Ákosom rákapott a babázásra. Már többször mesélte, hogy az oviban a papás-mamásban ő a kisbaba, és nagyon élvezi. Ő még elég kicsi hozzá ugye, hogy ne vegye visszaminősítésnek ezt a szerepet. Mindemellett itthon is kisbabaként kell bánnom vele időnként, közben édesen szokott sirdogálni, nem tudtam meggyőzni arról, hogy amikor ő kisbaba volt, alig sírt, ellenben sokat kurjongatott. Konzultáltam az óvónénivel, és hát beigazolódott a sejtésem, van aktualítása a dolognak: az egyik kedvenc barátnak kistestvére született.
Aztán ma reggel azzal állt elő, hogy akkor ő az oviba elviszi magával az én már közel nagykorú újszülött-babámat. És így is tett, ezzel az összes csaj szívébe zárta (megyjegyzem: vegyes csoport, a lányok többsége nagyobb nála), és azóta másról sem beszél, minthogy baba így, baba úgy... Úgyhogy előszedtem Ákos újszülöttkori szerkóit, és öltöztetgettük. Az óvónéni mesélte, hogy többen próbáltak arra utalni, hogy babázni lányos dolog, de ő közölte, hogy márpedig fog babázni és slussz. Tegnap reggel így vonultunk le összcsaládilag az óvódába, apa ugyan nehezményezte a baba kemény végtagjait a nyakában:
