Nos, a mai nap végre eleget tettem vizsgakötelezettségemnek. Sok energiát belefektetni ugyi nem volt időm, így a minősítés nem a legjobb, de kit érdekel, most egy évig nem kell tanulnom, csak passzióból. Bár az azért kicsit megrémített, hogy még ilyen vicces követelmény elsajátítása is milyen nehezemre esett, leginkább az akaraterőm teljes hiánya döbbentett meg, nem tudom, hogy jövőre a szakvizsgára készülés hogy fog menni, ott ugyi az anyag a mostaninak sokszoros hatványa.
Aztán délután Ákossal elmentünk szandált venni. Először persze nem akart jönni, közölte, hogy inkább játszótérre menne, amit én is támogatnék, ha lenne olyan szandálja Ákosnak, amiből nem lóg ki a lábaujja (amit mondjuk meg kell zabálni, főleg, hogy amikor rácsodálkozom a kilógó ujjra, közli velem, hogy az valójában csiga!). Aztán persze annyira belejött, hogy ő maga választotta ki (na persze az általam jóváhagyott választékból) a szandált, és próba után le sem vette, abban csattogott velem. Aztán jól bevásároltunk, ez is annyira jól ment, két éve el sem hittem, hogy eljön az a pillanat, amikor be lehet Ákossal menni egy csábításokkal teli boltba, anélkül, hogy úton-útfélen hisztirohamok legyenek. Ákos édes türelmesen tolta a bevásárlókocsit mindenhová utánam, bár néha meg kellett állni, amikor piros lámpát kaptunk.
