Ákossal ma trolibuszoztunk hazafelé a bölcsiből. Na, nem mintha messze laknánk, a trolival gyakorlatilag csak körbeutazzuk a háztömböt, de mit csináljak, ha ez a nap fénypontja. Ma is így volt, Ákos a legelső ülésre bevetette magát olyan vehemenciával, hogy azonnal felkelt onnan az addig ott ülő férfiember, mert Őfelsége Ákombákom oda méltóztatott ülni. Innentől a buszvezető mozdulatait nézte kiskomám és kommentálta hangosan, na meg láthatatlan gombokat nyomogatott a kapaszkodón, hogy becsukja az ajtót, berregett is hozzá. Aztán a végállomáson leszálltunk, és ahogy az lenni szokott, szépen megállt a troli mellett, hogy megvárja, amíg a vezetőbácsi bezárja az ajtót, hogy ezt is berregéssel kommentálhassa. Ám a vezetőbácsi kedves csak kiszállt a troliból, és rágyújtott, esze ágában sem volt bezárni az ajtót. Erre Ákos:
- Bezárod az ajtót? Az ajtóót bezáááróód?? - mindezt olyan hangsúllyal, hogy be kell szarni...
- Most nem zárom be az ajtót! - mondta lakónikusan.
- Jaaaaaa! Akkor nyitva hagyhatod az ajtót! - hagyta jóvá Őméltósága. És már ment is tovább fontos dolgai felé.
