lucilla viszontagságai

Nos, ez is elérkezett egyszer, saját autónkkal utaztunk el családi hétvégére. Azért a tanulópénzt rendesen megfizettük, utunk nem épp a szervezettség és összeszedettség iskolapéldájaként fog bevonulni a történelembe, sokkal inkább a Murphy paradigma élő példájaként....

Szóval, Zacco immáron 15 éve érettségizett, ennek alkalmából összegyűlt az osztálya és mulatságot tartottak. Pénteken szépen a terv szerint már 3 órakor az autóban ültünk és araszolgattunk a Könyves Kálmán krt forgatagában kifele, mivel - és talán a nap egyetlen igazán jó döntéseként - úgy gondoltuk, hogy a 6-os-M0-ás vonalon térünk az M7-re, így kikerüljük a nagy forgalmat Budaörs irányába. Így is tettünk, viszonylag hamar rákeveredtünk a 7-esre én közben a manuálból kerestem ki Zacconak a kocsi működésének különböző ismérveit, ám közben Ákos elkezdett hányni, továbbá azt is konstatáltuk, hogy nincs autópálya matricánk, holott nagyon kéne, hogy legyen. Emlékeimben úgy szerepelt, hogy az M7-es kivezető szakaszán egymást érik a benzinkutak, ahol hozzájuthatunk eme nélkülözhetetlen ragacshoz, ám hiába kerestünk, sehol semmi...Közben Ákos szépen öklendezgetett a hátsó ülésen, így úgy döntöttük, hogy Érdnél kimegyünk az autópályáról, és rendezzük mindkét ügyet. Mázlinkra rögvest leltünk is egy kutat, ahol megálltunk, én gyorsan beszaladtam matricáért, közben Zacco Ákost átöltöztette, megitatta, megnyugtatta. Visszaültünk a kocsiba, visszakavartunk az autópályára, és nekilódultunk. Ám Ákos ismét hányni kezdett, úgyhogy gyorsan megálltunk egy pihenőhelyen, újabb ruhacsere, törölgetés. Gondoltuk, egy kicsit akkor pihenünk. Ákos hamar teljes gőzzel üzemelt, és gyorsan volánhoz is ült, és őrült hepin minden gombot megnyomott (azt hiszem, ez lehetett az oka, hogy apa az út egy részét reflektorral tette meg...):

Aztán ismét útnak indultunk, én már rutinosan hátraültem Ákos mellé, így a következő hányásoknál sikerült megúszni az újabb átöltözéseket, így viszonylag könnyedén eljutottunk Kaposvárra. Ákos anyukámékhoz ment, mi pedig Valiékhoz. Másnap szépen felöltöztünk és elsétáltunk az osztálytalálkozó délelőtti, családos összeröffenésére. Igazi tavaszi idő volt, és virágillat mindenütt.

Szerencsére nagyon sok gyerek érkezett, így Ákos egy másodpercre sem unatkozott. Volt benti játék...

....és kinti játék, mivel pazar idő volt.

Délután pedig ki kellett próbálni az új járgányt:

...nagyon vagány bicajos fiam van nekem (a sapka ilyetén hordását egy bölcsis kollégától tanulta kiskomám)

Itt tegnap vízsugarak voltak! Hova tűntek???

Egy percre sem áll meg ez a gyerek:

Bim-baaaaaaammmm:

Ákos születésnapi ajándékként mindkét nagyszülőtől biciklit kapott. Nos, igen, ez az én diplomáciai csődöm, teljes kudarc volt az ajándékügyi egyeztetés...Remélem, legalább annyi előnye lesz a dolognak, hogy könnyebb lesz minden nyaraláshelyszínre biciklit szervezni.

Először is egy kis műszaki ellenőrzés a papával:

Aztán a gyakorlati teszt:

Hazafele az út sokkal jobban ment, hiába, ha az ember minden eshetőségre felkészül, nem történik semmi. Ákos hányás nélkül, kifejezetten türelmesen abszolválta az utat, igaz folyton ezt hallottuk a hátsó ülésről: apaaaaaa....anyaaaaaaa!!!

Ahogy az időjárás változik, úgy változik kis forgószelem kedélye. Ma például kengyelfutó gyalogkakukként töltötte a napját a bölcsödében. Ahogy beléptem a bölcsibe, láttam, ahogy elszalad mellettem, mint valami csík, utána a gondozónénivel, aki próbálta utolérni, közben elhadarta, hogy Ákos egész nap ezt csinálta, és egyébként sem aludt egy szemhúnyásnyit sem délután...Jó, mondtam, már éjjel sem aludt től sokat, ám látva őt, ahogy fel s alá rohangált, erősen elkapott a gyanú, hogy hiperaktív gyerekem van, akit addig sem lehet megállítani, amíg ráadom a cipőt. Abban a fél óraban annyit mozgott kiskomám, amíg hazaértünk, hogy a nézésében elfáradtam, hol páros lábbal ugrált, hol alig bírtam követni, úgy szaladt, hol meg forgott körbe, mint valami minirinlispíl.

Hazatérve ugyanezt folytatta, nekem közben az idegeim cafatokban lógtak, végig attól féltem, hogy kirántja magát a kezemből, és kiszalad az utcára, miközben ő ezt őrült szórakoztatónak látta és röhögött hozzá...A lakás előtt már teljesen kijöttem a sodromból, és elég erélyesen parancsoltam be a gyereket a lakásba, miután háromszor futottam utána a folyosón, amitől amúgy is folyton pánikolok, hogy felmászik nekem a korlátra. Erre persze megilletődve állt, azon gondolkodva, hogy akkor most még jobban felhúzza az agyamat, vagy inkább bőgjön...az előbbi mellett döntött és folytatta az ámokfutást, immár lakáson belül. Aztán gondoltam vacsorázzunk gyorsan, aztán fürdés, alvás, de Ákos addig feszegette a gyerekzáras csokoládés szekrényt, amíg be tudott nyúlni és kiszedett egy nagyobb darab csokit, erre én persze elvettem tőle, mondván, hogy majd vacsora után...erre elszabadult a pokol és örjöngésbe kezdett kiskomám. Közben ajánlgattam neki a kompromisszumokat, hogy elég, ha gyümölcsöt eszik, vagy csak tejet iszik, végig kitartott azon álláspontja mellett, hogy ő csokit fog vacsorázni. Már a végén megkérdeztem, hogy ezt akkor most csak azért, hogy örjönghessen egy kicsit? Igen, jött a válasz, és ezzel akkor mind a ketten elégedettek voltunk. Én szépen megvártam a cirkusz végét, ami hamar jött, és nekiláttunk vacsorázni. Végülis nem kapott csokit, nem kérte, így gyors fürdés, fogmosás, estimese után most alszik, remélem, holnap jobb kedéllyel ébred.