2013.09.07. 11:43 | Lucilla | komment

Itt van az ősz, itt van újra, és ismét nem annyira szép nekem, de azért vannak jó dolgok is, ahogy öregszem, egyre több mindent tudok értékelni ebben az időszakban. Mondjuk mostanában ilyesmin merengeni nem nagyon van időm, úgyhogy inkább elméleti ügy ez, az idő halad, a feladatok változnak, bár jórészt csak koordináták terén, nyáron az ország különböző pontjaira kellett a gyerekeket navigálni, most csak a város különböző pontjai között cikázunk.

2013.08.19-11.17.48-C2100UZ-1600x1200.jpg

Mert hát persze miért is mennének a dolgok a terv szerint, azok sosem mennek úgy, pláne ha lakásfelújítás-építkezés a téma, ahhoz képest, hogy már nyár elején költözni terveztünk (sőt), most egy október végével kiegyeznénk. Viszont Ákost nem akartuk év közben átpakolgatni egyik iskolából a másikba, így aztán ő már egy hete a Bárdos Lajos Általános Iskola ötödik zé osztályos tanulója. Nem volt könnyű szülés, sok szempontot kellett egyeztetni, hogy hová is járjon kiskomám, átnéztem az összes budafoki és tizenegyedik kerületi általános iskola elérhető információit, kérdezősködtem mindenfelé, végül Újbuda mellett döntöttünk, mert közlekedésileg és Ákos iskolán kívüli elfoglaltságai tekintetében ez tűnik a legkezelhetőbbnek. A Bárdos mellett egy keményebb konzervatív iskolát is bevettem a döntési listába, de Ákost nagyjából nem is érdekelte más, mint hogy hol van énektagozat, így aztán gyorsan eldőlt a kérdés. (Pedig a bizonyítványát látva a másik iskola is nagyon szerette volna Ákost felvenni erős telítettség mellett is, az igazgató még hívogatott is párszor, hogy mi lesz már ...)

Az új iskola egyelőre nagyon jó benyomást tett mindannyiunkra. Engem már az igazgatóval megejtett beszélgetés meggyőzött, az iskola kedélyesnek és rugalmasnak látszik sok kérdésben, az iskolai dolgozók nagyon kedvesek voltak (nem csak velem, hanem a belátogató gyerekkel is), az ügyintézés a megszokotthoz képest egyszerűbb volt (bár az adminisztráción Zacconak sikerült fogást találnia). A hokipálya gyalogtávolságra van, a zeneiskola folyamatban, és a svéd iskolát is gyorsan eléri villamossal. Reggelente már majdnem egyedül jár, az apja csak a villamostól kíséri be a suliba (ő biciklizik, ugye), hazafele pedig már egyszer teljesen egyedül hazajött, nagyon büszke volt magára, persze mi is rá. Ákos is nagyon szereti az iskolát, már az első nap kiderült, hogy az osztályban van egy gyerekvasutas társa, ráadásul egy csoportban szolgálnak, így ismerős is volt. Azóta kiderült, hogy többen is vannak a suliban kisvasutasok. 

A hoki is beindult, már múlt héten volt egy kemény edzőtábor Dunaújvárosban, napi két jeges és két száraz edzéssel, kicsit aggódtam is, hogy Ákos nyafogni fog a nyári punnyadás után, de nem, kifejezetten élvezte, az edzők úgy állították össze a programot az edzésen kívüli időre, hogy eszükbe sem jutott az izomláz és a fáradság. A héten már ezdések és meccs is volt/lesz, ma megyünk a kopaszira népszerűsíteni a hokit a sportágválasztón.

2013.08.19-11.28.06-C2100UZ-1600x1200.jpg

Áron is teljes gőzzel jár oviba, a múlt héten még csak fél napos volt, a jövő héten pedig a fejlesztés is elkezdődik. A normál kerékvágásba való visszailleszkedés folyamatban, reggelente még vannak sorrendiségi vitáink például, de alakulunk. És már nagycsoportos, ami nem semmi.

Ábelnek szerintem ez az időszak kifejezett megkönnyebbülés, mert ugyan iszonyú boldog, ha a bátyuskák körülötte ügyködnek/bolondoznak/veszekednek, de a játék-evés-alvás ritmust elég nehéz volt a programok közben tartani, ő pedig rigolyás alkat ilyen vonatkozásban, most viszont nap közben, amikor a fiúk intézményesülnek, teljesen az ő ritmusát tudom tartani, aminek nagyon örül. Egy ideje nem nagyon alszik a babakocsiban, vagy autóban, így a házügyekben való szaladgálást sem mindig viseli jól, de néha muszáj ide-oda menni. 

2013.08.19-11.15.09-C2100UZ-1600x1200.jpg

Ja igen, végre rászántam magam, hogy megkopasszam kicsit, nem volt könnyű döntés, ezek a fürtök születése óta a fején vannak, ráadásul melegben göndörödtek, de nagyon a szemébe lógtak, így muszáj volt némileg kurtítani rajtuk. És túl a tizenegyedik hónapon, kiskomám növesztett magának három fogacskát is ...

2013.09.02-10.42.07-C2100UZ-1600x1200.jpgSzóval zajlik az élet, én unalomról ábrándozok, nem mostanában lesz ilyesmire módom ...

süti beállítások módosítása