2013.09.30. 16:33 | Lucilla | komment

Ákosnál pedig teljes gőzzel megy már minden, eléggé ki van feszítve az ideje, de hát ilyen az élet, ha az ember mindenfélét akar. Az iskola a zenetagozat, a kórus és a vidám tanügyi fejlesztések miatt 2-3 között ér véget, majd egy kis tanulást után jön a hoki, száraz edzéssel megtoldva, vagy szolfézs és cselló vagy svéd iskola. Szóval nem unatkozik a lelkem, de nem is ez a cél, sőt. Az ötödik osztály amúgy elég vegyesen indul, nem csapott Ákosunk a lovak közé túl nagy elánnal, pedig a tanárok igazán jófejek voltak, egy csomó potyaötös begyűjthető volt az elmúlt hetekben, Ákos nem nagyon élt a lehetősséggel, és egyébként sem túl aktív órákon, ami már a szeptemberi szorgalom jegyén is meglátszik. Kicsit még fejleszteni kell összeszedettség vonalon, most már nem hagyhatóak ugye benn a cuccok, mint tavaly, így figyelni kell, mikor mit vigyen magával, na már nem egyszer kellett utánavinnem ezt meg azt, persze nem fogjuk ezt már sokáig csinálni, csak nem akartam, hogy rögvest az elején rossz imidzse legyen az új iskolában.

Amúgy továbbra is nagyon szeret az új helyre járni, én megmondom őszintén, nekem is igen jó benyomásom van az osztályfőnökről, a gyerekekről és a szüleikről egyaránt. Múlt szombaton volt módom alaposabban is ismerkedni, mert osztályparti volt, ami evezésnek indult, de végülis inkább egy kajálással egybekötött szabadtéri mulatság lett ... Amúgy azért volt evezés is, elég nagy kört mentek a fiúk ... (A fénykép dátuma nem jó, de igen hálásak vagyunk azon résztvevőknek, akinek volt módjuk fotózni, mert nekem nem volt a két tesó mellett ...)

SSA50093.JPG

A fenti elfoglaltságok mellett természetesen a vasutasélet is zajlik, szeptemberben már a második szolgálatot nyomta le kiskomám, tegnap épp váltókezelő pozícióban ... Nagyon jól teljesített tegnap, úgyhogy megkapta az első kiemelkedő osztályzatát, így aztán igen magabiztosan feszített az egyenruhájában, amikor felugrottunk hozzá Hárshegyre ...

1239788_3462502938470_2101417588_n.jpg

süti beállítások módosítása