lucilla viszontagságai

Ákosnál pedig teljes gőzzel megy már minden, eléggé ki van feszítve az ideje, de hát ilyen az élet, ha az ember mindenfélét akar. Az iskola a zenetagozat, a kórus és a vidám tanügyi fejlesztések miatt 2-3 között ér véget, majd egy kis tanulást után jön a hoki, száraz edzéssel megtoldva, vagy szolfézs és cselló vagy svéd iskola. Szóval nem unatkozik a lelkem, de nem is ez a cél, sőt. Az ötödik osztály amúgy elég vegyesen indul, nem csapott Ákosunk a lovak közé túl nagy elánnal, pedig a tanárok igazán jófejek voltak, egy csomó potyaötös begyűjthető volt az elmúlt hetekben, Ákos nem nagyon élt a lehetősséggel, és egyébként sem túl aktív órákon, ami már a szeptemberi szorgalom jegyén is meglátszik. Kicsit még fejleszteni kell összeszedettség vonalon, most már nem hagyhatóak ugye benn a cuccok, mint tavaly, így figyelni kell, mikor mit vigyen magával, na már nem egyszer kellett utánavinnem ezt meg azt, persze nem fogjuk ezt már sokáig csinálni, csak nem akartam, hogy rögvest az elején rossz imidzse legyen az új iskolában.

Amúgy továbbra is nagyon szeret az új helyre járni, én megmondom őszintén, nekem is igen jó benyomásom van az osztályfőnökről, a gyerekekről és a szüleikről egyaránt. Múlt szombaton volt módom alaposabban is ismerkedni, mert osztályparti volt, ami evezésnek indult, de végülis inkább egy kajálással egybekötött szabadtéri mulatság lett ... Amúgy azért volt evezés is, elég nagy kört mentek a fiúk ... (A fénykép dátuma nem jó, de igen hálásak vagyunk azon résztvevőknek, akinek volt módjuk fotózni, mert nekem nem volt a két tesó mellett ...)

A fenti elfoglaltságok mellett természetesen a vasutasélet is zajlik, szeptemberben már a második szolgálatot nyomta le kiskomám, tegnap épp váltókezelő pozícióban ... Nagyon jól teljesített tegnap, úgyhogy megkapta az első kiemelkedő osztályzatát, így aztán igen magabiztosan feszített az egyenruhájában, amikor felugrottunk hozzá Hárshegyre ...

Ismét hosszabb szünet után jelenkezünk, hol az idő volt kevés, hol a technika ördöge szórakozott velünk, de most végre nekiállok és összegezek ezt is, meg azt is kicsit.

Elsőként mindjárt Ábelünk születésnapjával jövök, mert hát repül az idő, borzasztóan gyorsan, és ez a kicsi ember, aki nem is olyan rég látta meg a napvilágot (mostanában elmerengtem azon, hogy vajon melyik testrésze került ki erre a világra először), szóval ez az aprócska emberke ...

... már egy éves ...

Fizikális méreteit tekintve Ábelünk 8,5 kg és 74 cm, súlyban a kisebbik, magasságban a nagyobbik bátyjának egy éves méreteit hozza. Nem egy dagadt gyerek továbbra sem, pedig igazán jól eszik, csak lesek, hogy mennyire bír lelkesedni a főzelékért, ha nem prezentálom elég gyorsan, akkor előveszi azt a repedtfazék típusú ordítását, ami azonnal széjjelzilál és nagyon gyors cselekvésre kényszerít. Igyekszem nem is felmutatni az ételt, amíg haladéktalan táplálást nem tudunk realizálni, mert ha meglátja, nem tágít. Amúgy most már igen sok mindent eszik, a főzelékek a kedvencek, főleg az édeskrumpli, de a paradicsomost tésztás bébipempő költeményemet is nagyra szokta becsülni, akár három decit is leküld ezekből. Gyümölcsök továbbra sem igazán lelkesítik, bár a kockázott alma és a különösen a körte nagy kedvenc, noha fogazati hiányosságok miatt ezekből azért nem eszik drámai mennyiségeket. 

Anyatej van továbbra is, bár ő azért nem látszik elvetemült cicistának, de nem veti meg a legkevésbé sem a táplálkozás eme egyszerű módját, éjszaka is eszébe jut időnként, bár vannak éjszakák, amiket ébredés nélkül abszolvál, nem nagyon tudom, hogy mitől függ ez nála.

