Frontok jönnek, frontok mennek, mi meg szenvedünk. Ki hangosan (Ákos), ki csak csendesen (én). Ákos ma oltári hisztit rendezett, mert nem kapott a zöldségesnél csokitojást. Pedig már be sem megyünk oda, mert hiába imádja a gyümölcsöt, a csoki az adu ász. Csakhogy kitették a nyavalyások kirakatba...
A bölcsödében azzal fogadtak bennünket, hogy pénteki határidővel legyünk szívesek Ákos tajszámát beszolgáltani (megjegyzem, ezzel a információval április óta rendelkeznek) és egy egy oldalas leírást adni a családról, a lakásról, mintha ők eljöttek volna családlátogatni. Mert, ugye, nem voltak, pedig nagyon jó lett volna, valószínűleg jó pár konfliktussal kevesebb lehetne...És mivel ők nem voltak, ezért én dolgozzak. Mindezt persze olyan hangon, mintha ez nekünk valami szerződésben foglalt kötelezettségünk lenne, és amivel mi jócskán késedelemben lennénk. Hmmmmm. Mert tegnap odaszóltak, hétfőn ellenőrzés lesz. Azért jófejek voltunk, megcsináltuk, igaz, elég rövidke lett, csak a lényegre korlátozva.
