2005.09.01. 21:42 | Lucilla | komment

Nos hát, megvolt az első nap az óvodában. Sikerült úgy szerveztem a munka ügyeket, hogy ráértem jó kényelmesen kelteni, öltöztetni Ákost, így már reggel jó sokat beszélgettünk arról, hogy mostantól már óvodás, és hogy ez mit jelent. Jó is volt így, hogy nem fél 8-kor estünk be az oviba, már lezajlott a reggeli csúcs, így a vezető óvonéni, na meg a mi óvonénijeink is csak Ákossal tudtak foglalkozni. Nagyon szimpatikus volt ismét az ovi, az összes óvonéni és dadus odajött Ákoshoz öltözés közben, bemutatkoztak, megkérdezték kiskomám nevét, és örömüket fejezték ki, hogy ide fog járni. Szépen birtokba vettük a kishajós szekrényt, beakasztottam a zsákot (anyukám, azt nem mondtad, hogy zsebeket is kell rá varrni....), és átöltözött benti ruhában. Az oviban amúgy jó sok öltözés lesz: érkezéskor a benti ruhát, udvari játékkor a kinti ruhát, visszatéréskor a bentit ismét, alváskor a pizsamát, utána a benti ruhát kell felvenni, ezt színesíti még majd a tornafoglalkozás is.

Ákos a kettes csoportba került, ahol 21 gyerek van, két óvonéni: Emőke néni és Ágnes néni, és van egy dadus is, aki Mónika néni, ő szintén ma volt először. Amikor felértünk a csoportszobába, már mindenki ott volt, Ákos első dolga volt megkérdezni, hogy  van itt busz??? Mivel a válasz pozitív volt azonnal belevetette magát a tömegbe, hátra se nézett. Emőke néni kezembe adott két papírt kitöltésre, ezzel engem is lekötött vagy fél órára. Aztán a gyerekek körbeültek, Ákos, mint új kölök, Ágnes néni ölébe, és szépen mindenki megmondta a nevét. Aztán mindegyik gyerek kapott egy ujjrahúzható papírkaticabogarat, amit aztán zenére jól meg is reptettek. Ákosom a torna alatt szépen követte a többieket, némi fáziskéséssel, amikor az volt a feladat, hogy körbe kellett futni a zenére, aztán amikor csend lett leguggolni, Ákos szépen futott, majd amikor mindenki leguggolt, Ákos is, csak kb. 5 másodperc fáziskéséssel, ami az ő tempójában úgy 2 kört jelentett... A mozgás után reggeli, ami kávé volt és valami teljes kiörlésű lisztből készült zsemle (Ákos vizet ivott, nem is mondták a bölcsiben, hogy nem issza meg az ilyen tejes katyvaszokat, igaz, én sosem adtam neki, csak tiszta langyos tejet, végül is mindegy, annyi baj legyen). Közben az óvonénik engem is faggattak Ákos szokásairól, mit eszik, egyáltalán jó evő-e, jól alszik-e, meddig szopott, hogyan született, és így tovább... Reggeli után pedig udvari játék következett. Mivel Ákos láthatóan nem tartott igényt az ottlétemre, így az óvonénikkel egyetértésben a távozás hímes mezejére léptem. Esti Ákosbeszámoló alapján a nap további része is hasonlóan zajlott.

Mindent egybevéve az óvoda továbbra is nagyon szimpatikus, az összes ott dolgozóval egyetemben, aztán remélem, hogy az előttünk álló három évben ez a vélemény mit sem változik.

süti beállítások módosítása