Csodás napot tudhatunk a hátunk mögött. Még pénteken úgy gondoltuk, hogy Sárvár felé vesszük utunkat, tekintettel a rossz időre, amit a meteorológia jelzett, de aztán meggondoltuk magunkat, és a jó hosszú alvás mellett döntöttünk. Aztán - mivel a meteorológus szakemberek szerencsére ismét tévedtek - úgy 10 óra magasságában úgy döntöttünk, irány Visegrád, mivel Ákos a januári bobozás óta folyamatosan naaaagycsúszdázni szeretne. Így hát gyorsan összekaptuk magunkat, és már dél körül fenn voltunk a hegyen, ahol napsütés és tavaszi kirándulóidő várt bennünket.
Ákos először is szemrevételezte a pályákat:
És mivel igencsak tetszett a látvány, rögvest beálltak a sorba apával, ami ekkora már igencsak terjedelmes volt.
Szerencsére a sor gyorsan haladt, és egykettőre már a bobban utaztak felfelé igencsak úri módon, vontatva:
És aztán jópár körön keresztük lefelé száguldott a két pasi:
Aztán anyával is megvolt vagy két kör, először felfele:
...aztán lefele sikítva:
Aztán gondoltuk, hogy körülnézünk még a hegyen, Ákossal persze nem volt könnyű elfogadtatni a tényt, hogy vége a naaaccsúszdázáháháhsnak, de végülis beletörődött.
Olyannyira beletörődött, hogy még virágot is szedett nekem:
Aztán csatlakozott egy csapat gyerekhez, akik rúgták a bőrt, akarom mondani a plasztikot. A csatlakozott enyhe túlzás, ugyanis valójában lenyúlta az egyik kölök labdáját, és azt rúgdosta. Szerencsére balhé nem volt, a másik gyereknek volt másik labdája is.
Aztán felmentünk a kilátóba, amiből ahhoz képest, hogy nem is volt nagy építmény, pazar kilátás nyílt a Duna kanyarra:
Azt mondtam volna, hogy nem is nagy? A lépcsők száma mindenesetre igencsak sok(k) volt:
De a kilátásért megérte megmászni. Én mondjuk 3X másztam meg, mert amíg apa tájképeket intézett, addig Ákossal pluszköröket futottunk.
Ilyen szép felülről a világ:
Megfáradva a nagy sétától, úgy döntöttünk, hogy elköltjük ebédünket is, ezt pedig - tekintettel a fantasztikus jóidőre - egy étterem teraszán foganatosítottuk idén először:
És végül természetesen az elmaradhatatlan tütüzés, amíg apa szusszant egy kicsit ebéd után. Mert ő vezet. Trolibuszvezetés után mit neki egy autó???
Aztán szépen hazaindultunk. Szerencsére Ákos sem oda-, sem visszafele nem hányt, pedig lett volna rá oka, egyrészt mindkét út előtt ettünk, másrészt apa egy kacskaringós mellékutat választott. És a nap lezárásaként beugrottunk - muszáj volt, útba esett - a Daubnerhez, aholis fagyizás (megjegyzés: Zacco szerint ennél jobb az Andássy úti fagyizó) és süteményezés történt.
