Nos, ahogy elment a jó idő, nekem is elment a kedvem az irkálástól. De hát azért ilyen időben is történnek velünk dolgok, megy az élet, igaz, kicsit lassabban.
Először is, apa lelécelt a Balatonra, valami manágerképző tanfolyamra, de hiszi a piszi, ilyen fedőnév alatt csak szaunáznak, esznek, meg úsznak (na, nem a Balatonban, ennyire még az én párom sem mazohista). Tegnap este beszéltünk, és kifejezetten nem panaszkodott a körülményekre. Én meg, kárpótlásképp rögvest be is vásároltam olyan sütikből, amik itthon amúgy nem kívánatosak, jól be is lakmároztam.
Ákos egyelőre nem nehezményezte apa hiányát, bár tegnap este azért megemlítette, sőt, ma telefonon "beszélt vele", és jól elmesélte neki, miket is csinálunk. Azért Ákos elég jól el bír szórakoztatni engem. Ma például egyik lábára zoknit húzott, a másikra megy egy kacsalábas cipőt, és azzal szaladgált fel s alá a lakásban. Hiába próbáltam rábeszélni, hogy mindkét lábán ugyanaz legyen, zokni vagy cipő, sőt leginkább mindkettő, de hiába.
Ma viszont kétszer is ledöbbentett szókincsével: először is tízóranál egyszercsak kristálytisztán kimondta, hogy méz. Biztos nem véletlen volt, mert visszakérdeztem, és nagyon bólogatott és többször is megemlítette. Aztán meg, jöttünk haza a boltból, elkezdett cseperegni az eső, erre ő: eső és mutogatott a kezére, ahol cseppekben állt a víz. Teljesen padlót fogtam, mert ezt a szót nemigen szoktam mondani neki, pláne nem tartozik a "tanított szó" kategóriába, azaz nem igyekszem minél előbb megértetni vele, mit is jelent. De úgy látszik erre nincs is szükség egyáltalán.
Aztán ma meg nagyon tipp-topp háziasszonkát játszottam: csináltam tejszínes-gombás csirkét tarhonyával, meg mivel még maradt gomba, egy kis tejszínes gomba alapot, amit a fagyasztóba teszek kevésbé házias napokra. Aztán még úgy levezetésként összedobtam egy mákos muffint (apa unja, de én még nem, ezért az időzítés), és a végén el is mosogattam. Nem tudom, mi van velem, lehet, hogy orvoshoz kellene mennem, mert ez már súlyos.:)