Szóval, foga egyelőre három van, egy negyedik naponta megtéveszt azzal, hogy már kinn van, aztán kiderül, hogy mégsem ...

Az első születésnapján még nem járt kiskomám, ő az első ilyen típusú gyerekem, de aztán két nap múlva a születésnapi zsúrján fogta magát és elindult, valószínűleg kevésnek találta az én figyelő tekintetemet, ő tömegek hódolatára vágyott eme határkő átlépésekor. Azóta egyre ügyesebb, ma például egy csomó ideig téblábolt esés nélkül a nappali közepén, miközben különböző missziókat teljesített, úgyis mint cd tokok szállítmányozása ide-oda, műanyag edények széjjelrágása, és így tovább ... Egy ideje minden szekrényt kipakol, amit csak ér, mindent lepakol, nem mondom, hogy olyan rég múlt el Áron ezen időszaka, hogy ne unnám már most a pakolást, de annyira cukin csinálja, hogy muszáj folyton csókolgatni. Amúgy ha komolyabb hangon rászólok, hogy mondjuk a jénais szekrényt ne pakolássza, akkor odébb áll és inkább a gyertyás fiókot hordja szét mindenféle irányokba. Igazán jó gyerek, nem nagyon lehet rá panaszkodni, egy tündér, egy csomó dolgot meg lehet vele beszélni.

Jól alszik, nappal még mindig kétszer, ha itthon vagyunk és az ő tempójában tudunk létezni, akkor másfél-két órát is alszik ilyenkor, majd este 9-től 7-8-ig, egy-két ébredéssel leggyakrabban, néha többel, néha ébredés nélkül. Altatni nem kell, nem is nagyon lehet, a kedvenc plédjébe bújva a cumijával nagyjából fél perc alatt elalszik. Ezzel a kis rituáléval persze a nem itthon töltött időszakban meg vagyunk lőve, mert nem alszik a babakocsiban, ma egy órás nyüglődés kellett neki vagy 3 órával a szokásos elalvási ideje után is, hogy el tudjam altatni, miközben Ákos osztályával partiztunk.

Beszéd téren is vannak fejlemények, megtanultuk a bátyusok kezdő szókészletét: tütüautó és vau, amivel járművek és állatok nevezhetőek meg, továbbá kérésre megmutatja a lámpát, apát és anyát, továbbá felemelt mutatóujjal jelzi, ha nénóautó hangját hallja. Amúgy hadovát azt nagyon nyomja és igen komoly beszédeket is tart, ha közlendője van, szinte le lehet fordítani, hogy épp miről diskurál.

A szülinapi parti jól sikerült, a torta mondjuk nem volt nagy reveláció neki, de ő mindennek ad egy esélyt, így azért becsülettel csócsálta ...

És kapott sok ajándékot, bár tekintettel a tesóktól, unokatesóktól megörökölt játékerdőre, nem kis részben inkább hasznos dolgokat.

Azért volt játék is, például egy űrhajó, amire a kicsi bátyus is lecsapott (jól bezárkózott vele a parti egy pontján a szobájába, hogy zavartalanul tanulmányozhassa az új szerzeményt, még jó, hogy Ábel nem egy sértődős fajta ...) Lego is került, nanáhogy ...

(A család persze kapott másik tortát, amit muszáj itt megmutatnom, mert eddigi pályafutásom legfinomabb remeke lett, nem annyira csicsás torta, mint amiket gyártani szoktam, de amúgy drámaian jó volt ...)

És persze volt sok puszi a bátyuskáktól is ...

Szóval túl vagyunk az első éven, és néha igazán jó lenne megállítani az idő kerekét, hogy kicsit elidőzhessünk a bébikorban még ... 

Itt van az ősz, itt van újra, és ismét nem annyira szép nekem, de azért vannak jó dolgok is, ahogy öregszem, egyre több mindent tudok értékelni ebben az időszakban. Mondjuk mostanában ilyesmin merengeni nem nagyon van időm, úgyhogy inkább elméleti ügy ez, az idő halad, a feladatok változnak, bár jórészt csak koordináták terén, nyáron az ország különböző pontjaira kellett a gyerekeket navigálni, most csak a város különböző pontjai között cikázunk.

