2005.02.15. 20:18 |
Lucilla
|
A kilences buszon ülve eszembe jutott az a nyári nap, amikor este Ákossal és apával a Prágai kávézó teraszán ültünk kinn. Nem volt ebben semmi megtervezettség, csak fogtuk magunkat, és leültünk. Arra gondoltam, hogy nemsokára ismét tavasz lesz, aztán nyár, meleg estékkel, sokáig tartó világossággal, amikor ismét ilyen mulatságokban lehet részünk, bölcsi után még játszótér, aztán valahol megvacsorázunk, és csak lefekvési időre megyünk haza...Aztán az is eszembe jutott, hogy Ákos néhány hét múlva 3 éves, és eljön az az idő, amikor már egyedül is eltölt egy hetet a nagyszülőknél. Nyáron már biztos több ízben is sor fog erre kerülni. El is képzeltem szépen, hogy majd Zaccoval munka után találkozunk valahol, moziba megyünk, meg vacsizni, színházba, vagy fagyizni, és nem kell korán hazaérni, és ha haza is érünk, akkor például varrhatok meg ilyesmi, amit Ákos mellett nem...És ahogy így gondolkodom a kettesben töltött nyári estéken, rájövök, hogy ez a gondolat engem egyáltalán nem dob fel. Nem vágyom ilyen Ákostalan estékre. Arra vágyom, hogy Ákos is ott legyen, amikor fagyizunk, vagy vacsizunk, és hogy ne moziba, hanem a károlyiba menjünk. Zacconak is elmeséltem ezeket a gondolatokat, és ő is pont ezt mondta, hogy nem vágyik Ákos nélkül nyaralni, meg egyáltalán, ha napközben nincs is vele, akkor legalább az estéken legyünk együtt. Próbálok visszaemlékezni, milyen volt, amikor még nem született meg....Nem emlékszem igazán. Azt hittem korábban, hogy 3 év után már biztos unni fogom néha, hogy van gyerekem, és vágyni fogok a szabadságra. Nem így van...De most már elkerülhetetlen, hogy elengedjük rövid időre. Abban biztos vagyok, hogy ő jól fogja érezni magát, ő mindenhol jól érzi magát, a nagyszüleit pedig egytől egyig imádja. Mi viszont a telefonon fogunk lógni apa szerint. És hát szerintem is...
