Nem tudom, hogy ez most csak egy ilyen időszak, vagy tényleg vége a hiszti- meg dackorszaknak, de Ákosom ezen a héten egyszer sem hisztizett, sőt még sírni sem sírt. Nem volt rapli, nem volt nemnemnem, csak egyszer görbült le a szája, amikor azt hitte, hogy úszni megyünk (mert meséltem neki, hogy majd fog járni az ovis babákkal úszni, de elfelejtettem hangsúlyozni, hogy az nem ma lesz), és rájött, hogy mégsem megyünk...Szálltunk le a buszról, mentünk a rendelőintézetbe a véreredményeimért, ő pedig legörbült szájjal jött velem, aztán megálltam, átöleltem és elmagyaráztam neki, hogy ne haragudjon, hogy félreérthető voltam, de nem MA megyünk úszni, hanem majd később ő megy a babákkal, és rögvest meg is ígértem neki, hogy ráveszem apát, hogy soron kívül ruccanjanak el a kondorosiba, ettől megvidámodott kiskomám, és már szent volt a béke. Aztán, tegnapelőtt este kettesben voltunk itthon, mivel apa csapatépített éppen. A játék abbahagyása és a fürdőkádba való bemászás nem szokott könnyen menni, tegnapelőtt is a pakoljelnyomásakádba felszólításra neeeeeem, vonatozok!!! volt a válasz. Jó, mondtam, még egy utolsó kör, amíg megeresztem a vizet. Mire azonban feleszméltem a játékok mind a dobozba kerültek, a doboz a helyére, a kölök pedig már a kádban ült, szépen levetkőzve semmiféle asszisztanciát nem igényelve. Ja igen, bár volt pár kaka/pisi baleset az oviban, Emőke néni azt üzente nekem, hogy nagyon meg van elégedve Ákossal, gyorsan beilleszkedett.
És ma ebédnél közölte velünk: tudod miért hagyom így itt a tányért??? mert az óvodában így szoktuk! És az óvodában csukott szájjal mosnak fogat, így itthon is így kell.