Mert hát persze miért is mennének a dolgok a terv szerint, azok sosem mennek úgy, pláne ha lakásfelújítás-építkezés a téma, ahhoz képest, hogy már nyár elején költözni terveztünk (sőt), most egy október végével kiegyeznénk. Viszont Ákost nem akartuk év közben átpakolgatni egyik iskolából a másikba, így aztán ő már egy hete a Bárdos Lajos Általános Iskola ötödik zé osztályos tanulója. Nem volt könnyű szülés, sok szempontot kellett egyeztetni, hogy hová is járjon kiskomám, átnéztem az összes budafoki és tizenegyedik kerületi általános iskola elérhető információit, kérdezősködtem mindenfelé, végül Újbuda mellett döntöttünk, mert közlekedésileg és Ákos iskolán kívüli elfoglaltságai tekintetében ez tűnik a legkezelhetőbbnek. A Bárdos mellett egy keményebb konzervatív iskolát is bevettem a döntési listába, de Ákost nagyjából nem is érdekelte más, mint hogy hol van énektagozat, így aztán gyorsan eldőlt a kérdés. (Pedig a bizonyítványát látva a másik iskola is nagyon szerette volna Ákost felvenni erős telítettség mellett is, az igazgató még hívogatott is párszor, hogy mi lesz már ...)

Az új iskola egyelőre nagyon jó benyomást tett mindannyiunkra. Engem már az igazgatóval megejtett beszélgetés meggyőzött, az iskola kedélyesnek és rugalmasnak látszik sok kérdésben, az iskolai dolgozók nagyon kedvesek voltak (nem csak velem, hanem a belátogató gyerekkel is), az ügyintézés a megszokotthoz képest egyszerűbb volt (bár az adminisztráción Zacconak sikerült fogást találnia). A hokipálya gyalogtávolságra van, a zeneiskola folyamatban, és a svéd iskolát is gyorsan eléri villamossal. Reggelente már majdnem egyedül jár, az apja csak a villamostól kíséri be a suliba (ő biciklizik, ugye), hazafele pedig már egyszer teljesen egyedül hazajött, nagyon büszke volt magára, persze mi is rá. Ákos is nagyon szereti az iskolát, már az első nap kiderült, hogy az osztályban van egy gyerekvasutas társa, ráadásul egy csoportban szolgálnak, így ismerős is volt. Azóta kiderült, hogy többen is vannak a suliban kisvasutasok. 

A hoki is beindult, már múlt héten volt egy kemény edzőtábor Dunaújvárosban, napi két jeges és két száraz edzéssel, kicsit aggódtam is, hogy Ákos nyafogni fog a nyári punnyadás után, de nem, kifejezetten élvezte, az edzők úgy állították össze a programot az edzésen kívüli időre, hogy eszükbe sem jutott az izomláz és a fáradság. A héten már ezdések és meccs is volt/lesz, ma megyünk a kopaszira népszerűsíteni a hokit a sportágválasztón.

Áron is teljes gőzzel jár oviba, a múlt héten még csak fél napos volt, a jövő héten pedig a fejlesztés is elkezdődik. A normál kerékvágásba való visszailleszkedés folyamatban, reggelente még vannak sorrendiségi vitáink például, de alakulunk. És már nagycsoportos, ami nem semmi.

Ábelnek szerintem ez az időszak kifejezett megkönnyebbülés, mert ugyan iszonyú boldog, ha a bátyuskák körülötte ügyködnek/bolondoznak/veszekednek, de a játék-evés-alvás ritmust elég nehéz volt a programok közben tartani, ő pedig rigolyás alkat ilyen vonatkozásban, most viszont nap közben, amikor a fiúk intézményesülnek, teljesen az ő ritmusát tudom tartani, aminek nagyon örül. Egy ideje nem nagyon alszik a babakocsiban, vagy autóban, így a házügyekben való szaladgálást sem mindig viseli jól, de néha muszáj ide-oda menni. 

Ja igen, végre rászántam magam, hogy megkopasszam kicsit, nem volt könnyű döntés, ezek a fürtök születése óta a fején vannak, ráadásul melegben göndörödtek, de nagyon a szemébe lógtak, így muszáj volt némileg kurtítani rajtuk. És túl a tizenegyedik hónapon, kiskomám növesztett magának három fogacskát is ...

Szóval zajlik az élet, én unalomról ábrándozok, nem mostanában lesz ilyesmire módom ...