2004.10.11. 19:45 | Lucilla | komment

Ismét hétfő. Szerencsére nagy pangás, ezzel is enyhült a sokk, amit reggel éreztem, amikor bétóthlászló a fülembe sipított ébresztés gyanánt. Ákos még nálam is nehezebben kelt, fél nyolckor már majdnem sírva könyörögtem neki, hogy keljen fel. Döntenem kellett, hogy üvöltök, mint a sakál, vagy megvesztegetem. Nos, a cote dor mignonette megtette a hatását, Ákos vidáman masírozott ki az ágyból, később a lakásból is, és mint a véres kardot emelve vitte végig a kibontott csokit egészen a bölcsödéig, ahol is leült az asztalhoz, és szépen megette. Odaült hozzá Zsuzsi barátnéja, remélem, neki is jutott belőle. Ám be kell vallanom, eléggé meghasonlottam magammal, meg az elveimmel, mert hát mégsem adhatok neki csokoládét minden reggel. Ami érdekes, hogy nagyon szeret a bölcsödében lenni, de reggel a bölcsi gondolata nem elég a felkeléshez. Amikor odaérünk, már szalad be. És ma például - apa mesélte - egyáltalán nem akart hazajönni. Egész úton hazafelé sírt, hogy ő vissza (bissza) akar menni. Ezt csak akkor hagyta abba, amikor apa részletesen elmagyarázta, hogy amikor eljönnek a bölcsiből, Ági néni és Barbi néni bezárja kulccsal az ajtókat, igen, a szoba ajtaját is, igen, a konyháét is, meg a kaput is, igen. Ekkor megértette, hogy miről van szó, és nyomban követelt magának egy pohár narancslevet.

Mindenesetre ma már 7.20-kor letettem aludni, és holnap előbb kelünk, hátha akkor könnyebb lesz az indulás, és nem kell elvtelen eszközökhöz nyúlnom.

süti beállítások módosítása