy néz ki, hogy a levált méhlepény őt is érintette ...), továbbá meg kell ismételni az egyik műszeres vizsgálatot, mert annak az eredménye nem lett jó, de összességében rendben találták Ábelt, de a szoros követést nem úsztuk meg, így havonta meg kell jelennünk az osztályon egy vizit erejéig.

süti beállítások módosítása